kína
Kínai külügyminiszter: Kína és Oroszország új modellt állít fel a nagy országok közötti kapcsolatokban
Kína és Oroszország új modellt alkotott a nagy országok közötti kapcsolatokban, amely teljesen eltér az elavult hidegháborús megközelítéstől – mondta csütörtökön Vang Ji kínai külügyminiszter.Nagy Márton: az Európai Uniónak részt kell vennie az állami támogatási versenyben
Az Európai Uniónak részt kell vennie az az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti állami támogatási versenyben – jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a törökországi Antalyában zajló konferencián. A miniszter nyilatkozatáról a tárca közleményben tájékoztatta szombaton az MTI-t.Vučić: a Nyugat azzal a céllal gyakorol nyomást Szerbiára, hogy destabilizálja az országot
Hatalmas külföldi nyomás nehezedik Szerbiára; a nyugati államok azt szeretnék elérni, hogy Szerbia ismerje el Koszovó függetlenségét, vonja meg a támogatást a Boszniai Szerb Köztársaságtól, vezessen be szankciókat Oroszország ellen, távolodjon el Kínától és állítson fel egy baloldali bábkormányt – hangsúlyozta a szerb köztársasági elnök szombati, a szerbiai közszolgálati televízióban is sugárzott beszédében.Biden ismét beszédet mondott – ezúttal összekeverte Kínát Oroszországgal (Videó)
Joe Biden amerikai elnök újra meglepte a hallgatóságát, miközben beszédet mondott a kormányzók országos szövetségének idei ülésén. Legújabb beszédében összekeverte Kínát Oroszországgal – szúrta ki a Magyar Nemzet.Az ENSZ szerint Kim Dzsongun meg sem érdemli az ajándékot – Hardcore Hobbista
Oroszország az ENSZ alaptéziseire fittyet hányva luxusautókat ajándékozgat Észak-Koreának, ami megdöbbenést és elkeseredettséget eredményezett nyugaton. Texasban nem éri meg pedofilnak lenni, mert akár öt golyót is lehet kapni az ilyesmiért, de vajon mennyire büntetendő még ilyen esetben is az önbíráskodás? A második félidőben ismét Horváth Levente Kína-szakértő volt a vendégünk, és a BYD-től kezdve a kínai mindennapokig sok mindenről esett szó.Orbán Viktor: A kormány szándéka, hogy a BYD-beruházás pozitív hatásait a Szegeden élők is érezhessék
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta a kínai BYD autógyár vezetőségét, és áttekintették az óriásvállalat magyarországi beruházásainak helyzetét – tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.Daniel Freund ismét elszabadult – Szerinte Orbán kínai segítséggel akar a magyarok ellen fordulni
Mint lapunk is megírta, február 16-án a Karmelita kolostorban fogadta Orbán Viktor miniszterelnök Vang Hszia-hongot, a Kínai Népköztársaság államtanácsosát, közbiztonsági miniszterét. Majd öt nappal később Daniel Freund német EP-képviselő úgy gondolta, hogy kommentálja az említett találkozót, a tőle megszokott, vállalhatatlan stílussal.A kínai közbiztonsági miniszterrel tárgyalt Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Vang Hsziahongot, a Kínai Népköztársaság államtanácsosát, közbiztonsági miniszterét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Hidvéghi Balázs: a mi stratégiánkkal szemben Európa eltolódott az átideologizált, moralizáló politizálás irányába
Ma azt látjuk, hogy a mi stratégiánkkal szemben Európa eltolódott az átideologizált, moralizáló politizálás irányába – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője az Eurázsia Magazinnak nyilatkozva.Ajánljuk még