klímavédelem
Karácsony Gergely bejelentette, hogy ő többet tud a klímakatasztrófáról, bebebe!
Nem először keveredem vitába a köztársasági elnök úrral – legutóbb a szerintem súlyosan igazságtalan tb-törvény ügyében –, és nem először van az a zavarba ejtő érzésem, hogy valami gond van azzal a tudásmennyiséggel, amit elnök úr megkap" – reagált Karácsony Gergely a köztársasági elnök vasárnapi, klímavédelmi interjújára. Áder János a közrádióban arról beszélt, hogy szerinte politikai retorikai fogás, hogy Budapesten kihirdették a klímavészhelyzetet, illetve nem létezik jobboldali és baloldali klímaváltozás. A főpolgármester, a teherautóval szállítható "mobilerdő" feltalálója a klímaváltozásról és a vészhelyzetekről is többet tud mindenkinél, habár a részletekről és az összefüggésekről nem szokta megosztani magvas gondolatait, azért nyilván, hogy a törzsszavazóit ne terhelje fölösleges információkkal.Újfajta hierarchia épült ki különböző identitáscsoportok között – Évértékelő Polbeat az R56-ban (PS-videó!)
Rendhagyó újévi különkiadással jelentkezett a Polbeat az R56 sörözőből, ezúttal csütörtökön. Ambrózy Áron, Jeszenszky Zsolt, Vésey Kovács László és Dezse Balázs a 2019-es eseményeket elemezte, bár szokásos módon senki sem ragaszkodott úgy igazán az előre megbeszélt témákhoz; így történhetett meg, hogy egy kis hitvita is kialakult az asztal körül. A rendezett káoszban szóba került a hierarchia, a jogállamiság, a kisebbségek jogai, Gréczy Zsolt, a klímavédelem, illetve megjósoltuk az ellenzéki összefogás jövőjét is.Szánthó Miklós szerint a legnagyobb környezetszennyező a globális liberalizmus (PS-interjú!)
Bonyolult téma a jobboldalon a „klímavédelem”. Úgy tűnik, hogy a globális liberális erők világszerte átvették a téma fölötti irányítást, miközben a teremtett környezet tisztelete valójában alapvetően konzervatív erény. Sajnos azonban a liberális „látványpolitizálás” marketingje erőteljesebb, és a jobboldal híján van a saját narratívának és nyelvi eszköztárnak. Többek között ezekről a problémákról beszélgetünk Szánthó Miklóssal. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a jobboldal előtt kettős feladat áll: egyfelől le kell rántani a leplet a liberálisok ármánykodásáról; rá kell mutatni, hogy korunk súlyos környezetterhelésében kiemelkedő szerepe van a multinacionális vállalatok túlfogyasztói kultúrájával kéz a kézben járó progresszív életmódtrendeknek. Másfelől pedig el kell tudni mesélni az igazságot, azt, hogy saját, helyi környezetünk óvása bibliai parancs, a klímahiszterizálók szókészletével szemben pedig önálló kerettörténetet kell építeni.Szuverén országok döntéshozói ellen hergeli a fiatalokat az ENSZ-főtitkár
António Guterres ENSZ-főtitkár azt hangsúlyozta újévi üzenetében, hogy számára "a világ fiataljai a remény forrásai", és arra biztatta őket, hogy folytassák tüntetéseiket, gondolkodjanak nagyban, lépjék át a határokat és gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra.Tóth Edina fideszes EP-képviselő: Szavak helyett tettekre van szükség a klímavédelemben (PS-interjú)
A klímavédelem manapság mindenki számára menő, mindenki ért hozzá, de a valódi tettek a fontosak, nem a divatos szavak. Többek között erről is beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője, aki tizenhat éve él Brüsszelben, az Európai Néppárt tanácsadójaként dolgozott, a 2019-es európai parlamenti választásokon pedig mandátumot szerzett. A képviselőnő beszélt eddig munkájáról, a bizottsági feladatokról és arról, hogy a baloldal által kisajátítani kívánt klímavédelmi témakörben milyen valódi lépések történtek az ellenzék divatos, ám üres szlogenjein kívül, és mi várható a jövőben bolygónk védelmében a döntéshozóktól. Ezen kívül szóba került az is, hogy más európai országok ellenzéki képviselői vajon tudnak-e kompromisszumot kötni az aktuális kormánypártokkal a hazájuk érdekében, vagy ennek hiánya csupáncsak magyar jelenség. Interjú.A Bundestag elnöke szerint a németeknek az éghajlat védelmében meg kell változtatniuk az életüket
Változtatniuk kell az életükön a németeknek a klímavédelem érdekében – mondta a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke egy kedden megjelent karácsonyi lapinterjúban.Gulyás Gergely: A klímaváltozás elleni küzdelem árát fizessék a szennyezők, a multinacionális vállalatok és a nagy országok
"Nem győztünk", de van esély győzelemre a karbonsemlegesség uniós kezelése ügyében – mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Hollik István: Ne az emberekkel fizettessék meg a klímavédelmet!
A klímavédelem fontos, de nem lehet az emberekkel megfizettetni – mondta Hollik István kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este.Klímavédelemben jók vagyunk, de a Soros-szervezetek továbbra is Magyarország ellen uszítanak
A hetes cikkely szerinti eljárásnak nincs jogi értelme, csupán politikai célja – mondta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szavai szerint boszorkányüldözés folyik Magyarország és Lengyelország ellen, amelyben a Soros-szervezetek írják a kottát a meghallgatásokat tartó, láthatóan felkészületlen EP-képviselőknek. Gulyás beszélt Magyarország európai viszonylatban kiemelkedő klímavédelmi teljesítményéről, és természetesen a színházbotrány körüli ügyekről is.Ajánljuk még