korányi dávid
Szakmai biztonság – Egy apró zempléni faluban intézik a DatAdat könyvelését
Egy Szegi nevű, Tokaj környéki kis faluban találtak rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a DatAdat könyvelésére. Sajtóértesülések szerint a nyomozók azután jutottak el a vidéki kistelepülésre, hogy sem a cég hivatalos székhelyén, sem a bejelentett könyvelőjénél nem akadtak Bajnai Gordon és társai cégének tevékenysége nyomára. Egyelőre rejtély, hogyan és miért kerülhettek a DatAdat Professional Kft. papírjai éppen Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe.Kémsztorik és hírszerző módszerek – Korányi Dávid könyvespolca sok mindent elárul
Ki ne érdeklődne az amerikai szolgálatok emlékezetes akciói iránt. Mindenkinek van a polcán egy-két könyv kémsztorikkal, nemzetközi beavatkozási kísérletekkel, titkosszolgálati kiképzőanyagokkal. Semmi érdekes nincs benne, ha valaki efféléket olvasgat, talán csak annyi, hogy ha emellett még ő intézte a dollárbaloldal enyhén szólva is kérdőjeles kampányfinanszírozását...Korányi Dávid holokausztnaplóra hivatkozott, mégis keverte a fasizmust és a nácizmust
Ezen a héten sem panaszkodhatott a Karantén, hiszen bőséges ostobaságcsomaggal jelentkeztek szokásos versenyzőink, és természetesen a gonoszságmutató is kiakadt. Menetrendszerűen érkezett Kálmán Olga, aki végleg hülyét csinált magából a DK-hoz való csatlakozással, Gyurcsány zsoldjában pedig láthatóan a kötelező fröcsögés nélkül nem is lehet megszólalni. Ebben igazán partner volt Arató Gergely is, a másik gyurcsányista, aki úgy belezavarodott saját mondatába, hogy ki se tudott jönni belőle. A Karantén bemutatja a frakcióközi LMBTQ-csapatot is, hiszen a mostani nehéz helyzetben az volt a legfontosabb az ellenzéki politikusoknak, hogy szivárványos zászlóval pózoljanak és megalakítsák ezt a képviselőcsoportnak nevezett masszát. Nem felejtettük ki Tóth Bercit, az MSZP társelnökét sem, ugyanis az ATV-ben oktatták ki és világosították fel a mantraszerűen ismételgetett hazugságát követően. Végül elhoztuk nektek a dollárpapát is, hiszen Korányi Dávid, Karigeri volt tanácsadója, aki közel 2 milliárd forintot hozott a baloldalnak, most bizony megsértődött. Hiszen a tiltott kampányfinanszírozás szerinte menő dolog, a demokrácia pedig az, amikor a baloldal nyer. Tartsatok most is velünk!A magyar baloldal sormintája: moszkoviták, internacionalisták, globalisták, szivárványkoalíció, dollárbaloldal
A moszkoviták voltak azok a baloldali „aktivisták”, akiket egy birodalom szűk száz évvel ezelőtt abból a célból képzett ki, illetve támogatott anyagilag és politikailag egyaránt, hogy illegális eszközökkel – a második világháború után – megdöntsék a magyar államot. ’56 után aztán jöttek az úgynevezett szocialisták, akik szovjet fegyverekkel építették tovább a diktatúrát. Végül a rendszerváltoztatás után bukkantak fel a nyugati mintákat szolgai módon másoló liberálisok, akik belehaltak abba, hogy összefogtak a „reformkommunistákkal”, de mégis megszületett egy régi–új globalista elit, ami egész 2010-ig tartotta magát. Most itt áll előttünk Márki-Zay Péter, akinek szövetségesei, a szivárványkoalíció tagjai már a választások előtt valamiféle „alkotmánypuccsról” beszéltek, s aki most azt állítja, hogy azóta is érkezik pénz Amerikából.A nemzetbiztonsági bizottság titkosszolgálati vizsgálatot rendelt el a dollárbaloldal ügyében
Szorul a hurok a dollárbaloldal körül. Portálunk is foglalkozott az ellenzéki kampányba öntött amerikai pénzekkel. Miután Márki-Zay Péter elszólta magát és kiderült, hogy az Action for Democracy kétmilliárd forintnak megfelelő összeggel dobta meg őket a választás előtt előtt, egyre több kérdés merült fel annak kapcsán, hogy vajon kinek is lehetett érdeke a magyar kormány megbuktatása a tengerentúlon. A kampányfinanszírozási botrány kivizsgálására ezért titkosszolgálati vizsgálatot kezdeményeztek.Így mulat egy magyar úr: dollármilliókért vett villát a baloldal New York-i kapcsolata, Karácsony Gergely bizalmi embere
Van pénz lóvéra: sajtóértesülések szerint az amerikai milliárdosok – és a Soros-birodalom – egyik kedvenc helyén, New Yorktól autóval alig 50 percre, Connecticutban vett magának álomvillát a magyar „dollárbaloldalt” amerikai pénzből finanszírozó és irányító aranyifjú (nem mellesleg Karácsony Gergely egyik bizalmi embere), Korányi Dávid.Nemsokára megtudjuk, mennyit ér az amerikai jogállam, avagy lesz, vagy nem lesz nyomozás Korányi Dávid ellen az USA-ban?
Már az FBI is tud Korányi Dávid illegális kampányfinanszírozási botrányáról, miután Szabó Balázs, újpesti önkormányzati képviselő fogta magát, és az FBI tippadó oldalán bejelentette, hogy Korányi Dávid nemcsak a magyar, hanem az amerikai törvényeket is megsértve (feltételes mód) gyűjthetett adományokat a magyar választások befolyásolására. Érdeklődve várjuk a Szövetségi Nyomozó Iroda válaszát.Karácsony főtanácsadójához vezetnek a dollárbaloldal finanszírozásának szálai
Egyre több jel mutat arra, hogy Karácsony Gergely USA-ban élő főtanácsadója szervezhette a magyarországi ellenzék amerikai finanszírozását a 2022-es választási kampányban. Korányi Dávid nevéhez köthető ugyanis az Action for Democracy nevű amerikai szervezet, amely – ismeretlen adományozóktól – 1,8 milliárd forintot juttatott Márki-Zay Péter mozgalmán keresztül a baloldal kampányába. Kétrészes összeállításunkban részletesen bemutatjuk Karácsony Gergely főpolgármester diplomáciai főtanácsadójának eddigi pályafutását, nemzetközi és hazai kapcsolatrendszerét és a kampányban folytatott tevékenységét. (Ezzel a témával foglalkozik Nagy Ervin szombati vezércikke is.)Gyurcsány nem akarta, Márki-Zay azonban végre elárulta, hogy honnan gurult a dollár a baloldalra
Gyurcsány Ferenc 2013-ban az MSZP-vel kapcsolatban fogalmazott úgy, hogy ugyan nem Európából, de jobb, ha nem tudjuk azt, hogy honnan vándorolt a pénz a szocikhoz. Márki-Zay Péternek hála most már tudjuk. Köszönjük Péter! De azért annyit megjegyeznénk, hogy szép dolog az őszinteség, dicséretes erény az átláthatóság, de ahogy a gyilkost sem mentesíti bűne alól a vallomás, úgy a hazaárulót sem a beismerés. Menekül is, ki merre lát, Karácsonnyal és Korányi Dáviddal az élen.Ajánljuk még