kongresszus
Dulakodhattak az MSZP választmányi ülésén
Péntek este nyolckor még csak viták, üvöltözések történtek a szocialisták országos választmányának ülésén, a kongresszus előestéjén, ám később a viták dulakodásig fajultak – írja szocialista forrására hivatkozva a MagyarHirlap.hu. A portál úgy tudja, kaotikus állapotok uralkodtak az ülés mindhárom napján, mivel a Párbeszéd-MSZP együttműködés mégsem olyan gördülékeny, mint azt kommunikálják."Minden fán van rohadt alma" "Elvtelen kompromisszumokat nem fogunk kötni" - A széllel változó politikájáról érvelt az LMP
Érdekes helyzet állt elő az LMP-ben, amely a kongresszusi határozatában kimondta, az összes választókerületben saját jelölttel indulnak a tavaszi választáson. Azt is lefektették, hogy együttműködést csak olyan párttal, szervezettel tudnak elképzelni, amelyiknek nem volt szerepe az elmúlt 28 év politikájában. Aztán kiderült, hogy mégsem eszik olyan forrón a kását. Érdekes, hogy pont a Simicska Lajoshoz köthető Index értekezik az LMP hintapolitikájáról és az izgalmas lebegtetésekről, visszalépésekről. Emlékezetes, hogy egy hete a Ripost fotósának sikerült lencsevégre kapni, ahogy az LMP politikusai, köztük Hadházy Ákos, valamint a jobbik elnöke Simicska jobbkezével vett részt találkozón. Azóta az a hír járja, hogy az oligarha a Jobbik után az LMP-t is megvette.A Lungo Drom elutasítja a Soros-tervet: "bevándorlókat előtérbe helyezve szorítanák háttérbe a cigány lakosságot"
A Lungo Drom Kongresszusa elutasítja a Soros-hálózat törekvését, hogy a Magyar Országgyűlést és a Kormányt megkerülve, a magyar emberek akaratával szemben hazánkban is megszervezze a bevándorlást és bevándorlókat előnyben részesítve háttérbe szorítsa a cigány lakosság lehetőségeit - írja a szervezet. Közleményükben arra is kitérnek, aggodalommal látják, hogy a Soros-hálózat óriási befolyása révén Brüsszel a tagállamokra akarja erőltetni a kötelező, felső korlát nélküli, állandó betelepítési kvótát. Ez a Lungo Drom szerint sérti hazánk szuverenitását és veszélyezteti a magyar cigányság felzárkózását és jövőjét.Feladta elveit az LMP! – Már készek visszalépni a „korszakváltó” jelöltek javára (PS-videó!)
Bár az LMP 2014-es és 2016-os kongresszusi határozata is kimondja, hogy a párt önállóan indul a 2018-as parlamenti választásokon, négy hónappal a megmérettetés előtt mégis meglebegtették jelöltjeik visszaléptetésének lehetőségét. Egy szövetséges már biztos: az önmaguk által jobbközépnek nevezett Patyomkin-párt, a Gémesi György-féle Új Kezdet. Az LMP hétvégi, kecskeméti kongresszusa után a párt társelnöke, Szél Bernadett már azt nyilatkozta, együttműködnének minden olyan párttal, civil szervezettel, közösséggel, amely nemcsak kormányváltást, hanem korszakváltást akar. Sőt arról is döntöttek az elnökség kezdeményezésére, hogy ha a politikai helyzet úgy kívánja, egyes körzetekben visszaléptethetnek jelölteket. Ezzel gyakorlatilag „megágyaztak” a balliberális pártokkal való koordinált jelöltállításnak! Azonban Szél Bernadett szerint ezt lehet másként is értelmezni. Az LMP társelnöke hétfői sajtótájékoztatója után válaszolt a PestiSrácok.hu kérdéseire.Tóbiás: „Pap nélkül nincs mise!” - csúszhat a szocialisták december 9-i kongresszusa
A DK-val történő tárgyalások elhúzódása, a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt hiánya miatt várhatóan lefújják az MSZP-ben a december 9-ére tervezett kongresszust - tudta meg a Magyar Hírlap. Tóbiás József korábbi pártelnök nemrég azt mondta: „pap nélkül nincs mise”.Nagy levegő egy nehéz küzdelem előtt – Küldötti vélemények a Fidesz kongresszusán (PS-videó!)
Egy nagy levegőt kell venni egy nehéz küzdelem előtt – nyilatkozta portálunknak Tuzson Bence államtitkár vasárnap, a Fidesz tisztújító kongresszusán hozzátéve, ritkán beszélünk egy választás távlati hatásairól, ugyanakkor a bevándorlás kérdése – amelyben a kormány markáns álláspontot képvisel – 50-100 éven belül megváltoztathatja Európa és ezzel hazánk arcát is. Mint megjegyezte, nincs kétség afelől, hogy Brüsszel a Soros-tervet lépésről lépésre meg fogja valósítani. Kongresszusi küldötteket, politikusokat kérdeztünk.Megerősíteni, elmélyíteni, megvédeni - Ismét Orbán Viktort választották a Fidesz elnökének
Ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Fidesz tisztújító kongresszusán. A tisztújítás alkalmával újraválasztott pártelnök arról beszélt, szív nélkül nincs politika, szenvedély nélkül nincsenek nagy tettek, hozzátéve, „szerencsére van egy közös szenvedélyünk, amit úgy hívnak Magyarország”.Ajánljuk még
















