kína
Autóipari és felsőoktatási együttműködésről tárgyalt Palkovics László Kínában
Autóipari és felsőoktatási együttműködésről folytatott megbeszéléseket Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter a belső-kínai Csungkingben, és új egyetem is érkezhet Magyarországra.Orbán: Valami olyan jött létre, amiről sokan beszéltek már, de még senki sem csinálta meg (Videóval!)
Az Egy övezet, egy út kezdeményezés háromnapos nemzetközi konferenciáján járt Orbán Viktor, tapasztalatait pedig egy Facebook-videóban tette közzé a szerinte igen sikeres megbeszélésekről.Sok új munkahelyet teremthetnek a Kínában bejelentett fejlesztések
Rengeteg új munkahelyet teremthet, ha a Kínával kötött megállapodás nyomán a fejlesztések megvalósulnak - erről beszélt Nádasi Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozatának elnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.Történelmi csúcson a magyar-kínai együttműködés
A magyar-szerb-kínai összefogással megújuló Budapest-Belgrád-vasútvonal fogja jelenteni a leggyorsabb szállítási útvonalat Délkelet-Európa és a kontinens belseje között - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Szijjártó: Kulcskérdés a Kínával való hatékony gazdasági együttműködés
A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez minden politikai, kulturális feltétel adott - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Pekingben, a kínai-magyar üzleti megállapodások aláírása előtt tartott beszédében.Az Egy övezet, egy út kezdeményezés fontos szerepet játszhat a fenntartható fejlődés előtérbe helyezésében
Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) fontos szerepet játszhat a fenntartható fejlődés előtérbe helyezésében - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a kezdeményezésnek szentelt pekingi fórumon, és ígéretes trendnek nevezte a kínai vezetés elkötelezettségét az új energiaforrásokra való átállásra.Szijjártó: Magyarországnak szüksége van a legfejlettebb technológiák behozatalára és kínai befektetésekre is
A teljes foglalkoztatás megteremtése után Magyarországnak a legfejlettebb technológiák behozatalára van szüksége, Budapest érdekelt a minél szabadabb globális kereskedelemben, és abban, hogy kínai vállalatok fektessenek be az országban - fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, felszólalva az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben.Orbán Viktor a kínai államfővel tárgyalt
Hszi Csin-ping kínai államfő is fogadta Orbán Viktort Pekingben - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.Orbán Pekingben: Az Egy övezet, egy út kezdeményezés egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel
Kína Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezése teljes egészében egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Pekingben, a Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen. Orbán Viktor az állami vendégházban tartott tárgyalás elején azt mondta: a szabadkereskedelemnek és a világgazdaság szabadságának a rendjét fenntartani komoly feladat, és az Egy övezet, egy út együttműködés egy fontos garancia.Ajánljuk még
















