korányi dávid
Dollártemető a baloldalon – Így nyelt el milliókat a liberális média a kampány alatt
A tavalyi kampány során a baloldal épp ésszel szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzt égetett el, komplett honlapcsoportokat hoztak létre, sőt még egy Tesco-gazdaságos Megafon másolatra is tellett, hogy bőven kibéleljék támogatásokkal, az eleve halálra ítélt propaganda portálokat. Hogy miből lett a pénz, az idén már szinte teljesen egyértelmű: gurultak a dollárok. Azonban, amint az áprilisban kiderült a befektetés nem térült meg, így rövid és meglehetősen halovány "tündöklés" után el is bukott a kampányra szabott médiabirodalom.Hét állítás, hét cáfolat – Útmutató Karácsony Gergelyhez
Azt tudjuk, hogy Budapest hercege nem túl jó az állításai igazolásában, valószínűleg vitázni is ott tanult, ahol angolt, most azonban rövid kisokosban vizsgálhatjuk meg Karácsony Gergely hét leggyakoribb állítását azok egyértelmű cáfolataival együtt. Nézzük tehát a bedekkert tehetségtelen főpolgármesterek részére.Öt pontban Karácsony botrányáról
Nagyon csúnya történet van kibontakozóban Karácsony Gergely körül. A Nemzeti Információs Központ múlt hétfőn titkosítás alól feloldott jelentése alapján nagyon úgy fest, hogy Karácsony 506 millió forintnyi készpénzben a bankba bevitt „támogatásokból” finanszírozta a tavalyelőtti kampányát.Az ÁSZ jelentése bizonyítja, hogy a kampányra költötte a baloldal a külföldről jött pénzeket
Közel 1,7 milliárd forintot költött el Márki-Zay Péter egyesülete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom a választási kampány idején – állapította meg az Állami Számvevőszék vizsgálata. Az ellenőrző szerv a Magyar Nemzet birtokába jutott részjelentése több mint száz példával igazolja, hogy a jórészt külföldről érkezett pénzek valójában a baloldali pártok kampányára mentek. A pénzből az SMS-ek küldésétől, a buszoztatásig mindenre jutott.Ceglédi: Korányi úr, mentse meg az ellenzéket
Facebook-oldalán fordult kéréssel Ceglédi Zoltán publicista Korányi Dávidhoz. Bajnai Gordon egykori miniszterelnök külpolitikai tanácsadója korábban bevallotta, hogy az Action for Democracy (AD) 3 milliárd forintot küldött a választási kampány idején magyar civil szervezeteknek, illetve cégeknek. Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt az Egyesült Államokból érkezett 1,8 milliárd forintra támaszkodva építette kampányát. Igaz, azt állította, hogy ebből nem párt-, hanem a demokrácia fontosságát bemutató tájékoztató kampányt finanszírozott. Ceglédi arra kérte Korányit, hogy mutassa be a szervezete által futtatott projekteket, alapított ösztöndíjakat.Még sehol sincs a vége a dollárbaloldal botrányának
Szinte napról napra újabb fejlemények látnak napvilágot a guruló dollárok ügyről, miután nemrég a kettős gazdálkodás gyanúja is felmerült a dollárbaloldalon – írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet rá, hogy Márki-Zay Péter egy interjúban vallotta be, hogy a mozgalmát külföldről támogatták. Azóta a hatóságok is elkezdték vizsgálni az ügyet, miközben a baloldalon folyamatosan tagadják, hogy kaptak volna pénzeket külföldről.Bánki Erik: súlyos baloldali visszaélésekre figyelmeztet az ÁSZ elnöke
Súlyos visszaélések és törvénysértések gyanújára figyelmeztetett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldal kampányfinanszírozása kapcsán – hangsúlyozta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában annak kapcsán, hogy számvevőszéki vizsgálat indult a "guruló dollárok" ügyében.Vizsgálatot indított az ÁSZ elnöke a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának ügyében
Vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki az Országgyűlési gazdasági bizottságának fideszes elnökét arról tájékoztatta: "igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok". Bánki Erik bizottsági elnök az MTI-hez pénteken eljuttatott videóban annak kapcsán beszélt erről, hogy a testület március 27-én várhatóan az ÁSZ elnökét hallgatja meg a "guruló dollárok" ügyében. Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke levélben tájékoztatta arról, hol tart a "guruló dollárokkal", azaz a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozásával kapcsolatos ÁSZ-vizsgálat.Az ÁSZ elnöke vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében
Vizsgálatot indított a "guruló dollárok" ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, aki az Országgyűlési gazdasági bizottságának fideszes elnökét arról tájékoztatta: "igen erős a gyanú arra, hogy valóban tiltott pártfinanszírozás történt, és megsértették a választási kampányra vonatkozó törvényeket a baloldali ellenzéki pártok". Bánki Erik bizottsági elnök az MTI-hez pénteken eljuttatott videóban annak kapcsán beszélt erről, hogy a testület március 27-én várhatóan az ÁSZ elnökét hallgatja meg a "guruló dollárok" ügyében. Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke levélben tájékoztatta arról, hol tart a "guruló dollárokkal", azaz a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozásával kapcsolatos ÁSZ-vizsgálat.Ajánljuk még