kiss lászló polgármester
Bús Balázs feljelentést tett a Kiss László vezette óbudai önkormányzat ellen
Feljelentést tett Óbuda volt vezetője: Bús Balázs szerint a Kiss László, a baloldali szivárványkoalíció által támogatott óbudai polgármester állításai átléptek egy olyan határt, amire az utóbbi harminc évben nem volt példa. A baloldal azt terjesztette, hogy Óbuda előző, fideszes városvezetése eltitkolt egy pedofil ügyet. Bús Balázs úgy vélekedett, hogy Kiss László ebben az érzékeny történetben politikai pedofíliát követ el, és ezzel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy nem folytatja le az ilyenkor szükséges vizsgálatokat.A Fidesz-KDNP óbudai frakciója pénteken arra kérte Kiss Lászlót, hogy küldjék el a vizsgálat dokumentumait és megállapításait a képviselőknek, illetve az ügy miatt hívjanak össze egy rendkívüli testületi ülést.Bús Balázs szerint Vadai és az óbudai polgármester csak politikai tőkét akar kovácsolni a pedofilügyből
Vadai Ágnes, a DK alelnöke és Kiss László, a baloldali szivárványkoalíció által támogatott óbudai polgármester állításai súlyos csúsztatásokat tartalmaznak, egyértelműen a politikai tőkekovácsolás céljára felhasználva a gyermekbántalmazás problémáját – reagált Bús Balázs, a III. kerület előző polgármestere arra, hogy a DK szerint Óbuda előző, fideszes városvezetése eltitkolt egy pedofilügyet. A volt polgármester szerint Kiss László polgármester ebben az érzékeny ügyben politikai pedofíliát követ el, és ezzel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy nem folytatja le az ilyenkor szükséges vizsgálatokat.Révész Máriusz gratulált a DK-s vezetésnek, amiért folytatták az előző testület munkáját – elkészült egy futókör
Az Országos Futópálya-építési Program keretében készült egy kilométer hosszú futókört adtak át csütörtökön, Budapest III. kerületének békásmegyeri részén. Az ünnepélyes avatáson Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos gratulált Óbuda új vezetésének, amiért nem hagyta abba az előző városirányítás által elindított programot és biztosította a szükséges forrásokat hozzá. Kiemelte, hogy szerinte ez volt az egyik legjobb befektetése a kerületnek, tekintettel a pálya által sportolásra bírható lakosok élettartamának várható növekedésére.Óbudán is megjelentek a pikói módszerek: a szoci polgármester személyesen cenzúrázta ki a kerületi lapból az elődje karácsonyi jókívánságát
Józsefvárosban már adott egy kis ízelítőt a haladó baloldalunk abból, mit is értenek a sokat emlegetett független és szabad sajtó alatt, a know-how pedig vörös pestisként terjed: már Óbudán is megjelent a legprimitívebb kézivezérlés és cenzúra. Az új polgármester, a szocialista Kiss László letiltotta az előző polgármester, Bús Balázs karácsonyi köszöntőjét, amit fizetett hirdetésben szeretett volna eljuttatni a kerület lakóihoz.Óbudai átadás-átvétel, közel nyolcmilliárd forinttal az önkormányzat bankszámláján
"Ma délelőtt a törvényben meghatározott keretek között megtörtént a polgármesteri munkakör átadás-átvétele. A hivatal kulcsait és az elkészült pénzügyi beszámolót átadtam Dr. Kiss László megválasztott polgármesternek" – írja közleményében Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer leköszönő polgármestere. A beszámoló szerint 2019. október 13-án közel 8 milliárd forint szerepelt az önkormányzat bankszámláján, folyószámlahitelt nem kellett igénybe venniük. Bevételeik 2019-ben idáig 70,36 %-ban realizálódtak, míg kiadásaik 57,60%-ban teljesültek. 2019. szeptember 30-ig az éves adóbevételi terv 98,25%-a került az önkormányzat számlájára; ez a tavalyi időarányos bevételt 315,7 millió Ft-al haladja meg.Ajánljuk még