kontrát károly
Orbán Viktor: „A következő kormányzati ciklusban a középvárosokra és a falvakra összpontosítunk!” (PS-videó!)
A 8-as főút fejlesztése lehetővé teszi, hogy a Székesfehérvár–Várpalota–Veszprém-tengely a magyar gazdaság egyik zászlóshajója legyen. Ez akkor fog bekövetkezni, ha a tengely minden egyes tagja külön-külön is elég erős lesz – mondta a 8-as főút várpalotai elkerülőjének pénteki átadóján Orbán Viktor miniszterelnök. Emlékeztetett, Székesfehérvár egy bivalyerős város, Veszprém is sok izmot szedett magára a Modern Város Programmal, és minden támogatást megkap, ami ahhoz kell, hogy gazdasági központtá nője ki magát. A kormányfő kijelentette, a következő kormányzati ciklusban, ha a Fidesz marad kormányon, a középvárosokra és a falvakra fognak összpontosítani. A középvárosok fejlesztési programjának magját pedig az olyan városok adják, mint Várpalota. Orbán Viktor kiemelte, Magyarországon azért van forrás többek közt útfejlesztésre, infrastruktúra-fejlesztésre, mert az anyagi javakat nem a migránsokra kell elkölteni, mint a bevándorlóországokban.A kérdés az, sutba dobjuk-e ötszáz év önazonosságunkért, függetlenségünkért, kultúránkért, hitünkért való véráldozatait
A választás arról szól, hogy "semmibe dobjuk-e ötszáz év önazonosságunkért, függetlenségünkért, kultúránkért, hitünkért való véráldozatait, küzdelmeit", nem beszélve az elmúlt nyolc év építkezéséről és az elmúlt 28 év megpróbáltatásairól - mondta Kövér László, a Kontrát Károllyal közösen tartott fórumon Balatonfüreden. Az Országgyűlés elnöke hozzátette, az elmúlt ötszáz évben "állandóan a létünkért küzdöttünk", miután túléltük a tatárdúlást, hol a némettel, hol a törökkel hol az orosszal kellett szembenéznünk.Hőkamerával, radarral és éjjellátóval felszerelve védik a magyar-szerb vízi határszakaszt
Megerősítették a magyar-szerb vízi határszakasz védelmét is, erre azért van szükség, mert a jogi határzár miatt elképzelhető, hogy a migránsok itt próbálnak majd bejutni Magyarországra - hangzott el az M1 aktuális csatornán szombaton este.Eltűntek a migránsok a szerb határról a megerősített jogi határzár miatt
Jól, problémák nélkül működik a kedden életbe lépett megerősített jogi határzár, az első tapasztalatok kedvezőek, a határ szerb oldaláról eltűntek a migránsok - értékelt a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára az MTI-nek.Egyelőre nem lesz új rendészeti államtitkár
Tasnádi László nyugállományba vonulását követően ebben a parlamenti ciklusban minden bizonnyal betöltetlenül marad a Belügyminisztérium rendészeti államtitkári tisztsége – értesült a Magyar Idők.Tovább nő a rendőrök és a katonák bére
Magyarország erősödik, és januártól tovább nő a rendőrök és a katonák bére - erről a belügyi és a honvédelmi tárca államtitkárai beszéltek közös sajtótájékoztatójukon csütörtökön Budapesten.Sosem voltunk ennyire közel a harmadik világháborúhoz - Tusványos'16
Migráció, terrorizmus, ukrajnai válság - az Európa biztonságát fenyegető konfliktusokról, folyamatokról tartottak konferenciabeszélgetést hazai és külföldi szakértők a tusnádfürdői szabadegyetemen. A beszélgetésen elhangzott, történelmi időket élünk, mivel soha ilyen közel nem kerültünk még a harmadik világháborúhoz. Európa és a világ immunrendszerének nagy próbája lesz továbbá, hogyan lesz képes megbirkózni a terrorizmussal, és kérdés az is, milyen utat választ másfél milliárd muszlim. Egy felszólaló szerint felháborító Európa közömbössége Ukrajna belső menekültjei iránt, miközben papírok nélkül bevándorlók tömegeit engedik határaikon át.Ajánljuk még

















