Pesti Srácok

„Gyűlölöm a sárga, a vágottszemű, a betelepült minden fajtáját!” – fakadt ki a balliberális önkormányzati vezető

null

Egészen döbbenetes ámokfutást rendezett az interneten a balliberális vezetésű kispesti önkormányzat egyik vezető tisztségviselője. Horváth Ágnes jogi igazgatóhelyettes kijelentette: gyűlöli a „sárgákat”, a „vágottszeműeket” és úgy általában a betelepültek minden fajtáját. Kirohanását a Fidesz kispesti irodavezetőjének, Song Simonnak címezte, akit – japán édesapja miatt – „félsárgának” becsmérelt. Megkérdeztük Gajda Péter MSZP-s polgármestert, lesz-e következménye a gyűlölködésnek, de egyelőre nem válaszolt. Egyébként a fideszes irodavezetőt előzőleg az MSZP és a DK egyik helyi képviselője is sértegette származása miatt...

Mondanám, hogy az alábbi történet meglepő – ám egyáltalán nem az. Abban – mint cseppben a tenger – kristálytisztán látszik, miként is viszonyulnak a hazai balliberális erők valójában a migrációhoz, a világ más népeihez, hogyan is gondolkodnak róluk és rólunk, magyarokról...

A történet április 7-én, vasárnap kezdődött, amikor Lackner Csaba, a főváros XIX. kerületének egyik MSZP-DK-párbeszédes önkormányzati képviselője gúnyolódva osztott meg egy képet Dódity Gabrielláról, a Fidesz kispesti elnökéről, frakcióvezetőjéről és Song Simonról, a nagyobbik kormánypárt helyi irodavezetőjéről. A poszthoz hozzászólt Lackner barátja, Hegyi András, aki a balliberális kerületvezetés egyik bizalmi embere: vele (illetve cégével) végeztetnek értékbecsléseket és a szocialisták kerületi propagandalapjában, a Kispesti Magazinban külön rovata van.

PestiSracok facebook image

Igen, jól olvassák! Hegyi András a kinézete alapján második generációs migránsnak titulálta Song Simont, akinek édesapja japán, édesanyja magyar, s egyébiránt magyar állampolgár. Ám Lackner – ahelyett, hogy elhatárolódott volna barátja vállalhatatlan kiszólásától – még rátett egy lapáttal:

A sértések után Dódity Gabriella arra kérte a polgármestert, szólítsa föl bocsánatkérésre párttársát, Lacknert, hogy származása miatt senkin ne élcelődjön. Gajda – némi pátoszos mellébeszélés kíséretében – elnézést kért, majd Lackner is csatlakozott hozzá. Utóbbi azzal próbálta magyarázni tettét, hogy csupán ironizálni akart a kormány kampányán... (Mintha Song Simonnak bármi köze lenne az illegális migrációhoz, vagy a Brüsszel és Soros által szervezett mesterséges népvándoroltatáshoz... – P.T.)

Ám a történet itt nem zárult le. Ugyanis érkezett dr. Horváth Ágnes, a kispesti önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezetének jogi igazgatóhelyettese, aki elképesztő gyűlöletáriába kezdett egy másik Facebook-poszt alatt. A téma itt eredetileg az volt, hogy a balliberális kerületvezetés Virágvasárnap miért szervez „street food fesztivált” a kispesti Templom térre, a katolikus templom mellé. Ekkor bukkant föl Horváth Ágnes, aki egyik hozzászólásában Song Simon megkeresztelkedését firtatta (hogy ehhez neki mi köze van, nem tudjuk), majd egy másikban ennél is tovább ment. Azt írta:

Horváth Ágnes ezután sem tért észhez, írt egy újabb hozzászólást, amelyben megerősítette, utálja a „félsárgákat”.

A rasszista ámokfutásnak idáig semmiféle következménye nem lett. Kispest balliberális polgármestere a Facebookon ezekre a gyűlölködésekre már nem válaszolt, pedig Song Simon személyesen Gajdától is megkérdezte, helyénvalónak tartja-e, egyetért-e azzal, amit az önkormányzati cég vezető jogásza mondott.

A PestiSrácok.hu is kérdéseket tett föl a polgármesternek az eset kapcsán, ám eddig nem jött válasz. Többek között arra is kíváncsiak vagyunk, maradhat-e önkormányzati vezető tisztségében a nyíltan rasszista, idegengyűlölő jogász. (Amint Gajda Péter válaszol, cikkünket frissítjük.)

Gajda Péter, Kispest MSZP-s polgármestere. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Lételemük a gyűlölet

A fideszes irodavezető lemigránsozása, illetve a rasszista gyűlölködés azért is különösen pikáns, hiszen éppen a kispesti balliberális kerületvezetés volt az, amely a tavalyi választási kampányban rendeletet hozott a szerintük „gyűlölködő” plakátok betiltására. A primitív jogszabályra hivatkozva aztán letakarták a Fidesz választási plakátjait, amelyek Soros György és Brüsszel illegális migrációt ösztönző, a magyar határkerítés lebontását célzó tevékenységére hívták föl a figyelmet. Idén februárban aztán a Kúria törvénytelennek minősítette Gajdáék rendeletét, és megsemmisítette azt.

Egyébként a balliberális oldal – amely magát a humanizmus és a morál egyedüli letéteményesének tekinti – nem most először migránsozott le magyar állampolgárokat. Emlékezetes, márciusban Uj Péter, a 444 főszerkesztője kínai vendégmunkásnak nevezte olimpiai bajnok gyorskorcsolyázónkat, Liu Shaolin Sándort. A botrány nyomán a főszerkesztő végül bocsánatot kért. Akkori cikkemben azt írtam Uj Péternek:

Akkori soraim most, Song Simon lemigránsozása, „lefélsárgázása”, „levágottszeműzése” kapcsán újra aktuálisak. Sajnos.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.