kisebbség
A román miniszterelnök illetlennek tartja a magyar őszinteséget
Dacian Ciolos román miniszterelnök szerint "illetlenek", és "nem elegánsak" azok a kijelentések, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök tett Szatmárnémetiben, illetve azok, amelyeket korábban más magyar vezetők tettek Románia nemzeti ünnepével kapcsolatban - közölte Liviu Iolu román kormányszóvivő egy csütörtöki sajtótájékoztatón.A parlamentben is szóba került a tizenkét évvel ezelőtti népszavazás
Egyetlen „gyűlölködő, antiszemita, cigányellenes vagy éppen a katolikus pápát ócsároló" embert sem lehet a nemzet nevében közös kitüntetésre terjeszteni, „akkor sem, ha a maga haverja" – támadt az MSZP-s Harangozó Tamás Semjén Zsoltra az Országgyűlés mai ülésén, amelyre a miniszerelnökhelyettes úgy reagált, az MSZP inkább húzza meg magát a Gulág 60. évfordulóján. A szocialista Tóth Bertalan az elsüllyedt Titanichoz hasonlította hazánk gazdaságát, Tóth Bertalan pedig arról érdeklődött, miért nem tűnt fel egy több napos holttest egy budapesti kórházban.A hívő ember a szerencsét gyakran azonosítja Isten szándékával
„Hiszem, hogy az, ki minden pohár vizet számon tart, a ti erőfeszítéseteket is figyelemmel kíséri, és akárcsak kétezer évvel ezelőtt a néhány kenyeret, halat ahogy nagylelkűen megszaporított, úgy most is a Moldvába szakadt, rekedt eleink gyermekeinek gondjait, bajait is, segítségetekkel nagylelkűen megoldja!” - Böjte Csaba ezekkel a gondolatokkal bocsátotta útjára a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért-mozgalmat, amely élen jár a kisebbségi magyarnyelvű oktatás, a megmaradás segítésében. Aki csak elhivatott munkájukban részt vesz, az úgy nyilatkozik, olyan vállalás ez, akár a csángó viselet: csak egyenes derékkal lehet viselni. Szerencsés Találkozások rovatunkban ezúttal a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány mutatkozik be.A Vajdaságban beinduló magyarországi befektetések megállíthatják az elvándorlást is
Belgrádi megaprojektekből, a világ egyik legjobb minőségű termőföldjéből vagy éppen délvidéki kandallóöntők munkájából profitálhatnak a magyarországi cégek – írja a Hirado.hu. A Szerbiában vállalkozó magyar üzletemberek szerint bár nagyon sok magyar fiatal vándorolt el Vajdaságból, de most úgy látszik, hogy a magyarországi támogatások visszafordíthatják a negatív demográfiai folyamatokat is.Magyarellenes párt lehet a nyertese a román korrupcióellenes harcnak
Saját frakciót akar alakítani a bukaresti képviselőházban az őszi ülésszaktól kezdődően az Egyesült Románia Párt (PRU) - közölte a pártot vezető Bogdan Diaconu független képviselő, mivel az utóbbi időben egyre többen vándorolnak át pártjához. Az Adevarul liberális hírportál szerint olyan, bűnvádi eljárás alatt álló politikusok próbálnak így újabb mandátumhoz jutni (az év végén tartandó parlamenti választásokon), akiknek korábbi pártjuk nem biztosított befutó helyet jelöltlistáin.Elszakíthatatlanok vagyunk – Elkezdődött a 27. tusnádfürdői szabadegyetem
A magyar nemzet közjogi szempontból egységes - jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntőjében, a 27. alkalommal megrendezett tusnádfürdői szabadegyetemen. Hozzátette, a nemzetpolitikai keretrendszer kialakítása után most a magyarság legégetőbb problémája az elvándorlás és a népességfogyás, melyeket orvosolni kell. Németh Zsolt fideszes politikus, a bálványosi szabadegyetem egyik alapítóatyja ugyanakkor arról beszélt, Európa válságban van, de a magyaroknak nem kell elmagyarázni, mit jelent az európaiság. Miközben az általános félelemérzetre az Európai Bizottság zsarnokoskodással és önkénnyel felel, a magyarságnak van megoldási javaslata, amelyet a határon túli magyarok is megerősíthetnek, ha részt vesznek a népszavazáson. Kiemelte, a megoldást a keresztény Európa újraélesztése jelentheti.Ajánljuk még