kína
Szijjártó: szeretnénk elkerülni, hogy Kína-ellenes blokká váljon az Európai Unió
A magyar kormány szeretné elkerülni, hogy Kína-ellenes blokká váljon az Európai Unió; rendszerszintű versengés helyett stratégiai együttműködésre kellene törekedni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Stockholmban.Az osztrákok is kiakadtak: az EU szerintük is elvágná a tagállami szuverenitás utolsó szálait
Az Osztrák Szabadságpárt aggódva figyeli, hogy az EU kilenc tagállama újabb kísérletet tesz arra, hogy a közös kül- és védelmi politika területén az egyhangú szavazásról áttérjenek a minősített többségre. Herbert Kickl, Ausztria belügyminisztere szerint az EU célja ezzel, hogy elvegyék a döntéshozatal lehetőségét a tagállamoktól és a polgárok feje felett döntsenek. A tervezet hangadója a német kancellár, Olaf Scholz. Az osztrákoknak egyébként az sem tetszik, hogy Brüsszel azt fontolgatja, a kínai vállalatokat is megbünteti, mert úgy vélik, hogy segítenek az oroszoknak. Ez pedig kész öngyilkosság lenne.Sikeresen dokkolt egy teherűrhajó a kínai Tienkung űrállomáson
Sikeresen összekapcsolódott a Tienkung (Mennyei Palota) kínai űrállomással egy személyzet nélküli teherűrhajó – közölte a kínai űrügynökség.Kiss Rajmund a PS-nek: Tragikus lépés lenne uniós szankciókat bevezetni kínai vállalatok ellen (Videó)
Május 9-én Kijevben járt Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke, ahol bejelentette, már tervezik a 11. uniós szankciós csomag bevezetését. Zelenszkij elnök továbbra is követeli, hogy az EU lépjen fel az orosz atomenergia exportja ellen, azonban ez továbbra sem reális lépés. Ami viszont aggodalomra ad okot, hogy a tervek szerint az unió már nemcsak orosz, hanem kínai, török és arab cégek ellen is szankciókat vezetne be. Az indoklás szerint ugyanis 7 kínai vállalat segítette az orosz fegyvergyártást. Ez viszont egy súlyosan destabilizáló lépés lenne az uniós gazdaság számára. Továbbá a Nemzetközi Alap Ukrajnáért - egy olyan országcsoport, amely Nagy-Britanniát, Norvégiát, Hollandiát, Dániát és Svédországot foglalja magában - a múlt héten közzétett egy felhívást, amely szerint olyan vállalatok jelentkezését várják, amelyek képesek lennének a 300 km-es (190 mérföldes) hatótávolságú lőszereket biztosítani Kijev számára. Amennyiben ez megvalósulna az a háború súlyos eszkalációját jelentené, hiszen az ukránok feltehetően nem kerti dísznek használnák az említett tüzérségi lőszereket. Ezeket a témákat elemezte lapunknak Kiss Rajmund az MCC Diplomáciai Műhelyének a vezetője. Részletek a videóban.A német külügyminiszter úgy véli, Kína döntő szerepet tölthet be a háború lezárásában
Kína döntő szerepet tölthet be Oroszország Ukrajna elleni háborújának lezárásában, ha elhatározza magát a béketeremtésre – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden Berlinben kínai kollégájával folytatott megbeszélése után.Bahmut ukrán parancsnoka: uram, az oroszok már a spájzban vannak
A frontvonalak merevek, hetek óta nincsen semmilyen érdemi elmozdulás. Időközben általános orosz rakétatámadás indult Ukrajna ellen. A hetek óta beharangozott ukrán ellentámadás továbbra sem kezdődött meg. Bahmutban méterről méterre szorítják ki a Wagner zsoldosok az ukrán védőket, akik továbbra sem kaptak parancsot a visszavonulásra.Pakisztáni közgazdász: gazdasági hegemóniára törekszik az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok gazdasági eszközökkel is globális hegemón szerepre törekszik, ami szakadáshoz vezethet a feltörekvő gazdasági központokkal, megemeli az általános árszintet, megzavarja a beszállítói láncokat és bizonytalanságot teremt a nemzetközi nagyvállalatok egymás közötti kapcsolataiban - fejtette ki Arshad Zaman pakisztáni közgazdász, a Világbank egykori vezető közgazdásza a Hszinhua kínai hírügynökségnek adott interjújában.Éljen a béke - A cseh elnök szerint Kína és Oroszország ellen kell összefogni
A nyugati értékrendet valló államoknak együtt kell működniük ahhoz, hogy sikeresen szembeszálljanak Oroszországgal és Kínával – fogalmazott Petr Pavel a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint. A cseh elnök úgy véli, hogy a Nyugat az Oroszországgal és Kínával való stratégiai rivalizálás korszakába lép - írja a Mandiner.Tajvan az ukrajnaihoz hasonló katonai szállítmányt kapna az USA-tól
Joe Biden amerikai elnök kormánya azt tervezi, hogy 500 millió dollár értékű fegyversegélyt küld Tajvanra, ugyanazt a sürgősségi felhatalmazást felhasználva, amelyet Ukrajna esetében már több mint 35 alkalommal alkalmaztak – közölte pénteken egy, a tervet ismerő forrás a Reuters közlése szerint.Ajánljuk még
















