Pesti Srácok

Gyurcsány egykori egészségügyi államtitkára kibökte: mégiscsak jó a kínai vakcina (PestiTV-videó!)

Etikai vizsgálatot indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a DK egészségpolitikusának, Komáromi Zoltánnak a vakcinaellenes kijelentése miatt, ám a szervezet elnöke, Kincses Gyula – aki korábban maga is a DK elnöke mellett politizált, hiszen Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt volt egészségügyi államtitkár – orvosként nem akarta elmondani a véleményét kollégája megnyilvánulásáról. Békeffy Magdolna belgyógyász azonban nem volt ennyire elnéző Komáromival. Szerinte ugyanis akármilyen politikai tevékenységet is végez Komáromi Zoltán, nem szabadna elfeledkeznie arról, hogy ő elsősorban orvos – hangzott el a PestiTV megújult közéleti magazinműsorában, a Pesti Riporterben.

Kincses Gyula a PestiTV műsorában közölte: a MOK-ot nagyon zavarja, hogy túlpolitizálták a vakcinakérdést. Mindezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a korábban vezetése alatt álló Magyar Orvosi Kamara közleményben tudatta, hogy amíg nincsen magyar dokumentáció a keleti vakcinák alkalmazásáról, addig nem tudják azt nyugodt lelkiismerettel ajánlani a betegeknek. Ő maga viszont ennek ellenére úgy fogalmazott:

Kincses Gyula kifejtette: véleménye szerint nincs különbség az engedélyezett vakcinák között, illetve ha van, az szakmai különbség és nem politikai hovatartozástól függően kell választani azok közül. Hozzátette: az alkalmazási leírás mondja meg, hogy melyik kinek adható, és ennek megfelelően kell eljárni. Kincses Gyula továbbá kiemelte azt is, hogy a MOK-ot nagyon zavarja, hogy túlpolitizálták a vakcinakérdést. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

A Pesti Riporter hétfői adásában Békeffy Magdolna belgyógyász szakember teljes vállszélességgel állt ki a kínai vakcina mellett: szavai szerint ő maga kifejezetten erre várt és a múlt héten a Pesti Riporter kamerái előtt oltották be ezzel. Békeffy doktornő kifejtette: azért ezt az oltóanyagot választotta, mert a kínai vakcina hagyományos technikával készült, amit évtizedek, évszázadok óta alkalmaznak.

Komáromi ellen etikai vizsgálat indul, de a MOK elnöke nem kívánta kommentálni az ügyet

Mint ismert, Komáromi Zoltán, a DK egészségpolitikusa a minap az ATV-ben nem értett egyet azzal, hogy a betegségnél bármelyik vakcina jobb lenne. Komáromi praktizáló orvos is amellett, hogy Gyurcsány elkötelezettje, így kijelentése nem véletlenül okozott óriási felháborodást. A neves idegsebész professzor, Csókay András például a MOK elnökének írt levelében azt kérte, indítsanak etikai eljárást Komáromi ellen, valamint határolódjanak el politikai tevékenységétől. Komáromi Zoltán ugyanis maga ismerte el, hogy elbizonytalanítja a betegeit a kínai oltóanyaggal kapcsolatban, politikai aggitációja pedig emberéletekbe kerülhet. Kincses Gyula, aki korábban szintén Gyurcsány Ferenc mellett politizált, elmondta, hogy ha bejelentés érkezik hozzájuk, kötelességük elindítani az etikai vizsgálatot és ezt most is megteszik, ám arra a kérdésre, hogy orvosként mit gondol Komáromi kijelentéséről, szűkszavúan annyit mondott: szerinte az politikai indíttatású volt, és a MOK nem pártolja, ha bárki bármilyen vakcináról lebeszéli a betegeket, hiszen nem lehet előre tudni, hogy annak milyen következménye lesz az emberi életre.

– fűzte hozzá. Békeffy Magdolna azonban nem volt ennyire elnéző Komáromi kijelentésével kapcsolatban. Közölte: súlyosan elítéli Komáromi Zoltán szavait. A doktornő úgy fogalmazott:

Kiemelte továbbá azt is, hogy "aki magát felelős politikusnak tartja és úgy gondolja, hogy a hazájáért él és azért szeretne tenni, nem hergelhet a vakcina ellen".

Az, hogy a két egészségügyi szakember milyen más, fontos témákról fejtette ki véleményét, kiderül a Pesti Riporter műsorából. Nézzék meg, érdemes!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.