kispest
Ilyen a kispesti humor: Gajda Péter szerint "hibás" volt az a lista, ami Lackner Csabát bizottsági helyhez juttatta
Amikor a Mérce is szarkasztikus a baloldallal szemben, akkor már nagy lehet a baj. Így történt ez most is, amikor mai cikkükben azt elemezték, hogy olyan listát fogadtak el a kispesti önkormányzat alakuló ülésén, amiben a fehér porok és az évi százmillió forintos bevételek nagymestere, Lackner Csaba is bizottsági pozíciót kapott. A Momentum képviselője később úgy nyilatkozott, hogy nem ez volt megbeszélve; ezt szóvá is tette Gajda Péternél, aki szerint "hibás" lista került a képviselők elé. Azért az érdekes, hogy hol születhetett meg ez a "hiba"; hogy történt, hogy véletlenül odakerült Lackner Csaba neve a bizottsági helyek várományosai közé? Ilyen lenne a kispesti humor? Végre Gajdának is leesett: az MSZP még mindig védi Lacknert
Ha bizonyíthatóan Lackner Csaba van a nyilvánosságra került felvételeken, akkor távoznia kell – mondta Gajda Péter kispesti polgármester a Népszavának. Bár az első, kokainozós, a közpénz ellopásának módozatairól szóló videó már több, mint egy hete robbant, Gajda állítja, hogy még nem érte el politikustársát és nem tudta kérdőre vonni a nyilvánosságra került felvételek miatt. Emellett persze azonnal a Fideszre mutogat, mivel szerinte egyértelmű, hogy a rivális párttól jönnek a felvételek, és azért, mert Kispesten jól mennek a dolgok. Ezzel szemben egy nappal korábban a Hír TV-nek még azt mondta: nem hajlandó vizsgálatot sem indítani. Kunhalmi Ágnes is azt nyilatkozta a csatornának, hogy manipuláltnak tekintik a felvételt, amit többszörösen összevágtak.