költségvetés
Simicskó István: a magyarok mellett állunk, jöjjön bármilyen veszély (PS-interjú!)
Simicskó Istvánnal a KDNP újonnan megválasztott frakcióvezetőjével beszélgettünk, aki szerint komoly siker az európai uniós csúcson elért eredmény, de a kereszténydemokratáknak elég sok dolga van még. A világ megváltozott és komoly erőfeszítéseket kell tenni az eredmények megvédése érdekében. A frakcióvezető elmondta, hogy ilyen hitelfelvételre az Unió történetében még soha nem került sor, ezért nem mindegy, hogyan fog történni ennek folyósítása, ütemezése. Szerinte nem lehet hátradőlni, hiszen nemcsak a járványhelyzet miatt, de biztonságpolitikai szempontból is veszélyes időket élünk.Deutsch Tamás: A magyar ellenzék politikusai nem Magyarországért, hanem a saját hazájuk ellen cselekednek
A Fidesz EP-képviselője csütörtök kora délután tartott sajtótájékoztatót, ahol a kedden hajnalban elfogadott uniós költségvetésről és arról beszélt, hogyan sikerült Orbán Viktornak sokkal több pénzt kiharcolnia Magyarország számára. Deutsch Tamás beszélt a hazai baloldali ellenzékről is: azt állította, hogy az ellenzék nem tanul a sorozatos vereségekből és csak a hazájuk ellen cselekednek saját, önös politikai céljaik miatt.A járványügyi kiadások és a gazdaságvédelmi intézkedések növelték a költségvetés hiányát
A járványügyi kiadások, a gazdaságvédelmi intézkedések és az uniós fejlesztések előfinanszírozásának eredményeként az év első hat hónapjában az államháztartás központi alrendszere 1837,0 milliárd forintos hiánnyal zárt - erősítette meg szerdán kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.EU-csúcs - Németország EU-s befizetési kötelezettsége évi 10 milliárd euróval emelkedhet
Akár tízmilliárd euróval is emelkedhet és elérheti a 45 milliárd eurót az Európai Unió (EU) közös költségvetésébe Németország által évente befizetendő összeg a kedden véget ért EU-csúcson kötött megállapodás alapján - mondta a tanácskozás eredményeit értékelő nyilatkozatában a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezető költségvetési szakpolitikusa, aki azonban a jelentős növekedés ellenére elégedett a négynapos tárgyaláson kialkudott kompromisszumokkal.A Portfolio szerint Magyarország rengeteg pénzt kaphat 2027-ig
A portfolio.hu arról ír, hogy óvatos becsléseik szerint a 2014-2020-as uniós ciklusban minden csatornán keresztül elosztható 39 milliárd eurónyi EU-támogatáshoz képest a 2021-2027-es időszakban akár 52,8 milliárd euróra is megugorhat a Brüsszelből várható pénztömeg 2018-as árak mellett, ami azt jelentené, hogy reál értelemben 35%-kal több EU-pénzre számíthat Magyarország - írja a Portfolio.Folytatódik az uniós csúcs Brüsszelben
Továbbra sem sikerült megállapodásra jutni, ezért hétfőn is folytatódik az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek pénteken kezdődött, eredetileg kétnaposra tervezett csúcstalálkozója, amelyen az Európai Tanács tagjai a következő, 2021-től érvényes hétéves EU-költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi támogatási csomagról tanácskoznak.EU-csúcs – Salvini: Orbán Olaszország mellett áll, miközben a római kormányfő és baloldali európai barátai Olaszországot támadják
Matteo Salvini, a Liga vezetője vasárnap nyilvánosságra hozta azt az sms-üzenetet, amelyben a brüsszeli EU-csúcson résztvevő Orbán Viktor leszögezte, hogy Magyarország szilárdan Olaszország oldalán áll. Salvini úgy reagált, Orbán Olaszország mellett áll, miközben a római kormányfő, Conte és a baloldali Demokrata Párt európai barátai Olaszországot támadják. Az olasz kormányhoz közeli Il Fatto Quotidiano és más újságok váratlan gólpassznak nevezték Orbán Viktor kijelentéseit. A kommentárok hangsúlyozták, hogy bár Magyarország is saját érdekeit követi, Hollandiával szemben kiállt Olaszország és a római kormány mellett. Carlo Fidanza, az Olasz Testvérek európai parlamenti delegációvezetője Twitter-bejegyzésben kijelentette: Pánik a baloldalon, Orbán Viktor Olaszország oldalára állt, most hogyan fogják továbbra is főgonoszként jellemezni? Nevetségesek.EU-csúcs – Az olasz-magyar parlamenti baráti társaság elnöke szerint Orbán és a visegrádi négyek Olaszország legjobb szövetségesei
A Brüsszelben zajló európai uniós csúcstalálkozón derült ki, hogy Orbán Viktor és a visegrádi országok Olaszország legjobb szövetségesei Hollandia szégyenletes arroganciájával szemben – jelentette ki vasárnap Adolfo Urso, az Olasz Testvérek (FdI) politikusa, az Olaszország-Magyarország parlamenti baráti társaság elnöke. A szenátor a közösségi oldalán kommentálta a harmadik napja zajló EU-csúcstalálkozó eseményeit.EU-csúcs – Merkel szerint nem jósolható meg, hogy sikerül-e megállapodásra jutni (Frissítve!)
Nem jósolható meg, hogy a most zajló európai uniós csúcsértekezleten sikerül-e megállapodásra jutni az uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó gazdasági mentőcsomagról, ugyanis a sok jóakarat ellenére az álláspontok még mindig távol állnak egymástól – közölte Angela Merkel német kancellár vasárnap Brüsszelben, a csúcstalálkozó harmadik munkanapjára érkezve. Emmanuel Macron francia elnök szerint nem az elvekről folyik a vita, amikor egy példátlan egészségügyi és gazdasági válsággal néz szembe Európa, amelyet egységben lehet csak leküzdeni. Sebastian Kurz osztrák kancellár a takarékos, más megközelítés szerint fukar négyek – Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország – erős emberévé vált , Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pedig azt mondta, hogy két nap tárgyalás után sem sikerült dűlőre jutni a lengyel szempontból legfontosabb kérdésekben, a költségvetés és a jogállamiság kérdésében.Ajánljuk még

















