Pesti Srácok

A regionális igazgató szerint már négyezer tagja sincs a Jobbiknak

null

Miközben a Jobbik politikusai hol 15, hol 20 ezer Jobbik-tagról beszélnek, a párt regionális igazgatójaként el kell áruljam, hogy már négyezer tagja sincs a Jobbiknak - írta pénteki sajtóközleményében Szőcs Norbert. Az igazgató hozzátette, sokan már csak papíron tagjai a pártnak, mert vagy lemorzsolódtak, vagy külföldre költöztek a Jobbikban való csalódás miatt.

Szerdán számoltunk be arról, hogy az Alfahír – a Jobbik sajtóosztályára hivatkozva – arról írt, hogy „a választás óta a mai napig eltelt időszakban több új tag lépett be a Jobbikba, mint ahányan otthagyták a pártot”. Szintén szerdán Mirkóczki Ádám szóvivő arról beszélt az ATV-ben, hogy az ő becslései szerint eddig százan léptek ki a Jobbikból, de nagyjából ugyanennyien be is léptek. Azt, hogy valójában hány tagja van a Jobbiknak, csak a tagnyilvántartásból lehetne megtudni, azt azonban – már csak a személyiségi jogok miatt – sem köteles kiadni a párt. Mostanra azonban kiderült a pontos szám:

- írta pénteki sajtóközleményében a párt egyik regionális igazgatója, hozzátéve, hogy ez visszaesést mutat a két évvel korábbihoz képest, pedig az idei egy sokkal izgalmasabb küldöttgyűlés volt”. Szőcs Norbert kifejtette: a Jobbik Alapszabálya szerint „a Kongresszusba minden alapszervezet a küldöttválasztó taggyűlésén minden megkezdett 10 fő után, egy újabb küldöttet választhatnak.”

PestiSracok facebook image

A kongresszuson részt vesznek az Országos Elnökség tagjai és a gazdasági igazgató is, ezt a 9 főt leszámítva 146-os többlet marad - tette hozzá.

Szőcs Norbert azt is írja, sokan már csak papíron tagjai a pártnak, mert vagy lemorzsolódtak, vagy Nyugatra vándoroltak „a Jobbikban való csalódás miatt”.

A regionális igazgató végül megjegyezte, a kongresszusra való jelölések során ráadásul visszaélések is történtek, például Vona Gábor alapszervezeténél:

- zárta sorait Szőcs.

Fotó: MTI

Ajánljuk még