korányi dávid
Igazat mondott Márki-Zay, tényleg az adományozók között volt Soros – Hiába hallgat a baloldal a dollárbotrányról, szorul a hurok az Action for Democracy hazai lerakata körül
Egy tanulságot már most leszűrhetünk a baloldal dollárbotrányából: valaki biztosan hazudik. Viszont az is lehet, hogy mindenki. Nem véletlen, hogy a teljes baloldal hallgatásba burkolózik, miután a magyar sajtót is végigjárta a felvétel, amelyen három prominens Soros-ügynök, név szerint Kati Marton, Wesley Clark és Korányi Dávid arról beszélnek, hogy Sors küldte a magyarországi baloldal kampányába érkező milliárdok nagyobbik részét. A baloldal védekezése, miszerint magánszemélyektől és kisadományozóktól erednek a vasalt külföldi valuták legalábbis nehezen hihetőek: rosszul öregedett Márki- Zay Péter portálunknak adott interjúja, amelyben úgy fogalmazott, akár Soros György is az adományozók között lehet. Ahogy szintén portálunknak büszkélkedett el arról, hogy a múlt héten kikerült felvételeken is szereplő Wesley Clarkkal tárgyalt Magyarország sorsáról amerikai útja során. Az egész melodrámából pedig lassan kirajzolódik, hogy Márki-Zay Péter, mint jobboldali politikus egy olyan karakter volt, akit az amerikai baloldali érdekkörök álmodtak meg Magyarország számára. Két évig tagadták, a múlt héten lebuktak, most pedig nem reagál az ellenzék a dollárbotrányra
Nem válaszoltak kérdésekre sem a magyar baloldal pártjai, sem az Action for Democracy (A4D) amerikai pénzgyűjtő szervezetnél a guruló dollárok botrány legújabb fejleményei kapcsán. A minap nyilvánosságra került videókon mások mellett éppen az A4D vezetője, Korányi Dávid beszél arról, hogy Soros György állhat azok mögött a milliárdok mögött, amelyeket a baloldalnak adtak Amerikából, hogy megbuktassák az Orbán-kormányt. A mostani hallgatás azért különösen érdekes, mert korábban Korányi és Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje is váltig tagadta, hogy Sorostól érkezett az óriási pénz – írja a Mandiner.