kordonbontás
Tényi István feljelentette Hadházyt a Karmelita kolostor előtt bemutatott mutatványáért
Tényi István ma Hadházy Ákost jelentette fel. A feljelentés oka a képviselő mai produkciója volt, amit a Karmelita kolostor mellett fekvő építési területet védő kordon elbontása során mutatott be az álmélkodó újságírók előtt.Feszítővassal estek neki a momentumosok a Karmelita melletti építkezésnek, Pankotai Lili szerint „a hadat megüzenték” (Frissítve: Feljelentették Hadházyt – Videó+Galéria!)
Hadházy ráfeküdt egy félig elbontott kordonra, őt a rendőrök kézben vitték el a helyszínről – számolt be a Telex. A momentumosok immáron negyedszerre estek neki a Karmelita melletti építkezés miatt kihelyezett kordonnak, miután a Kálvin térről a tanártüntetés résztvevőinek egy csoportjával a Várba vonultak. Ezúttal azonban a rendőrök nem hagyták annyiban a momentumosok szabadfoglalkozását. Hadházy ellen azóta meg is született a feljelentés, a vélelmezett tényállás hivatalos személy elleni erőszak. A fokozódó forradalmi hangulatban „a hadat megüzenték” a kormánynak, a lázadás azonban hamar letört: a rendőrök hamar kiszorították a tüntetőket a Karmelita elől.Dobrev visszahozná a Gyurcsány-korszak szakértőit, hogy megmentse a magyarokat (Karanténvlog)
Közhely, hogy mindig van lejjebb, de a magyar baloldal számára ez csupán rutin, melyet hétről hétre bizonyítanak is. A Momentum vergődése kezd félelmetessé válni, hiszen a Gyurcsány által gyengének, középszerűnek és tehetségtelennek tartott "új generáció" elképesztő izzadságszaggal igyekszik a hírekbe kerülni, ez pedig nem kerülte a Karantén figyelmét sem. A magyar Országgyűlésben sem nagyon lenne helyük ilyen színvonal mellett, de ha már ott vannak, igyekeznek magukat alaposan megalázni. Így tette ezt Gelencsér Ferenc is, a Momó vasembere, aki addig pattogott, amíg Orbán Viktor alaposan helyre nem tette, de Gelencsér szégyenpír nélkül ásta tovább maga alatt tovább a gödröt. A Karantén azonban rátalált Varju László és Dobrev Klára újabb demagóg böffenetére is, akik ezredszerre is elmondták, hogy Magyarország egyetlen esélye az árnyékkormány, sőt, Dobrev újra visszahozná a 2002 és 2010 között szárnyaló szakértőket, akik egyszer már romba döntötték az országot. Gyöngyösi Márton főállású antiszemita is megihlette csapatunkat, aki azért van kiakadva, mert nem felejtik el, mekkorákat zsidózott. Gyöngyösi még másokat von felelősségre és volt elegendő vastagságú arcbőre ahhoz is, hogy elmenjen az amerikai nagykövet széder-estjére, a zsidó szertartáson még kipát is viselt. A Jobbik elnökének semmi sem számít, új gazdáinak is csontig nyal, semmilyen erkölcsi skrupulus nem zavarja meg az életét. Nézzétek meg a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornánkra!Menjünk közösen kapálni és kordont bontani – üzente Hajnal Miklós a 80 éves Fónagy Jánosnak
Menjünk (kapálni) közösen, és kordont bontani közösen – üzente Hajnal Miklós a 80 éves Fónagy János államtitkárrnak, aki mintegy két hete tett javaslatot Gelencsér Ferencnek, a Momentum éppen aktuális elnökének, hogy az építkezési kordonok lebontása és a "szaladgálás" helyett inkább menjen kapálni. A momós fiúk nem fogadták meg a tanácsot, és múlt héten ismét kordont bontottak. Ezt követően Gulyás Gergely kancelláriaminiszter úgy vélekedett, hogy "ha Hadházyék abban az országban bontják le egy építési terület kordonát, ahonnan pénzt kaptak a választási kampányhoz, már letartóztatták volna őket". Hajnal Miklóst többek között arról szerettük volna kérdezni, hogy szerinte hogyan végződött volna egy hasonló eset például az amerikai törvényhozás épületénél, a Capitoleumnál, amire a momentumos politikus úgy válaszolt, hogy Washingtonban alkotmányellenesen támadták meg a Capitoleumot, ők viszont helyesen jártak el.Gyurcsány hadiösvényre lépett, kőkeményen leosztotta a tehetségtelen baloldalt a nemzet szemkilövetője, csak magát felejtette ki a sorból (Karanténvlog)
Ritkán történik meg, hogy Gyurcsány Ferencnek igazat adunk, de ha már meg kell tennünk, legyünk méltányosak, ezt pedig a Karanténvlog némi kaján vigyorral az arcán ezt meg is tette. A szemkilövető egy fiatalos – cseppet sem erőltetetten megszervezett – bolsevik fórumon fakadt ki és osztotta ki a baloldali térfélen található szinte összes politikust, aki nem a szektájában képzeli el az életét. Gyurcsány tehetségtelennek, gyengének és középszerűnek festi le a többi baloldali próbálkozót, amivel nehéz vitatkozni, saját magát viszont tisztességesnek, becsületesnek és hazafinak, ami viszont bődületes hazugság. Az őszödi böszme ugyanakkor rátapintott a lényegre, amit a Karantén hosszasan ki is beszélt, miszerint teljes a káosz a baloldalon, azonban minden normális gondolkodású ember tudja, hogy Gyurcsány, az erkölcsi nulla, az országromboló valójában nemcsak, hogy nem alternatíva, hanem az apokalipszis elszabadulásának alapköve. Így hiába van részben igaza, ezáltal mindenki számára megvilágosította, hogy miért nem szabad támogatni a jelenlegi baloldalt, ahol versenyre kelnek a tehetségtelenek a rosszindulatúakkal, építkezésre azonban senki sem alkalmas. A nihilt a Karantén a Momentum kordonbontó zsúrfiúival és Szabó Tímea újabb primitív és hergelő rikácsolásával támasztja alá, mindenképpen nézzétek meg adást és iratkozzatok föl a csatornánkra!Schiffer szerint a Momentum kordonbontása maga a "szellemi mélyrepülés"
A Momentum kordonbontása maga a "szellemi mélyrepülés" – jelentette ki Schiffer András ügyvéd, aki ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal volt Lánczi Tamás vendége az M1 és a hirado.hu közös esti hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás csütörtöki adásában.A DK ifjúsági tagozata – a Momentum – megint bedolgozik Ferinek
Elvan a gyerek, ha játszik. Valami ilyesmi jutott eszembe, amikor Románia legmegbízhatóbb szövetségeseinek, a Momentumnak, illetve a hozzájuk csapódott VV Áky-nak, születési nevén Hadházy Ákosnak, láttam újabb, már így is unalmassá váló akcióját. Utóbbiról elég annyit tudni – nem mintha nem tudnának róla így is eleget mindazok, akik hozzám hasonlóan túlzottan is követik a közéleti történéseket –, hogy mindenkit, mindenhol elárult azok közül, akikkel eddig kapcsolatba került."Ha kell, flexszel tüntetjük el legközelebb a kordont" – Ismét cirkuszt rendezett a Karmelita előtt a Momentum (Videó!)
Ismét szétszedték az építkezési kordont a Momentum politikusai a Karmelita kolostornál. Elmondásuk szerint az említett kordont újra és újra le kell bontani, hiszen az a hazugságnak és a cinizmusnak a jelképe. Ezt követően a kormányülésre érkező politikusok autója elé ültek le, amíg a rendőrség többszöri felszólítás után el nem távolította őket az útból. Ezután hallatlan bátorságról téve tanúbizonyságot, egy ideig a Karmelita előtt üldögélt pár momentumos politikus Hadházy Ákos társaságában, várva a távozó minisztereket. A munkások eközben elkezdték visszaépíteni a kordont; ezt megakadályozandó a harcias momentumosok belekapaszkodtak az építési kordonba. Végül a tervezett 24 óra helyett mindössze 4 órás demonstrációnak alig nevezhető cirkuszt rendeztek a szólásszabadságért harcoló képviselők. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke elmondása szerint legközelebb, ha kell, flexszel bontják el a kordont. Részletek a videóban.Feri, a gyerekek megint rosszalkodnak! – Ismét építési kordont bontott a Momentum, 24 órán keresztül őriznék "művüket"
Mert utána megunják. Vagy nincsenek annyian, hogy továbbvigyék a váltott műszakot. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az anyai örömök megélését követően a Momentumot "új útra vezető" Donáth Anna visszatérésével is csak ennyire futotta a párt kreatív kampányötleteiből. Egyre hasznosabbnak látszik Fónagy János államtitkár Gelencsér Ferencnek adott "tanácsa", miszerint inkább kapálni kellene. Annak legalább értelme van.Ajánljuk még
















