kmksz
Ezért kell az unióba Ukrajna: betiltanák a kárpátaljai magyar pártot, hogy győzzön a demokrácia
Azt már régóta tudjuk, hogy Ukrajna minden szempontból mintaállam. Zelenszkij már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy megszüntették az országban a korrupciót, tehát nincs. Ilyet ugyan még soha, sehol nem sikerült kivitelezni, de a kenőpénzek és ellopott nyugati segélyek szívcsakrája teljesen megtisztult, higgye el mindenki. Ilyen bődületes hazugságra talán eddig senki se volt képes, de Zelenszkij és bandája ezt is megengedhette magának, még csillámpor is hullott az égből a kijelentés alatt. Ez azonban nem volt elég, az ukrán demokrácia úgy tűnik, hogy megteszi az utolsó lépést a tökéletesség irányába, hiszen be akarják tiltani a KMKSZ-t, a kárpátaljai magyarok 1989-ben alapított pártját. Így talán már semmilyen akadályba nem ütközik majd az ország Európai Unióba való felvétele, a jelenlegi orwelli viszonyok ugyanis valóban az ilyen és ehhez hasonló aljasságokat díjazzák. Újabb durva támadáshullám: halálosan fenyegetik a kárpátaljai magyar képviselőt, aki Isten oltalmát kérte Facebook-posztjában
Nagyon úgy tűnik, hogy Ukrajna azt is a kárpátaljai magyarokon veri le, ha az anyaország ki mer állni mellettük. Erre utal, hogy újabb durva támadáshullám indult magyarok ellen Ukrajnában azt követően, hogy a magyar sajtó beszámolt arról, milyen magyartalanítás történik a munkácsi járásban és hogyan hurcolnak el férfiakat erőszakkal a frontra Kárpátaljáról, már otthonokba is betörve. Igaz, a hazai sajtóban több pontatlan, nem igazolt információ is megjelent, de éppen a PestiSrácok.hu helyszíni riportja volt, amely ezeket helyretette. Miközben idehaza megdobban a szívünk azt látva, hogyan ébred a magyarokban a kárpátaljai magyarság iránti felelősségérzet, a határ túloldalán a kárpátaljai magyarok elleni gyűlölet ennek hatására magasabb fokozatba kapcsol. A magyar vezető kormánypárti politikusok felszólalása, a civil megmozdulások a kárpátaljai magyarok védelmében ellentámadást váltottak ki, amelyben mindezt Ukrajna lejáratásának és oroszpártiságnak állítják be. Az újabb támadáshullám csúcsa, hogy Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács tagja már életveszélyes fenyegetéseket kap, amiért azt merte írni a közösségi oldalára: "Isten óvja Kárpátalját!"