kínai vakcina
Egymilliárd vakcinát is előállíthat idén a kínai Sinopharm
Tömeggyártásra állt át a Sinopharm kínai állami cég, amely akár több, mint egymilliárd, koronavírus elleni vakcinát is előállíthat az idén – közölte szerdán Jü Csing-ming, a Sinopharm Group elnöke, aki szerint a termelési kapacitás növelésével évente akár hárommilliárd dózist is elő tudnak állítani a jövőben.Március közepén várható a következő kínai vakcinaszállítmány
A kedden érkezett Pfizer-vakcinák után hamarosan megérkezik az újabb szállítmány az orosz Szputnyik oltóanyagból. A következő kínai vakcinaszállítmány március közepén várható – írta a koronavirus.gov.hu kedden.Gyurcsány egykori egészségügyi államtitkára kibökte: mégiscsak jó a kínai vakcina (PestiTV-videó!)
Etikai vizsgálatot indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a DK egészségpolitikusának, Komáromi Zoltánnak a vakcinaellenes kijelentése miatt, ám a szervezet elnöke, Kincses Gyula – aki korábban maga is a DK elnöke mellett politizált, hiszen Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt volt egészségügyi államtitkár – orvosként nem akarta elmondani a véleményét kollégája megnyilvánulásáról. Békeffy Magdolna belgyógyász azonban nem volt ennyire elnéző Komáromival. Szerinte ugyanis akármilyen politikai tevékenységet is végez Komáromi Zoltán, nem szabadna elfeledkeznie arról, hogy ő elsősorban orvos – hangzott el a PestiTV megújult közéleti magazinműsorában, a Pesti Riporterben.Menczer Tamás: már az unió vezető államai szerint is a magyarhoz hasonló vakcinabeszerzést kellett volna folytatni
Egész Európa a kínai és az orosz vakcinára vár, ezekért állnak sorba, miközben Magyarországra már mindkét oltóanyagból érkezett – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden, az M1 aktuális csatornán.Csókay András a MOK elhatárolódását várja a járvány idején politizáló, betegeiket elbizonytalanító orvosoktól
A hazai háziorvosok egy része, megszegve a hippokratészi esküjüket, tudatlanságuktól, vagy a kormány sikeres munkája elleni bosszújuktól vezetve jelentős mértékben hátráltatják a járvány elleni védekezés sikerét, annak legyőzését, súlyosan vétkezve ezzel a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexében foglaltak ellen – írta a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levelében Csókay András. A világhírű idegsebészt egyebek mellett az háborította fel, hogy Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségügy-politikusa az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyíltan elmondta, hogy ő, mint háziorvos hogyan bizonytalanítja el a hozzá oltásra jelentkezőket a kínai vakcinával kapcsolatban. Nyílt levelét Csókay András Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara elnökének címezte, egyúttal a szükséges etikai vizsgálatok azonnali megindítását, illetve a testület halasztást nem tűrő elhatárolódását szorgalmazta a járvány idején politizáló orvosoktól.Hamisított keleti vakcinákkal riogat egy DK-s képviselő
Hamisított keleti vakcinákkal próbálja a magyar lakosságot beoltani a kormány – állítja a DK-s Varga Zoltán. A Fidesz frakcióvezetője szerint a Gyurcsány-koalíció politikai hasznot remél az oltásellenességtől. Kocsis Máté hangsúlyozta: az ellenzék megkérdőjelezi az oltások hatékonyságát, vitatja a beszerzéseket, álhíreket terjeszt és támadja az orvosokat.Az LMP társelnöke elsők között adatta be magának a kínai vakcinát
Schmuck Erzsébet, miután kipanaszkodta magát a Facebookon és bejegyzésével igyekezett bizalmatlanságot kelteni a keleti oltóanyagok iránt, azt is közölte: él az oltás lehetőségével és elsők között adatja be magának a kínai vakcinát.Áder Jánost is beoltották, a kínai vakcinát választotta az államfő
Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök, aki a közmédiának pénteken nyilatkozott erről. A köztársasági elnök néhány nappal ezelőtt kapta meg az értesítést háziorvosától, hogy sorra kerül, és kínai vakcinát ajánlottak fel neki.Ajánljuk még

















