kispest
Informátor: drogoznak és lopásról beszélnek a baloldali ellenzék kispesti jelöltjei (VIDEÓVAL) – FRISSÍTVE!
A Hír TV Informátor című műsorának birtokába került felvételen az ellenzék egyik kispesti jelöltje, Lackner Csaba egy tasak fehér port igazgat el szakszerűen az asztalon, majd arról mesél, hogyan kell úgy évente 100 milliót „keresni” (értsd: lopni), hogy az nem hiányzik a büdzséből. Lackner a felvételen el is mondja, milyen filozófia mentén végzi feladatát: „ahol a hatalom, ott a pénz, ahol az osztásról döntenek, ott van a hatalom, ott van az erő”. Arról is beszélnek a fehér port csíkban felszívó társaság tagjai, hogy a kispesti vagyonkezelő cég vezetőjét, Kránitz Krisztiánt azért nem indítják újra, mert túl mohó volt és több százmilliós titkos vagyont halmozott fel, emiatt pedig Burány Sándor is elengedte a kezét.Szabó Zsolt: Nem lepne meg, ha az UEFA kizárná a Craiovát
Szabó Zsolt korábbi FIFA-játékvezető szerint nem lenne meglepetés, ha az Európai Labdarúgó Szövetség kizárná a CSU Craiovát az Európa-ligából azt követően, hogy a román csapat botrányos körülmények között harcolta ki a továbbjutást a Budapest Honvéddal szemben.Ötből öt: a Fradi után a Honvéd, a Debrecen, a Fehérvár és a Dunaszerdahely is továbbjutott!
Papzsák úr szomorkás lehet – írhatjuk csütörtöki vezércikkünkre utalva, hiszen magyaros nap lett ez: a Ferencváros szerdai BL-bravúrja után a Debrecen, a Fehérvár, a Honvéd és a Dunaszerdahely is sikerrel vette az Európa Liga-selejtezőt, és mind továbbjutottak a következő fordulóba. Igazán nehéz dolga a DAC-nak és a kispesti csapatnak volt: előbbi a hosszabbításban harcolta ki a sikert, utóbbi a kapusának is sokat köszönhet. Ilyen is régen volt: összes indulónk ünnepelhetett.Gyurcsány: Hajrá, Momentum! (PS-videó!)
Hajrá, Momentum! - mondta Gyurcsány Ferenc Kispesten, majd rengeteget szelfizett, csókokat dobált, de a PestiSrácok.hu-nak nem akart üzenni semmit, még puszit sem küldött. Ezen megsértődtünk. Ja, nem.Hátrányból nyerte a Vidi a labdarúgó Magyar Kupát
A Mol Vidi FC nyerte a labdarúgó Magyar Kupát, miután a Groupama Arénában rendezett szombati döntőben hátrányból fordítva, Anel Hadzic 92. percben szerzett góljával 2-1-re legyőzte a Budapest Honvédot.Az óbaloldal bemutatja: "Karácsony Gergely felfedezi Budapestet" (Képgalériával)
A szocialista színeket, zászlókat és jelképeket szemérmesen elrejtve, de a DK és a Párbeszéd kidekorált aktivistáival alaposan felvizezve tartott közös sajtótájékoztatót péntek délelőtt az MSZP-s Gajda Péter kispesti polgármester és Karácsony Gergely. Az esemény apropóját az adta, hogy a zuglói polgármester, mint az óbaloldal örökös jelöltje bármilyen pozícióra, őszig körbejárja a kerületeket, amiknek ő főpolgármestere szeretne lenni. A pártaktivistáktól és kiérdemesült politikusoktól eltekintve mindössze pár újságírót és féltucat civilt érdekelt e jeles esemény, és ránézésre a féltucat civil se Karácsony Gergely miatt tette tiszteletét a kispesti piac bejárata előtti padokon, hanem életvitelszerűen ott élnek.„Gyűlölöm a sárga, a vágottszemű, a betelepült minden fajtáját!” – fakadt ki a balliberális önkormányzati vezető
Egészen döbbenetes ámokfutást rendezett az interneten a balliberális vezetésű kispesti önkormányzat egyik vezető tisztségviselője. Horváth Ágnes jogi igazgatóhelyettes kijelentette: gyűlöli a „sárgákat”, a „vágottszeműeket” és úgy általában a betelepültek minden fajtáját. Kirohanását a Fidesz kispesti irodavezetőjének, Song Simonnak címezte, akit – japán édesapja miatt – „félsárgának” becsmérelt. Megkérdeztük Gajda Péter MSZP-s polgármestert, lesz-e következménye a gyűlölködésnek, de egyelőre nem válaszolt. Egyébként a fideszes irodavezetőt előzőleg az MSZP és a DK egyik helyi képviselője is sértegette származása miatt...Köszönjük, Hemingway! Aki megmentette, majd nyereségessé tette Puskás egykori csapatát
Hétfőn hivatalossá vált a pletyka: George F. Hemingway eladta a Budapest Honvédot. Az üzletember hosszú évekkel ezelőtt megmentette Puskás Ferenc egykori csapatát, majd nyereségesen működtette, és a vezetésével 2017-ben ismét bajnok lett az egyesület. A sok kókler mellett Hemingway valódi tulajdonos volt, egy forintot sem rakott bele a csapatba feleslegesen, de nem is lopta szét az egyesületet. Publicisztika.Ajánljuk még

















