költségvetés
És akkor Soros kiadta a parancsot: Magyarország és Lengyelország ellen fel kell lépni
Publicisztikát jelentetett meg a Project Syndicate nevű oldalon Soros György. A magyar származású amerikai milliárdos, tőzsdespekuláns uszító írásában leszögezte, hogy az Európai Unió nem engedhet Magyarország és Lengyelország zsarolásának. Soros úgy véli, az EU-nak nem szabad kompromisszumot kötni a jogállamiság ügyében.Politikai nyomásgyakorlás: kiéheztetné Magyarországot és Lengyelországot az Európai Unió
Várjuk a német soros elnökség újabb javaslatát, ezúttal olyat, ami nem szegi meg az uniós szerződéseket— fogalmazott Piotr Müller lengyel kormányszóvivő, miután Lengyelország és Magyarország is jelezte, egy javaslatot sem fognak megszavazni, ami a jogállamiságot használná politikai fegyverként. Varga Judit magyar igazságügyi miniszter az eset kapcsán rámutatott, hogy az uniónak még csak nincs is jogállamiság-definíciója.Ráerőltetné a migránsokat Magyarországra az Európai Unió, a baloldal Brüsszel pártján áll
Brüsszel egy olyan erőszakos politikai zsarolóeszközt akar létrehozni, amelynek végső soron az a célja, hogy a magyarokra erőltessék a bevándorlókat. Mi a magyar emberek mellett állunk és megvédjük az érdekeiket, míg a baloldal a magyar emberekkel szemben megint Brüsszel oldalára állt — olvasható a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.Karácsony ismét pityereg: annyit kell nyújtania, mint Tarlósnak (A szegény kisgyermek panaszai ciklusból)
A főpolgármester a Facebookon tett közzé egy sírós posztot a 2021-es költségvetésről, mivel a válság – és szerinte a kormány "elvonásai, megszorításai" – miatt jövőre 88 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat a város, mint 2019-ben. Ennyivel kevesebb pénzből kellene ugyanazt nyújtaniuk a városlakóknak, mint 2019-ben Tarlós Istvánnak.Országgyűlés – Varga Mihály: a gazdasági eredmények biztos alapot adtak a járvány hatásainak enyhítésére
Az elmúlt évek költségvetési és pénzügyi makrogazdasági eredményei biztos alapot teremtettek a koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági és társadalmi hatások enyhítésére – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2019-es költségvetés zárszámadásáról folytatott vitában, az Országgyűlés szerdai ülésén.Adót emelne Karácsony
Drámai hangvételű beszámolóban ecsetelte szerdán Karácsony Gergely az "életéért küzdő", természetesen anyagilag ellehetetlenült, csóró főváros költségvetési nehézségeit a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén. A főpolgármester beszámolójában többször is azt sugallta, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett szolidaritási hozzájárulás csak Budapestet érinti, és ennek is köszönhető a közel 70 milliárdos költségvetési hiátus, ugyanakkor bejelentette, hogy fontolgatják egyes szektorokban az adóemelést.Varju László panaszkodott egy sort, amiért módosítaniuk kellett a XIII. kerület költségvetését
Varju László DK-s országgyűlési képviselő "örömteli hírt" osztott meg közösségi oldalán, majd panaszkodott egy sort, miszerint a 2020. évi költségvetését módosítani kényszerült a XIII. kerületi önkormányzat, mert a járványveszély csökkentése érdekében tett kiadásaik és az elmaradt bevételek együttesen 3,2 milliárd forintot tesznek ki.Pénzügyminisztérium államtitkára: tíz éve nem volt ilyen gazdasági válság
Az idén 7-9 százalék között lehet a GDP-arányos államháztartási hiány – mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára kedden a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Közölte: a jövő évben azonban már elindulhat a konszolidáció. Az államtitkár kijelentette: most egy különleges helyzet van, száz éve nem volt ilyen egészségügyi járványhelyzet és tíz éve nem volt ilyen gazdasági válság, ez a gazdasági folyamatok minden aspektusára rányomja a bélyegét.Az álhírgyártás nagymestere szerint egyetlen szám sem igaz a költségvetésben
Korózs Lajos, aki az elmúlt időszakban leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy magát mentőtisztnek kiadó szélhámossal együtt rémhíreket terjesztett a szocik által készített videóban, most a költségvetés felülvizsgálatát szorgalmazza, mert úgy véli, abban már egyetlen szám sem igaz.Ajánljuk még
















