költségvetési csalás
Gyanúsítottként hallgatta ki Simonka Györgyöt az ügyészség
Gyanúsítottként hallgatta ki Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - írta portálunknak küldött közleményében Keresztes Imre főügyész. Simonka panaszt tett a gyanúsítás ellen, tagadta a terhére rótt bűncselekményt és jelezte, a későbbiekben kíván csak vallomást tenni.Feketepénzek a Jobbiknál: adócsalás miatt indíthat nyomozást a NAV
Feljelentés-kiegészítést rendelt el a Jobbik feketepénzeinek ügyében a IX. Kerületi Ügyészség – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Bagoly Bettina. A Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, mivel az ügyben felmerülhet a költségvetési csalás gyanúja, így az eljárás lefolytatásával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) illetékes bűnügyi igazgatóságát bízta meg az ügyészség. A NAV-nak összesen harminc napja lesz arra, hogy döntsön a nyomozás elrendeléséről, vagy a feljelentések elutasításáról.„Simonka rendkívül kártékony politikát folytatott” - nyilatkozta a PS-nek Gyula fideszes polgármestere
„Én azok közé tartoztam a megyében, akik már évek óta mondták, ha csak a fele igaz annak, amit lehet hallani, akkor ebből büntetőügy lesz” – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a költségvetési csalással és vesztegetéssel összefüggésbe hozott Simonka Györggyel kapcsolatban Görgényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere. A városvezető portálunknak elmondta, Simonka egyik korrupciógyanús üzletét sikerült ugyan megakadályozniuk, ám a mára mentelmi jogát vesztett országgyűlési képviselő rendkívül kártékony politikát folytatott Békésben. Erről beszélt egy másik, önmagát megnevezni nem kívánó, a Fideszhez közeli forrásunk is, aki szerint a volt szocialista polgármesterrel, Karsai Józseffel különalkut kötő Simonkának köszönhetően Battonya a települést 1989 óta uraló kommunista klientúra kezén maradt.Milliárdos adócsalással és vesztegetéssel gyanúsítaná meg Simonka Györgyöt a legfőbb ügyész
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és vesztegetés, illetve más bűncselekmények gyanúja miatt Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. A gyanú szerint a képviselő bűntársaival csaknem másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az uniós és hazai költségvetésnek.Óvodai ingyenmenzával spórolt a fukar adóhivatalnok
Ingyenebédet kért gyerekének a menzán, ezzel csalt el a gyanú szerint több, mint kétszázezer forintot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik dolgozója – írta a Blikk. A lap birtokában lévő iratok szerint az adóhatósági alkalmazott lánya óvodai étkezését szociális alapon, térítésmentesen vette igénybe, annak ellenére, hogy havi nettó jövedelme több, mint háromszázezer forint. A férfit feljelentették: a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága és a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya is vizsgálatot indított az ügyben.Lengyelországban nyomoznak a jobbikos Staudt Gábor és társai milliárdos adócsalási ügyében
A PestiSrácok.hu információi szerint a lengyel ügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el annak a magyar személynek a feljelentése alapján, akinek egykori társai átszámítva több, mint két és félmilliárd forinttal károsíthatták meg a lengyel államot. A feljelentésben név szerint említik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredesét, illetve a Jobbik parlamenti képviselőjét, Staudt Gábort is, mint akik a bűncselekmény elkövetői voltak.Többmilliárdos adócsalás: a lengyel hatóság csaphat le a jobbikos Staudt Gáborra és társaira
A lengyel ügyészséghez fordult annak a nemesfémekkel kereskedő magyar bűnszervezetnek a kiugrott tagja, akinek egykori társai átszámítva több mint két és félmilliárd forinttal károsíthatták meg a lengyel államot – értesült a PestiSrácok.hu. A napokban benyújtott, portálunk által megismert, költségvetési csalás gyanúja miatt tett feljelentésben név szerint említik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredesét, illetve a Jobbik parlamenti képviselőjét, Staudt Gábort is, mint akik a bűncselekmény kitervelői és haszonélvezői voltak.Rács mögött marad Czeglédy
A szegedi törvényszék jogerősen helyben hagyta a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Csaba letartóztatásának meghosszabbítását további két hónap időtartamra – tudta meg a MagyarIdők.hu.Jobbikos mutyi Brüsszelben: Szegedi újabb bűntársait gyanúsította meg a főügyészség
Újabb három személyt gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) abban az eljárásban, amely Szegedi Csanád volt jobbikos EP-képviselőt is érinti – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szegedit korábban több, mint százmillió forintos költségvetési csalással, vesztegetéssel, illetve felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásával gyanúsította meg a hatóság.Ajánljuk még

















