kocsis máté
Kocsis Máté: Pikó úr ismét megbukott városvezetésből
Józsefváros teljes egészében visszakapja az állami támogatást, kormányzati forrásból megújulhat a gyermekek és idősek négy évszakos üdülője, csak kérelmeznie kell az önkormányzatnak – jelentette be Kocsis Máté szerdán a Facebookon.Kocsis Máté beperli Pikót, mert nem elég, hogy miatta nem fejeződött be a balatoni gyermeküdülő fejlesztése, még hazudozik is
Beperli Pikó Andrást Kocsis Máté a Balaton-parti, káptalanfüredi gyermektábor kapcsán közölt valótlan állításai miatt – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán kedden délután. Az ügy előzménye, hogy a józsefvárosi önkormányzat határidő-módosítást kért az egymilliárdos fejlesztés befejezéséhez, amelyet a sportért felelős államtitkárság nem támogat. Pikó kiborult és azzal vádaskodott, hogy Kocsis Máté, a kerület volt polgármestere bosszúhadjárata áll a háttérben. Az ellenzék által támogatott Pikó András a káptalanfüredi üdülő kapcsán egészen meredek konteóval állt elő, miszerint korrupciós NER-beruházásra készült a Fidesz még a G-nap előtt Simicskával, akit aztán onnan is ki kellett tenni, ezért húzódott el és bukott be a projekt. Szerinte a Fidesz addig bénázott és húzta az időt, hogy ők a választás után már egy félkész és teljesíthetetlen projektet örököltek. Kocsis Máté szerint mindez hazugság. Pikóéknak annyi dolguk lett volna, hogy 2020-ban az egymilliárdos állami támogatásból befejezik a felújítást, de hónapokig nem csináltak semmit, majd annyira lebutították a terveket, a szakmai programot, hogy azt az EMMI már nem tartotta támogathatónak. Azt kell megépíteni ugyanis, amire a pénzt kapták, és nem kell trükközni. Pikóék így bukták el a pénzt – fogalmazott a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, aki azt is hozzátette, újra ki fogja lobbizni a pénzt a józsefvárosi gyermekekért és a tábor csak azért is el fog készülni.A Riporter: Seftesek és antiszemiták - a politikusi pitiánerség újra divatban (VIDEÓ)
Cigicsempész MSZP-s és antiszemita összellenzéki. Legény Zsolt lemondott minden párttisztségéről, Baranyi Krisztina pedig még bocsánatot sem kért, pedig az a minimum lenne. A lemondást a jóérzés diktálná. De mit is jelent a jóérzés egy olyan politikai közösségben, ahol szélsőbalosok tudnak egy nyíltan náci jelöltet támogatni? Ahol a főpolgármester szerint zsidókat listázni nem antiszemitizmus? Ahol semmilyen bűnt nem követ felelősség?! Miféle politikai értékrend ez?Gyurcsány karácsonyi dalokkal védekezik a járvány ellen, Orbán újabb intézkedésekkel
Miközben Orbán Viktor a gazdaságvédelmi akcióterv újabb fontos részleteit ismertette, addig Gyurcsány Ferenc kedvenc karácsonyai dalainak listáját osztotta meg követőivel. A nyilvánvaló ellentmondásra Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője mutatott rá.Kocsis Máté: A járvány gazdasági hatásait enyhíteni kell, nem hisztizni, főpolgármester úr!
Nem a főpolgármesternek kell pénzügyi segítség, hanem a budapestieknek – írta a Fidesz frakcióvezetője szombaton, a Facebook-oldalán. Kocsis Máté a bejegyzésében a családok és a vállalkozások érdekében a gazdaságvédelmi akcióterv kormány általi kiegészítésére, továbbá Karácsony Gergely főpolgármester és pártja, a Párbeszéd arra vonatkozó bírálataira reagált.Kocsis Máté: Politikai összefogásra lett volna szükség a vírus elleni harcban, de a baloldali képviselőkre nem lehetett számítani (Videó)
Együtt újra sikerülni fog, Magyarország le fogja győzni a koronavírus-járvány második hullámát is – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője szerdán, a parlamenti ülésszak végén tartott budapesti sajtótájékoztatón. Kocsis Máté úgy fogalmazott: nagy szükség lett volna a politikai összefogásra is a vírus elleni harcban, de a baloldali képviselőkre nem lehetett számítani sem a veszélyhelyzet meghosszabbításánál, sem a koronavírus-törvény megszavazásánál, ráadásul külföldön hamis híreket terjesztettek a magyarországi helyzetről, támadták az egészségügyben dolgozókat, kamuvideókat készítettek, nem mondtak igazat a védőfelszerelésekről, a lélegeztetőgépekről, most pedig épp a vakcina ellen hergelik a közvéleményt. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta: a legfontosabb az volt, hogy a járvány elleni védekezésnek meglegyen a jogi alapja, amelyet a kormánypárti képviselőcsoportok biztosítottak a kormánynak az Országgyűlésben.Kocsis Máté a Hobbistában: nem a fiatalok tehetnek róla, hogy számukra csak egy kedves tornacipős bácsi a szemkilövető, országkifosztó Gyurcsány (videó)
Kocsis Máté volt kedd este a PestiTV Politikai Hobbista című műsorának vendége (a videón a 22. perctől). A Fidesz frakcióvezetője, amikor az ellenzék emblematikus figuráiról faggatták, elmondta, hogy Gyurcsány állandóan a fiatalokat környékezi, de azok az ifjak, akik most vele fotózkodnak és kedves tornacipős bácsit látnak a bukott kormányfőben, kisgyermekek voltak még akkor, amikor ez a minden hájjal megkent elvetemült ember szemeket lövetett ki és romba döntötte Magyarország gazdaságát. A beszélgetés során szóba került, hogy nem Gyurcsány Ferenc az egyetlen "őrült" a parlamentben. Kocsis Máté meglátása szerint azonban vannak olyan képviselők, például Szabó Tímea, akik csak szerepet játszanak, ám Jakab Péternek vélhetően nem kell eljátszania a bunkót, mert a tahóság feltehetően a lényéből fakad.Kocsis Máté ledózerolta a magyar sikerek miatt rossz idegállapotba kerülő ellenzéket
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalása után az ellenzék igyekezett a lengyel-magyar együttműködés brüsszeli sikerét kudarcként kommunikálni. Tóth Bertalan arra kérte a kormányfőt, hogy ne harcoljon Brüsszel ellen, Szabó Tímea gyűlölettől eltorzult ábrázattal visítozott és pánikkeltő felszólalásával igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha hazánkban rosszabb lenne a járvány miatti halálozási arány, mint más államokban. Jakab Péter önsajnálattal átitatott beszéde során megjegyezte, milyen drága manapság egy egyszerű paprikás krumpli, Gyurcsány Ferenc pedig teljesen szétcsúszott, botladozó nyelvvel magasztalta az Egyesült Európai Unió eszméjét, beszéde során számtalanszor elment a hang, ugyanis nem tudott bánni a mikrofonnal sem a bukott kormányfő. Az ellenzéki roncsderbi alpári felszólalássorozata után Kocsis Máté derekasan kiosztotta a lengyel-magyar vétó sikere miatt frusztrált hazai baloldalt. Parlamenti összefoglalónkat folyamatosan frissítjük!Kocsis Máté: Nincs két baloldal!
Ahogy már mi is beszámoltunk róla, a volt szocialista parlamenti képviselő, Legény Zsolt diplomata útlevéllel akart cigarettát átcsempészni az ukrán határon, ám az ukrán vámosok leleplezték. Kocsis Máté Facebook-oldalán reagált a történtekre, aki egy rövid videót is posztolt a bukott szocialista képviselő egy régebbi parlamenti felszólalásáról, majd bejegyzésében azt írta: reméli, nem Gyurcsánynak vitte a lopott cigarettát az MSZP volt országgyűlési képviselője.Ajánljuk még

















