kína
Csütörtökön második alkalommal tartanak csúcsszintű fórumot a kínai Egy Övezet, Egy Út Kezdeményezés résztvevői
Csütörtökön veszi kezdetét Pekingben a három napig tartó, második Egy Övezet, Egy Út Fórum (BRF), melyen 37 kormány- és államfő, valamint egyéb világvezető vesz majd részt. A csúcstalálkozón Magyarország mellett több más európai állam, így például Ausztria, Csehország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Portugália és Svájc kormány-, illetve államfői, Vlagyimir Putyin orosz elnök, illetve António Guterres ENSZ-főtitkár és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója is részt vesz.Orbán Viktor húsvét után Kínába és Kazahsztánba látogat
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kedden Kazahsztánba utazik, ahol hivatalos látogatást tesz, majd április 25-28. között Pekingben Kína vezetőivel tárgyal, és részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szombaton az MTI-t.Varga: Kína szerint Magyarország vonzó befektetési célpont
A következő években is Közép-Kelet-Európa lehet a kontinens növekedési motorja; ennek is köszönhető, hogy Kína vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Csiang Csien-csinggel, a Kína-Közép-Kelet-Európa tőkebefektetési alap (SINO-CEE Fund) elnökével folytatott tárgyalását követően a szaktárca csütörtöki közleménye szerint.Orbán: Hamarosan aláírhatják a Budapest-Belgrád-vasútvonal szerződéseit
Hamarosan aláírhatják a Budapest-Belgrád-vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó építési szerződéseket - közölte Orbán Viktor pénteken a Kína-Közép-Kelet-Európa (KKE) együttműködés Dubrovnikban zajló csúcstalálkozóján.Orbán Viktor is részt vesz a Kína-Közép-Kelet-Európa csúcson Horvátországban
Dubrovnikba utazik a kormányfő a nyolcadik "16+1" csúcstalálkozóra, amely Közép- és Kelet-Európa, valamint Kína vezetőinek legfelsőbb szintű gazdasági együttműködési fóruma - tájékoztatta Havasi Bertalan az MTI-t.Megkezdődött a rendszeres vasúti konténerfuvarozás a kínai Hszian város és Budapest között
Megkezdődött a rendszeres vasúti konténerfuvarozás a 13 millió lakosú közép-kínai Hszian városa és Budapest között. Az első vonat, amely több, mint 7000 kilométeres szárazföldi útvonalon fuvarozott általános fogyasztási cikkeket Kínából, rekordidő, tíz nap alatt érkezett a budapesti Rail Cargo Terminal - BILK vasútlogisztikai központba - közölte a Rail Cargo Hungaria szerdán.Óvodások megmérgezése miatt vettek őrizetbe egy óvónőt Kínában
A rendőrség őrizetbe vett egy óvónőt a Kína középső részén fekvő Honan tartomány Csiaoco városában hétfőn, miután a felügyelete alatt álló 23 óvodás mérgezéses tünetekkel került kórházba - olvasható a Global Times kínai pártlap cikkében.Akié az 5G, az lesz a világgazdaság ura – Ami a Huawei-sztori mögött van
A szupergyors 5G-mobilhálózatok fejlesztése hamarosan befejeződik, és elkezdődik a telepítésük. Ez valós idejű kommunikációt tesz lehetővé a különböző számítógépes eszközök között, ami a most zajló technológiai forradalom egyik alapfeltétele. Ebben a kínaiak és kissé meglepő módon az európaiak járnak az élen, míg Amerika jócskán lemaradt. Ezért ami nem sikerült az USA-nak ésszel, azt most megpróbálja erővel és politikai zsarolással elérni.Ajánljuk még

















