kim dzsong un
Kim Dzsong Un eltűnt, még az amerikai elnökválasztásra sem reagált
Huszonharmadik napja nem látták a nyilvánosság előtt Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. Phenjan egyelőre a november 3-i amerikai elnökválasztásra sem reagált, és nem gratulált Joe Biden demokrata párti elnökjelöltnek. Észak-Korea még sohasem hallgatott ilyen hosszan az amerikai elnökválasztást követően.Katonai parádét tartottak Észak-Koreában a sztálinista állampárt hetvenöt évvel ezelőtti megalapításának évfordulóján
A koronavírus-járvány jelentette veszély ellenére megtartott ünnepi rendezvényen felvonultatták a legújabb katonai technológiát – jelentették hírügynökségek dél-koreai forrásokra hivatkozva. Az észak-koreai állami tévé helyi idő szerint délutánig nem adott hírt az eseményről.Az új japán miniszterelnök feltételek nélkül találkozna Kim Dzsong Unnal
Szuga Josihide új japán miniszterelnök előfeltételek nélkül hajlandó lenne találkozni Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Az új miniszterelnök elsősorban a két ország közti megoldatlan nézeteltérések – mint például a 13, az észak-koreai hírszerzés által elrabolt japán állampolgár ügye – feloldására törekszik. Szuga Josihide az ENSZ-közgyűlés 75. ülésszakán, pénteken elhangzott beszédében mondta ezt. Az előzetesen rögzített beszédét videokapcsolattal osztották meg az ülésszakon részt vevő többi vezetővel.Kim Dzsong Un válságstábot hívott össze a koronavírus miatt
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető összehívta a Koreai Munkapárt politikai bizottságát, amelyen az újfajta koronavírus-járvány elleni harcról és a közelgő tájfun elleni védekezésről tanácskoztak – jelentette szerdán a phenjani rezsim hivatalos szócsövének számító KCNA hírügynökség.Kim Dzsong Un húga lehet Észak-Korea második embere
Kim Yo Dzsong, Kim Dzsong Un koreai diktátor húga lehet az észak-koreai munkáspárt (WPK) Szervezeti és Orientációs Osztályának (OGD) vezetője – állítja a dél-koreai védelmi miniszter.Észak-Korea új ötéves tervet készül elfogadni a januári pártkongresszuson
Észak-Korea új ötéves tervet készül elfogadni a kormányzó Koreai Munkapárt januári kongresszusán – közölte csütörtökön az állami média. Erről szerdán döntöttek a párt központi biztosságának ülésén, amelyen az ország vezetője, Kim Dzsong Un elnökölt.Új miniszterelnököt nevezett ki az észak-koreai vezető
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető új miniszterelnököt nevezett ki Kim Dok Hun személyében – jelentette pénteken a KCNA hivatalos hírügynökség.Ajánljuk még