klíma
Karácsony tovább feszíti a húrt: a beígért klíma helyett ivókutakat kap a 3-as metró izzadó közönsége
Karácsony Gergely Budapest vezetése és érdemi intézkedések helyett tovább folytatja klímavédelembe csomagolt ámokfutását. A rakpart lezárása, a kerékpársávok kijelölésével okozott közlekedési katasztrófa után megérkeztek a 3-as metró vonalára a hőség enyhítésére zöld megoldást kínáló ivókutak. Igaz, Karácsony Gergely a főpolgármester-választási kampányban még azt ígérte, megválasztása esetén klimatizálják a 3-as metró vonalát. Ez a mai napig nem történt meg, de nagyon úgy tűnik, nincs is ilyen szándék. Az ígéretek módosulása pedig magyarázható például azzal, hogy azóta klímakatasztrófát hirdettek.A zöld ökofasiszták szerint hatalmas lehetőség a járvány egy új világ számára
A járvány megmutatta a világnak, hogy milyen lenne egy zöldebb jövő, kevesebb légszennyezéssel, aktívabb vadvilággal – ezt vallják legalábbis a legzöldebb aktivisták, ökofasiszták világszerte (főleg nyugatabbra), és úgy tűnik, egyre többet fogjuk ezeket a véleményeket hallani. Néhányan közülük április 22-én, a Föld Napján kezdtek vélemény-ámokfutni az interneten, az új trendhez pedig már korábban is sok celeb csatlakozott, akik szintén úgy érzik, a vírus nem egy fenyegetés, nem egy krízis, hanem egy óriási lehetőség, amit maximálisan ki kell használni. A jelen probléma megoldásáról – ahogy a klímahisztériák általában – egyik sem beszél, ahogy a járvány eddigi áldozatai is jól láthatóan hidegen hagyják őket. Viszont a lényeg: éppen lehet látni a Himaláját.ITM: a klímatudatos társadalom megteremtése az egyéni felelősségvállalással kezdődik
A Nemzeti tiszta fejlődési stratégia konszenzusos megalkotása érdekében egyeztetett Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár és Botos Barbara klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár a magyarországi természet- és klímavédelemmel foglalkozó civil szervezetek vezetőivel kedden, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kezdeményezett klímaügyi egyeztetés-sorozat újabb állomásán.ITM: a kibocsátás csökkentése és a gazdasági növekedés együttes cél
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára korunk egyik legnagyobb fenyegetésének nevezte a klímaváltozást, aminek megfékezésére a kormány is egyre nagyobb hangsúlyt fektet.Az amerikai celebek mentik meg a világot a koronavírustól? (Dezse Balázs videóblogja)
Nem volt soha kétséges, az amerikai celebek és Greta Thunberg mentik majd meg a végén a világot. Vagy...nem. Miközben az országok egyre komolyabb intézkedéseket hoznak a járvány megfékezésére, addig az ismert Hollywood-i színészeknek egyéb gondja sincs, mint felhívni a figyelmet a arra, hogy ők bizony csodálatosak, a méltatlanul elfeledett klímahősünk pedig meg van sértődve, mert nem beszélünk eleget a témájáról. Többek között ezekről is fogok beszélgetni húsvéti segítőmmel, Mangóval, aki egy kutya, de most inkább nyúl, mert annyira haladó, hogy neki aztán ne mondja meg senki, hogy mi legyen.Greta visszamehet az iskolába – A járvány miatt hatalmasat csökkent a széndioxid-kibocsátás
A második világháború vége óta nem látott mértékben csökkenhet idén a világ széndioxid-kibocsátása a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállások következtében – mutatott rá a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás számszerűsítésével foglalkozó szervezet, a Global Carbon Project (GCP) elnöke.Jelentősen javult a levegő minősége Párizsban
Párizsban és környékén 20-30 százalékkal javult a levegő minősége a március 17-én elrendelt kijárási korlátozások következményeként - közölte a környezetvédelmi minisztérium levegőminőséggel foglalkozó ügynöksége, az Airparif. A szervezet március 16. és 20. között vizsgálta a légszennyezettség alakulását, és megállapította, hogy a Párizs fölötti légi forgalom és a városi közlekedés drasztikus csökkenésének eredményeként több, mint 60 százalékkal kisebb a levegő nitrogén-dioxid-tartalma, ami 20-30 százalékos levegőminőség-javulásnak felel meg.A gazdagokat teszi felelőssé a klímaváltozásért egy nemzetközi tanulmány
A gazdagok a felelősek elsősorban a globális éghajlati krízisért - állapították meg a Leedsi Egyetem kutatói, akik 86 országra terjesztették ki vizsgálatukat. A Nature Energy című folyóiratban publikált eredmények szerint az emberek leggazdagabb egytizede nagyjából 20-szor több energiát fogyaszt, mint a legszegényebb egytized, bárhol is él a világban.Brüsszel tovább zöldülne a következő évtizedekben, ez azonban nem mindenkinek tetszik
Egyre elkötelezettebb a brüsszeli vezetés azzal kapcsolatban, hogy 2050-re karbonsemlegessé tegyék az Európai Uniót. Erről szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismertette a klímavédelmi jogszabálytervezetét. A Politico brüsszeli hírportál részleteket is megjelentetett a tervezetből.Ajánljuk még