kmksz
KMKSZ-elnök: Valószínűleg megvalósul a beregszászi katonai állomás terve
Ismét napirendre került és valószínűleg most megvalósul a beregszászi katonai állomás terve – mondta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Brenzovics: A kisebbségi magyarság részéről legalábbis elvárás, hogy az ellenzék is a magyar érdekeket képviselje Brüsszelben
A magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, hogy annak hatósugarát Kárpát-medencei méretűvé kiterjesztve fokozatosan kiépülhet egy olyan gazdasági térség, amely képes integrálni a magyar gazdaságba az elszakított nemzetrészek szereplőit is. Bár a szülőföldön való megmaradást segítő vállalkozásösztönző program a szomszédos országok gazdasága számára is előnyös, mégis, az Európai Unióba igyekvő Ukrajna nacionalista hatalmi elitje szinte hajtóvadászatot indított a pályázó kárpátaljai magyarság ellen. A program jelentőségéről, a kisebbségi magyarság brüsszeli képviseletéről, valamint a szomszédságpolitikai biztosi poszt jelentőségéről Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális szövetség elnökét kérdeztük a KárpátEXPO-n.Brenzovics Tusnádfürdőn: Az ukrán rendőrség, az állam és a maffia egymással versengve akadályozta a magyarokat a választásban
Egyértelműen bebizonyosodott, hogy Petro Porosenko korábbi ukrán elnök állami szintre emelt magyarellenes politikája szándékosan lehetetlenítette el a magyar parlamenti képviselet lehetőségét Ukrajnában - jelentette ki Brenzovics László csütörtökön, Tusnádfürdőn. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta: ugyan a parlamenti választások során a 73-as körzetben minimális esély mutatkozott a magyar képviselő győzelmének, az ukránok mégis a '90-es évek elejét idéző durva kampányt folytattak, egy klón-jelölt állításától a szavazatvásárláson, a maffia és a rendőrség megfélemlítésein keresztül egészen addig az esetig bezárólag, melynek során a magyar aktivistákra otthonaikban támadtak rá az ukrán kommandósok éjjel. A beszélgetésen elhangzott: az Európai Parlamentben főleg a németek azok, akik foglalkoznak Ukrajnával, de leginkább a fakivitellel, a gázzal és az ukrán földek moratóriumának feloldásával összefüggésben, tehát tisztán gazdasági érdekektől vezérelve.Magyar kártya
Ukrajna nem játszik tisztán. Fogja, forgatja a magyar kártyát, de nem érti, mit jelentenek a lapok, mi az értékük, melyik az adu. Nem egyszerűen csalnak, hanem Ulti helyett Fekete Pétert játszanak.Az ukrán külügyminisztérium szeparatizmussal vádolta meg a KMKSZ-t
Az ukrán külügyminisztérium a főügyészséghez és az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) fordult azzal a kéréssel, hogy indítson eljárást a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által kiadott, Kárpátalja című hetilap legfrissebb számában megjelent térkép miatt, amelyen Kárpátalja megye egy részét "úgy ábrázolják, mintha Magyarországhoz tartozna" - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál Jevhen Bozsok külügyminiszter-helyettesnek a Twitteren csütörtökön közzétett bejegyzésére hivatkozva.Azonos nevű jelöltet indítanak az ukránok Brenzovics László ellen Kárpátalján
Azonos nevű ukrán jelölt indításával igyekeznek rontani ellenfelei Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének képviselőjelölti esélyeit a 2019. július 21-i előrehozott ukrán parlamenti választásokon a Nagyszőlős központú egyéni választókörzetben. Az azonos nevű ukrán jelölt 1977-es születésű, munkanélküli és a Nagybereznai járás eldugott hegyi településén, Havasközön lakik. Újságírók kiderítették, hogy rendezetlen körülmények között, majdhogynem hajléktalanként él.Közös jelölteket támogat a két magyar párt az előrehozott ukrán választásokon
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jelöltjeit hivatalosan bejegyezték a július 21-re kitűzött ukrán parlamenti választásokra, s mivel eredményesen zárultak a tárgyalások az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ), a két szervezet közösen fogja támogatni a jelölteket mindhárom egyéni választókerületben, amelyekben jelentős számban élnek magyarok - jelentette be kedden Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője.KMKSZ-alelnök: Zelenszkijjel egy rendszerváltás jöhet el
A magyar kormány 2010 óta, de 2014 óta hatványozottan kiáll a kárpátaljai magyarság mellett, szociálisan és politikailag támogatva a csoportot. Ez a jövőben is így lesz - jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a Magyarellenes megnyilvánulások Ukrajnában című dokumentumfilm hétfői, budapesti bemutatóját követő kerekasztal-beszélgetésen. Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke úgy vélekedett, hogy az új ukrán elnökkel egy "rendszerváltás" jöhet el, amely szebb jövőt hozhat a kárpátaljai magyaroknak.Ismét magyarellenes lépést tett Ukrajna
Berendelték mára a magyar külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét, miután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ungvárra tartó elnökével szombaton az ukrán határőrök közölték: kitiltották az országból. Menczer Tamás, a külgazdasági és külügyi tárca államtitkára közleményében azt írta: a sokadik elfogadhatatlan magyarellenes lépésnek tekintik Kijev döntését. Kelemen Hunor közösségi oldalán számolt be arról szombaton, hogy minden ok nélkül megtagadták az országba való belépést az ukrán hatóságok.Ajánljuk még
















