kim dzsong un
A tajvani hírszerzés vezetője szerint Kim Dzsong Un beteg
A Tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal, a tajvani hírszerzés (NSB) vezetője, Csiu Kuo-cseng csütörtökön közölte, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beteg - jelentette a CNA tajvani állami hírügynökség.Észak-Korea lakosai csak nagyon szűk körben merik találgatni vezérük hollétét
Észak-Korea lakosainak zöme semmit sem tud arról, hogy az ország vezetője, Kim Dzsong Un haláláról, de legalábbis válságos egészségi állapotáról keringtek hírek a napokban a világban. A Reuters hírügynökség disszidensekre hivatkozva azt írta, hogy Észak-Koreában az emberek maguk közt, de csakis nagyon szűk körben elkezdték találgatni Kim hollétét, miután vezérük nem jelent meg az április 15-i ünnepségen, amelyet az ország alapítója és Kim Dzsong Un nagyapja, Kim Ir Szen születésének évfordulóján rendeztek.Életjelet adott Kim Dzsong Un, de egészségi állapota továbbra is talány
Üzenetet küldött egy partvidéki turistaövezet fejlesztési munkálatain dolgozó tisztviselőknek és munkásoknak Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - adta hírül hétfőn a phenjani állami hírügynökség, de ettől önmagában nem oszlott el a Kim egészségi állapotát burkoló homály. A cikk mintha reagálás lenne a szombaton a koreai ügyekkel foglalkozó, 38 North nevű washingtoni szakportál beszámolójára, amely arról számolt be, hogy műholdas felvételeken Észak-Korea keleti részén, egy üdülővárosban észlelték az ország vezetője, Kim Dzsong Un különleges vasúti szerelvényét. A vonat egy kormányzati üdülőhelynél állt Vonszanban április 21-én és 23-án.Az észak-koreai állami média hallgat Kim Dzsong Un hollétéről
Hallgat a phenjani állami sajtó Kim Dzsong Un hollétéről; a helyi lapok szerdán sem adtak hírt semmilyen nyilvános szerepléséről, miközben az amerikai és dél-koreai sajtóban előző napon olyan, hivatalos forrásból meg nem erősített hírek kaptak lábra, hogy az észak-koreai vezető szív- és érrendszeri műtéten esett át, és egyes értesülések szerint állapota súlyos.Komoly műtéten eshetett át az észak-koreai diktátor
Műtéten esett át Kim Dzsong Un az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, a CNN hírtelevízió pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető "komoly veszélyben" van a meg nem nevezett beavatkozás után, és az Egyesült Államokban vizsgálják az ezzel kapcsolatos hírszerzési információkat. Hivatalos forrásból ezeket a híreket nem erősítették meg sem Washingtonban, sem Szöulban.Észak-Korea tagadja, hogy mostanában levelet küldött volna az amerikai elnöknek
Észak-Korea vasárnap tagadta, hogy mostanában levelet küldött volna Donald Trump amerikai elnöknek, aki viszont szombaton sajtótájékoztatón azt mondta, hogy "kedves üzenetet" kapott Kim Dzsong Untól, Észak-Korea vezetőjétől.A koronavírus még a legkeményebb kommunista diktatúra személyi kultuszát is megingatja
A koronavírus terjedésének megelőzése végett nagyobb tömeges ünnepi rendezvények nélkül, visszafogottan emlékeztek meg szerdán Észak-Koreában a jelenlegi vezető, Kim Dzsong Un nagyapja, Kim Ir Szen örökös elnök születésnapjának 108. évfordulójáról.Ajánljuk még