kínai vakcina
Pestszentlőrinc DK-s polgármestere elismerte: alig adtak be vakcinát a kerületben
A XVIII. kerületi lakosok alig hat százaléka kapta meg eddig az első oltást – ismerte el Szaniszló Sándor DK-s polgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ez azért érdekes, mert az országos átlag már több mint tizenöt százalék, vagyis maga a polgármester bizonyította, hogy a baloldali vezetésű kerületben messze elmarad az oltás az ország többi részétől. Ennek oka pedig az a kampány, amit Szaniszló és a DK folytat az oltások ellen – olvasható az Origo cikkében.Karácsony megint sírt egyet – most épp a vakcinákat visszaküldő Szaniszló Sándort mosdatja
A Facebook szakértője, és nem mellékesen Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely ismét megosztottamagvas gondolatait a nagyérdeművel. Karigeri szerint nincs kormánypárti oltás és nincs ellenzéki oltás. Karácsony szerint Szaniszló Sándornak, a DK-s polgármesternek annyi a bűne, hogy azért emelt szót, hogy a visszarendelt vakcinákat mielőbb pótolják, mert a kerület átoltottsága még mindig alacsony szintű.Szerbia további kétmillió adag kínai védőoltást vásárol
A kínai Sinopharm koronavírus elleni védőoltása további kétmillió adagjának megvásárlásáról írtak alá szerződést szerb és kínai illetékesek csütörtökön, így Belgrád már négymillió adag kínai oltást vásárolt.Hollik: ide vezet a baloldal oltásellenes kampánya
Ahogy arról mi is hírt adtunk, Pestszentlőrinc DK-s polgármestere elszállíttatná kerületéből a kínai vakcinát, ahelyett, hogy a lakosság beoltására fordítaná azt. A baloldali halálkampány legújabb, minden eddiginél durvább megnyilvánulását Hollik István sem hagyta szó nélkül.Pestszentlőrinc DK-s polgármestere elszállíttatja a kínai vakcinákat – A helyiek felháborodtak
Csütörtökön Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc DK-s polgármestere közösségi oldalán közölte, hogy mivel több száz adag kínai vakcinára nem volt jelentkező a kerületben, így a kormány a felhasználatlan adagokat elszállítja. A bejelentés közfelháborodást váltott ki a kerület lakóinak körében, már csak azért is, mert a baloldali városvezetés nem is ajánlotta fel nekik a kínai oltást, amit egyébként minden probléma nélkül elfogadtak volna. Gyurcsány Ferenc pártja a kezdetek óta bizonytalanságot próbál kelteni a Sinopharm körül – Szaniszló Sándor mai akciója is ebbe a körbe illeszthető.Thürmer Gyula bízik a kínai tudományban, örömmel fogadta el a keleti vakcinát
Tegnap én is megkaptam az oltást, ráadásul a kínai vakcinát. A kínai tudományban mindig is bíztam – közölte követőivel közösségi oldalán a Munkáspárt elnöke, aki azt is elárulta, hogy az orvosa is kifejezetten ezt a vakcinát javasolta.Újabb százezer adag kínai oltóanyag érkezett hazánkba (videó)
Újabb százezer kínai oltóanyag érkezett szerdán Pekingből – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban, amelyben a tárcavezető hangsúlyozta, hogy gőzerővel zajlik a védekezés a világjárvánnyal szemben.Szerdán újabb százezer adag kínai oltóanyag érkezik
Szerdán újabb százezer adag, koronavírus elleni kínai oltóanyag érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter kiemelte: az elmúlt hetekben a keleti vakcináknak köszönhetően úgy felgyorsult az oltási folyamat, hogy létszámarányos összehasonlításban második helyre lépett előre az Európai Unióban Magyarország.Hadházy a kínai vakcina kapcsán kritizálta Menczert, erre a kommentelők szétszedték
Hadházy Ákos, aki most már a Momentum színeiben tetszeleg, és aki nemrég pofonért rohant házhoz, épp a minap próbálta meg kiosztani a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkárát. Menczer Tamásnak, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárának a momentumos Hadházy kommentben üzent, miszerint Menczer nem járványügyi szakember, és nem megnyugtató, hogy a közeljövőben az országban hét járványkórházat terveznek felállítani. A kommentelők szétszedték Hadházyt a válaszkommentekben, nem kellett rá sokáig várni.Ajánljuk még
















