klíma
Tudtátok, hogy már mind meghaltatok, csak már elmúlt? – The Right Brothers
A '80-as évek óta tulajdonképpen ötévente kihal az emberiség. Ennek oka általában a globális felmelegedés okozta éghajlatváltozás, de volt már földönkívüli invázió, sőt, talán Orbán Viktor miatt is többször kipusztult a bolygó. Majdnem legalábbis, de már elmúlt. A Right Brothersben megfejtettük a folyamatos vészmadárkodás titkát, és megnéztük, hogy milyen jövendölések járnak le éppen mostanában, és mi vár az emberiségre Greta Thunbergék szerint az elkövetkező öt évben. Megvizsgáltuk közelről a propagandamédia szerepet is, illetve azt, hogyan befolyásolta Donald kacsa a második világháború kimenetelét.Áder János: fenntarthatósági fordulatra van szükség
A fenntarthatósági fordulat szükségességéről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfői adásában Kőrösi Csabával, az ENSZ Közgyűlés elnökével.Tudatos idegtépés – Klímaügyi emberkísérlet zajlik Nagy-Britanniában
Ha a britekre gondolunk, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy miért nem előnyös egy szigeten élni. Ennek csak az egyik oka a sok közül, hogy Nagy-Britanniában jelen pillanatban is egy igen komoly emberkísérlet zajlik a klímavédelem kapcsán, a téboly pedig olyan szinten a tetőfokára hágott, hogy a helyiek – kis túlzással – szerencsésnek mondhatnák magukat, ha Karácsony Gergely lenne a közlekedési miniszterük. A helyzet egyébként véresen komoly, a történetben önjelölt "zöld civilek" és a politika is mélyen benne van, a brit városokban élők pedig éjszaka gyújtogatáshoz és rongáláshoz kell, hogy folyamodjanak, ha élni akarják a mindennapjaikat. Ez sajnos így sem sikerül: a lakosok a tervek szerint évente csak 100 alkalommal hagyhatják el a körzeteiket, természetesen a jobb levegő és a zöldebb jövő reményében.Az éghajlatváltozás tudásközpontja a veszprémi Pannon Egyetem
Több mint 3,5 milliárd forint támogatásból tudásközpontot alapítottak az éghajlatváltozás vizsgálatára a veszprémi Pannon Egyetemen. Az úgynevezett Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban hazai egyetemek, kutatóhelyek és az Országos Meteorológiai Szolgálat működnek együtt, a Pannon Egyetem vezetésével. A laboratóriumban többek között az éghajlatváltozás emberi egészségre, természeti, gazdasági rendszerekre és a társadalomra gyakorolt hatásainak tanulmányozzák, továbbá a technológiai, gazdasági és társadalmi adaptáció területén végeznek kutatás-fejlesztési tevékenységet.Klímatudatosan kialakított közpark lesz az V. kerületi Hild téren
Klímatudatos szemlélettel hoznak létre közparkot akadálymentes, befogadó játszótérrel az V. kerületi Hild téren - közölte Belváros-Lipótváros önkormányzata.Egyre rosszabb hely a haladó Nyugat: most épp a gáztűzhelyeket tiltják be az USA-ban
Tudta, hogy ha Ön eddig tyúkhúslevest főzött vasárnaponként, vagy volt valaha olyan gondolata, hogy a pörkölt alatt egy kicsit feltekerje a gázt, akkor Ön ezzel a Föld koporsójába vert bele egy tekintélyes méretű szöget, és Ön tulajdonképpen bűnös? Nem? Pedig így van. De ne aggódjon, a haladó világ már meg is hozta az ítéletet, ugyanis egy szövetségi ügynökség fontolgatja már a hagyományos gáztűzhelyek országos betiltását az Egyesült Államokban, amit biztosan átvesz majd az EU is előbb, vagy utóbb. Az indoklás egyébként a következő: “egyre nagyobb aggodalmak vannak a gázkészülékekkel kapcsolatos káros kibocsátások és egészségügyi problémák miatt”.Rettegünk Elon Musk agyba szerelhető csipjétől – The Right Brothers
2023 első Right Brothers-adásában Elon Musk a fő téma. De nem kell megijedni, ezúttal nem a Twitterről beszélünk Georg Spöttlével, hanem a jövőről, Musknak ugyanis van egy zseniális, hihetetlen, ugyanakkor rendkívül ijesztő projektje, a Neuralink. Ez tulajdonképpen egy csip, amit ha az ember agyába ültetünk, akkor fantasztikus képességekkel ruházza fel a felhasználót, összeköti az agyát számítógépekkel, telefonokkal, az egész internettel, vagy mások agyával, ami az emberi evolúció egy új fejezetét nyithatja meg, amennyiben nem pusztítja el önmagát tisztelt fajunk a technológia segítségével. Természetesen egy kis politikával is foglalkoztunk, Svájc ugyanis egy olyan törvényt tervez meghozni, amivel korlátozhatja örökre az illegális bevándorlást, és mindezt a klímavédelem álruhájába bújtatva. Egyszerűen zseniális.Nem akarják az amerikai fiatalok megvédeni többé a hazájukat – The Right Brothers
Egyre kevésbé népszerűbb a katonai pálya az amerikai fiatalok körében. Ezt a Biden-adminisztráció miniszterei persze nem értik, fel sem tudják fogni, hogy mi lehet az összefüggés az LMBTQ-katonák az elmúlt időszakban unalomig ismételt toborzása és a normális fiatalok a hadseregből való kiábrándultsága között. Na, ezt mi a Right Brothersben elmagyaráztuk, azt viszont már nem tudtuk mi sem megfejteni, hogy miért nem pattognak a klímaaktivisták a globális felmelegedés miatt a soha nem látott –10 fokos brit hidegben, miközben nemrég azt mondták, hogy amilyen az időjárás ma, olyan lesz a jövő holnap.Az átlagember bűnhődik a megacégek környezetszennyezése miatt
Bár az emberek többsége tök normális, nem szemetel, szelektíven gyűjti a hulladékot, lekapcsolja maga után a villanyt és csak akkor ül autóba, ha tényleg szüksége van rá, a klímaterroristák mégis a kisembereket akarják büntetni a Föld elpusztításáért. Ennek jegyében az indiaiak már bevezették a klímakorlátozásokat, és a britek is hamarosan kísérleteznek vele egy kicsit. A dolog lényege, hogy egy adott várost vagy megyét régiókra osztanak fel, és meghatározzák, hogy egy ember autóval hányszor mehet át egyikből a másikba. Szép kezdeményezés, ugye? És valószínűleg ez még csak a kezdet.Ajánljuk még