kitüntetés
Orbán Viktort is kitüntette Amerika legrégebbi konzervatív ifjúsági szervezete
Takács Szabolcs nagykövet is részt vett a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjának 110. éves gáláján, amelyen átvette a szervezet Orbán Viktor miniszterelnöknek adományozott, John Foster Dulles volt republikánus amerikai külügyminiszterről elnevezett díját. A rendezvényen természetesen nem maradhatott el az amerikai baloldal hangulatkeltési kísérlete, akik nagyon fájlalják, hogy az amerikai konzervatívok példaként tekintenek a magyar kormányfőre.Magas rangú kitüntetésekkel ismerték el a Pannon Egyetem több kutatójának tudományos munkáját
A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága tizenharmadik alakalommal adta át a Veab Kiemelkedő Ifjú Kutatója díjakat, melyet az idén a Pannon Egyetem öt fiatal kutatójának ítéltek oda. Mind az öten fiatal koruk ellenére már komoly tudományos múltat tudnak maguk mögött. A Pannon Egyetem Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutató Csoportjának munkatársát pedig Junior Prima Díjjal tüntették ki.Halzl József-díjjal tüntette ki Gulyás Gergelyt a Rákóczi Szövetség
A Rákóczi Szövetség Alapítványának kuratóriuma, a szövetségért végzett elkötelezett munkája elismeréseként Halzl József-díjjal ismerte el Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter munkáját.A keresztények védelméért kapott kitüntetést Orbán Viktor
XXI. Rafael Péter örmény katolikus pátriárka adta át a magyar kormányfőnek a Szent Kereszt Hálaérem kitüntetést a Karmelita kolostorban.Újabb fontos elismerést kapott Karikó Katalin
Kanada legrangosabb orvosbiológiai kitüntetését, a Canada Gairdner International Awards-ot kapta Karikó Katalin, valamint két kutatótársa, Drew Weissman és Pieter Cullis Torontóban csütörtökön. A Gairdner Alapítvány (Gairdner Foundation) nemzetközi díját az mRNS technológia kifejlesztésében végzett munkájáért ítélték idén a magyar kutatónak.Tőkés nem kapja vissza a kitüntetést, amit Iohannis elvett tőle
A Bukaresti Táblabíróság másodjára is elutasította Tőkés László keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte - derült ki az ítélet kivonatából, melyet a táblabíróság honlapján tettek közzé hétfőn.Monty Pythont játszik az ENSZ: kitüntették Merkelt a menekültválság kezeléséért
Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) kitüntette Angela Merkel volt német kancellárt a 2015-ös migrációs válság kezeléséért. Arról nem érkezett hír, hogy kitüntették-e Csank Jánost a magyar futball felemeléséért vagy Karácsony GeLgelyt a helyesírás érdekében tett erőfeszítéseiért.Szijjártó kitüntette Trump elnöki főtanácsadóját
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átadta a Magyar Érdemrend középkeresztjét Jared Kushnernek, Donald Trump volt amerikai elnök főtanácsadójának csütörtökön New Yorkban a magyar-amerikai kapcsolatok megerősítése és a közel-keleti béke érdekében végzett munkájáért.Orbán Viktort a Szerb Köztársaság Érdemrendjével tüntették ki
A Szerb Köztársaság Érdemrendjével tüntette ki Aleksandar Vučić szerb elnök Orbán Viktort Belgrádban. A magyar miniszterelnök a Szerbia és Magyarország közötti békés együttműködés és baráti kapcsolatok erősítésében nyújtott kiemelkedő szolgálataiért kapta az elismerést.Ajánljuk még