kordonbontás
Arató megint lecsürhézte a 2006-os tüntetőket, miközben felmagasztalta a kordonbontókat (Karanténvlog)
Ismét nagyot húzott a DK, akik egyáltalán nem szégyellik a 2006-os szemkilövetést és a Gyurcsány-kormány ellen tüntetők agyba-főbe verését, szinte még büszkék is rák. A Karanténban a gyurcsányista szekcióból Arató Gergely és Molnár Csaba is szerepet kap, akik szerint az Orbán-rendszer tulajdonképpen megdőlt, kicsúszott a kezükből az irányítás. A kommunista álomvilágban élő Gyurcsány-szekta mellett foglalkozunk a momentumos kordonbontókkal is, akik harmincan akarnak rendszert váltani és könyörögnek a pofonért a rendőröknek, akiket hetek óta provokálnak. A cél természetesen az, hogy áldozatpózba vághassák magukat, ezért céltalan hőbörgésüket addig folytatják, amíg a hergelőfőnökök úgy látják jónak. Közben rendszerbontásnak nevezik szánalmas performanszukat, és azt kürtölik a világba, hogy mögöttük a társadalom többsége. Végül Jávor Benedek, az önjelölt zseni, a nulla százalékos Párbeszéd takaréklángelméje beszél a semmiről, nyekergő hangon oszt ki mindenkit, hogy fizessenek a gazdagok, miközben négyszeresre emelt, 112 milliós éves gázsival szidja Brüsszelből a saját hazáját. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra! Dobrev Klára, az orléans-i szűz? – Gav Duncan, Szalai Szilárd, Stefka István és Huth Gergely a Polbeatben (visszanézhető)
"És azt hallottad, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára fehér ruhában tüntetett a rendőri erőszak ellen?" – hullámzik végig a közösségi médián a pesti vicc múlt vasárnap óta, amikor is az ország közéleti témákra és balos valóságshow-kra fogékony része a Karmelita előtt készült fotókon szembesülhetett a nem mindennapi látvánnyal. Közben az is kiderült, hogy a guruló dollároknak is van "ára", hiszen David Pressman és az USA nagykövetsége most olyan pályázatot írt ki magyarországi "független" szerkesztőségek számára, amelyben a támogatási összeg attól függően módosulhat, hogy a szerkesztőség mennyiben szolgálja az Egyesült Államok érdekét. Mondhatni, szerződésbe foglalják a hazaárulást. Minderről a momentumos őrjöngő tüntetők támadását elszenvedő Szalai Szilárd kollégánkkal és a patrióta médiatér legmagyarabb skótjával, azaz Gav Duncannal beszélgetett a Polbeatben Huth Gergely és Stefka István. Hont András felhívta a figyelmet arra, hogy 2006-ban nem 17 éveseket küldtek előre randalírozni
A kormánypártisággal nem vádolható Hont András újságíró fontos dolgokra hívta fel az elvakult baloldaliak figyelmét a diáktüntetéssel kapcsolatban a közösségi oldalán. Az egyik az az, hogy 2006-tal ellentétben most 17 éveseket küldtek előre randalírozni, és ha csak egy fiatal is dobott követ a rendőrök felé, az untig elég ahhoz, hogy a saját életét tönkretegye. Fontos gondolat továbbá, hogy lehet példázni azzal, hogy Orbán Viktor is kordont bontott, amikor ellenzékben volt, és 2006-ban is történt erőszak, de ha ezekre rossz tettekként hivatkoznak, akkor most miért követendő példa? ORFK: a gyülekezési jog széles körű, de nem korlátok nélküli, például nem bánthatnak senkit, nem rongálhatnak vagyontárgyat
A gyülekezési jog rendkívül széleskörű alkotmányos alapjog, de nem korlátok nélküli: a demonstrációk résztvevői nem veszélyeztethetik a közrendet, közbiztonságot, vagy mások jogait, szabadságát, és ha a rendőrség ilyet tapasztal, fel kell lépnie a rend helyreállításáért – mondta Gömbös Sándor dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hivatalának vezetője egy keddi háttérbeszélgetésen. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.