kocsis máté
Gyurcsány Ferenc szerint pokolian jól fogják érezni magukat Balatonlellén
Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán jelentette be, hogy nyári egyetemet tartanak 18 és 30 év közötti fiataloknak augusztus 10. és 13. között. A bukott miniszterelnök szerint pokolian jól fogják érezni magukat és politikai mellett kommunikációs, valamint interaktív játék is lesz. Tehát Gyurcsány újabban nyári egyetemet szervez annak a korosztálynak, akiknek már nem lehetnek tapasztalataik például a 2006-os eseményekről.Kocsis: a pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat
A pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat, nem lehet megértés - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Ritka pillanatot osztott meg magánéletéről Kocsis Máté (fotó!)
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője magánéletéről osztott meg egy fotót közösségi oldalán, amelyen megmutatja, mivel tölti a hétvégét.Kocsis Máté: Nyilvános listát kell vezetni a pedofilokról
Valamennyi gyermekvédelmi jogszabályt felülvizsgáljuk és szigorítani fogjuk úgy, hogy a pedofilok ezentúl a legsúlyosabb büntetéseket kapják, ne reménykedhessenek a bíróság enyhe ítéletében sem, és a jövőben nyilvános listákat lehessen vezetni róluk – írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdai Facebook-posztjában.Kocsis Máté: Gyurcsány Ferenc "nagy svindler"
Kocsis Máté közösségi oldalán osztott meg bejegyzést, ahol azt írta: megvan a bizonyíték arra, amit az őszödi beszéd évfordulóján üzent a fiataloknak, miszerint Gyurcsány Ferenc csak kihasználja őket saját igényei szerint.Gyurcsány lebukott: függésben lévő fiatalokat vett rá, hogy kiálljanak mellette
Májusban Gyurcsány Ferenc tizenkét fiatal fiúval és lánnyal próbálta meg bebizonyítani, hogy a fiatalok odavannak érte. Most nyilvánvalóan kiderült: ez nem volt több egy ócska trükknél. Gyurcsány a tőle függésben álló fiatalokat kvázi "kényszerítette", hogy álljanak ki mellette – írja az Origo."Tanítása példaként megmarad" – Így búcsúztatták el Kelemen Leventét Oklándon (PS-videó!)
Kelemen Levente, a csintalan, de jó gyermek, néha türelmetlen, de mélyen érző és szerető hűséges társ, szigorú, de büszke és mindig tanítani akaró édesapa 55 éves korában, 2020. június 18-án visszaadta lelkét Teremtőjének. A hosszas betegség sem törte meg a "kovászembert" abban, hogy mindvégig jó és megbízható barát, vej, rokon és keresztapa, egyházát és nemzetét mindig gyarapító lelkész, együttérző, hagyományőrző, nemzetgyógyító maradjon. Élete, munkássága, tanítása példaként megmarad azok a szívében és lelkében, akik ismerték és szerették. Isten adjon testének csendes pihenést az anyaföldben, lelkének békességet Isten mindenható szeretetében. Nézze meg a búcsúztatáson készült videónkat!Tarlós feljelentést tett, Jakab fröcsögött, a libsi propaganda pedig a fiatalokat hülyíti – Pesti Lányok vlog (PS-videó!)
László Imre DK-s polgármester azon túl, hogy Hitler munkásságát méltatta, majd "mengelézett" egyet, úgy tűnik, hamis adatot tüntetett fel életrajzában is. László Imre ezek után úgy döntött, inkább elmegy egyet pihenni. Karácsonyék még mindig nem találják a pénzt a Lánchíd felújítására, bár már mindenki bebizonyította, hogy a szükséges forrás meglenne, de a Facebook-huszár polgármester és bandája csak hárít. Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere feljelentést tett a rendőrségen, mivel Kerpel-Fronius főpolgármester-helyettes korrupciógyanús ügyekről beszél, ezért Tarlós szerint jobb, ha a hatóság jár utána az említett budapesti projekteknek. A vlogban Simicskó Istvánról, Kocsis Mátéról és a jövő évi költségvetésről is szó lesz, amellett, hogy egyébként Jakab Pétert leteremtette Kövér László az Országgyűlésben. A szélsőbalos propaganda új utat talált a fiatal generációkhoz és a közösségi médián keresztül tolja az LMBTQ-lobbit, az anarchista Black Lives Mattert, mindezt úgy, hogy közben próbálják trendivé tenni a szélsőbaloldali mantrákat. Szerintünk ez veszélyes!A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze és ossza meg videónkat!A baloldali képviselők miatt nem választotta meg az Országgyűlés a jobbikos Brenner Kolomant alelnöknek
A baloldali képviselők távolmaradása miatt nem szavazta meg a parlament a jobbikos Brenner Kolomant az Országgyűlés alelnökének. A Fidesz frakcióvezetője szerint ez is azt tükrözi, hogy Gyurcsány csak csicskának használja a Jobbikot. Nem fáradt be a szavazásra többek között Vadai, Gyurcsány, Hadházy, Tordai, Szél Bernadett, Rig Lajos és Tóth Bertalan sem.Ajánljuk még
















