kordonbontás
Kordont bontottak és megtámadták a PS stábját a "tanulni vágyó diákok"
"Mostly peaceful"– angol (amerikai) kifejezéssel ez első gondolat a szerdai diáktüntetés kapcsán, a kifejezés amerikai mainstream értelmezése szerint. Hiszen csak a rendőröket, na meg a PestiSrácok.hu stábját támadták meg a tüntetők, szóval nem történt nagy baj. Legalábbis a liberális, elfogadó mainstream szerint. No de sebaj, legalább a tüntetők tudták, miért vannak az utcán: elegük van, nem hagyják. A Momentum politikusai azonban ennyire sem cizellálták: hol élő adást követeltek, hol stúdiót a tüntetés közepén, véleményt azonban nem sikerült megfogalmazni. Ebben mondjuk némelyik tüntetőnek is nehézsége akadt, hiszen a státusztörvényről a legfontosabb ismérv, hogy róóósz, azt azonban már kevésbé tudják annak lelkes ellenzői, hogy miért. Vagy hogy mi az a státusztörvény egyáltalán.Több mint négy éve tart a baloldal budapesti ámokfutása, meddig hagyjuk? (Karanténvlog)
Azt már megszokhattuk, hogy a Demokratikus Koalíció prominensei minden héten belegázolnak a magyarok becsületébe, kínzó és gyötrelmes következetességgel harcolnak saját hazájuk sikerei ellen, ehhez pedig Gyurcsány és csatlósai minden aljas trükköt bevetnek, a Karantén pedig minden alkalommal le is csap a hazaárulókra. De ezen a héten a Fővárosi Közgyűlésben Karácsony Gergely és a komplett baloldal rátett még egy lapáttal erre a gyomorforgató képre, amikor vinnyogva mutogattak a kormányra saját felelőtlen városkormányzásukat követően, miközben megszavazták a megszorító csomagot Budapest ellen. Karácsony Gergelynek az arcába mondták a számokat, levezetve részletesen, hogy az iparűzési adó többlete plusz 77 milliárdot hozott a fővárosnak, ők mégis folyamatosan csődről beszélnek. 2019-ben 214 milliárd forintnyi tartalékkal vette át a baloldal Budapestet, egyértelmű, hogy nehézségekkel is szembe kellett nézniük, azonban már fél évvel a hatalomba kerülésüket követően csőddel riogattak; a tanácsadókra, fölösleges látványberuházásokra volt pénz, a többi projektet drágábban, késve és általában csökkentett műszaki tartalommal fejezték be, ha egyáltalán befejezték. Most pedig ismét másra mutogatnak, hárítják a felelősséget, az elveszett pénzről pedig zavaros elméletekkel állnak elő. A Karantén részletesen kivesézi a közgyűlésen történteteket, de a Momentum álságos propagandavideóját sem hagytuk ki a heti szórásból. Tartsatok most is velünk és iratkozzatok föl csatornánkra!Schiffer: Donáth Anna Franciaország szavazati jogát is felfüggesztetné?
Schiffer András a Facebookon reagált a Momentum legújabb kordonbontós akciójára, illetve arra, hogy Donáth Anna a könnygázzal lefújt tüntetők ügyében írt levelet az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek.Beperelte volt iskoláját Pankotai Lili, aki hangosbeszélővel a rendőrök arcába ordít
A trágárkodásairól elhíresült diáklány a személyiségi jogai megsértését kéri számon a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumán. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által képviselt Pankotai Lili benyújtotta keresetét a Pécsi Törvényszékre egykori iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma ellen – erősítette meg a törvényszék. Tárgyalást ugyanakkor a bíróság még nem tűzött ki az ügyben. Pankotai Lilit láthatólag a rendőrök személyiségi jogairól még nem tájékoztatták.Nincs hálózat, nincs hazaárulás, csak Donáth Anna az Európai Bizottsághoz fordult a Karmelita előtti demonstráció miatt
A Momentum üdvöskéje levélben fordult Ursula von der Leyenhez. Donáth Anna a felszínen aggodalmát fejezte ki a könnygázzal lefújt tüntetők miatt. Bejegyzése végén viszont megint előkerült a lényeg: ne küldjön az EU pénzt, csak akkor, ha azt közvetlenül a magyar civilek (tehát az ő haverjai), az (ellenzéki) önkormányzatok és (az ellenzéket támogató) vállalkozások kaphatják meg. Az európai parlamenti képviselő szerint továbbra is súlyosan sérül a jogállamiság és a demokrácia Magyarországon. Donáth Anna franciaországi tüntetéseket bizonyára nem néz, és mi vagyunk annyi jó fejek, hogy szólunk neki előre: francia rendőröket ne lökdössön, mert azok nem úgy reagálnak a hülyékre, ahogy a felettébb kedves magyar kollégáik szoktak.Felvétel van arról, ahogy egy rendőrt akadályoz az intézkedésben a Momentum képviselője
A hétfő esti tüntetésen a Hír TV operatőre felvette, amint Hajnal Miklós a rendőr kezében lévő könnygázsspray irányába nyúl hirtelen, mintha ki akarná venni a kezéből.Honnan jön az olaj és a szabadság? – Hardcore Hobbista
Az olaj Keletről jön, a szabadság Nyugatról – mondta Orbán 2007-ben, és Puzsér (is) számon kéri rajta, hogy ma miért mond mást. De Puzsér nem érti, nem veszi észre, hogy nem mond mást, nem Orbán változott, hanem a világ. Egyre kevesebb olaj jön Keletről, szabadságot a Nyugat pedig már csak nyomokban tartalmaz.Kocsmai igazságok: a fene gondolta volna, hogy a kordonbontás függőséget okoz!
Az ellenzéki hírfogyasztónak nem is kell új lapot megnyitnia a telefonján, a kordonbontás ugyanaz minden nap, Hadházy Ákos is pont ugyanúgy veti magát a földre, mint ahogy szokta. Legfeljebb nem ér le teljesen, mert a rutinos rendőrök még időben elkapják. A fejhangú "Országgyűlési képviselő vagyok!" mondaton sem újítanak. Biztos tegnapelőtt is volt. Ungár Péter is rutinszerűen elmondja, hogy az ilyen akciók nem használnak sem az ellenzéknek, sem a pedagógusoknak. Mert a tegnapelőtti balhé állítólag a tanárok miatt volt. És tényleg, mindig van egy-két túlkoros kamasz is, akik gyönyörűen demonstrálják az oktatási rendszerben elszabadult szélbalos tanárok sikertelenségét. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Ezt tudta kipréselni magából az agresszív baloldal: erőszakos hőbörgés és balhé a Karmelita előtt a magyar Greta Thunberg vezetésével (Videó!)
Megmutatjuk, hogy mire képes a kiüresedett, pár tucat gyűlölködőt megmozgató baloldal, akik nem alternatívával, hanem agresszióval jelentkeztek ismét. „Kismalac, kismalac, engedj be! Lóf*szt a seggedbe” „Bemegyünk érted, bemegyünk érted! Orbán, takarodj!” és „Sintér takarodj!”„Nem szól már a ruszkik haza, finom lett a Putyin f*sza” kiáltásokkal hergelték a rendőröket a be nem jelentett tüntetésen hőbörgők a Karmelita kolostor előtt. A képeken és a videófelvételeken jól látszik, hogy a dollárbaloldal politikusai és aktivistái agresszívan, egymást előre nyomva próbálnak áthatolni a felsorakozó rendőrökön, majd próbálják szétszedni az építési kordon elemeit, később pedig erőszakosan rángatni a kezdik azokat. Eközben a trágárkodó tizenéves Pankotai Lili bőszen a tömeget hergelte, és a rendőröket provokálta azzal, hogy hangosbemondóval a rendőrök arcába üvöltött. Részletek a videóban.Ajánljuk még

















