kormányzás
A „függetlenobjektív” Kálmán Olga megint óriási hülyét csinált magából (Karanténvlog)
A Karanténvlog ezen a héten sem volt nehéz helyzetben, hiszen egymás után jelentkeztek magasba nyújtott karral az ellenzéki megmondók, akik rosszindulatban és ostobaságban fej-fej melletti versenyt hoztak le ismét. A magát függetlennek és természetesen objektívnek beállító Kálmán Olga azonban megnyerte a képzeletbeli versenyt, hiszen viccesnek szánt ákombákomjaival a szokásos mélységet is alulmúlta, amikor a multicégek extraprofitját megcélzó különadót úgy vezette le, mintha a „kisembereket” akarná büntetni a kormány. Fekete-Győr András, a bukott pártelnök is megvillant, aki annyira magabiztos lett ismét, hogy a kormányzás mikéntjéről oktatott a Magyar Országgyűlésben, és közben még el sem nevette magát. A Karanténben a jobbikos Lukács László György is helyet kapott, aki folyamatos önellentmondásokkal hívta fel a figyelmet magára, és arcpirulás nélkül hivatkozott a kétharmadot megszavazó emberekre, akik szerinte nem értenek egyet az Orbán-kormány ténykedésével. Végül nem hagyhattuk ki a zöld és igazságos Tordai Bencét sem, aki 0.3 százalékos pártjával a többségre hivatkozik, és a többi takaréklángelméhez csatlakozva hatalmas oktatást tartott a többség erejéből. Ne hagyjátok ki a Karantént, most is ütni fog! "Isten áldja Hadházy Ákost!" – Korózs Lajos még saját magát is alulmúlta – Köő Artúr a Karanténvlogban
Ha péntek este 20 óra, akkor nem maradhat el a Karanténvlog a Pesti TV-ben, ahol Szabó Gergő és állandó vendégei beszélgetnek a hét legmeghökkentőbb belpolitikai eseményeiről. Szalai Szilárd és Dezse Balázs ismét a fedélzeten volt és elsőként a Horthy Miklós körül kialakult hazug és gyűlölködő bolsevik reneszánszról esett szó a műsorban, ahol Köő Artúr, a Magyarságkutató Intézet történésze volt a vendég. Artúr tisztába tette a srácokkal együtt a kommunista történetírás legnagyobb hazugságait Horthy Miklóssal kapcsolatban, majd természetesen a belpolitika kapott főszerepet a műsorban. Lassan senki sem csodálkozik, hogy a Gyurcsány házaspár akár a csillagot is letagadná az égről, ha akár 1 százalékos népszerűségnövekedést remélhetne a lépésről. Dobrev Klára most képes volt azt mondani, hogy Orbán Viktornak fogalma sincs a kormányzásról, és mindezt a 2010 előtti korszak tudatában jelentette ki nagy magabiztossággal. A Karantén egy Somogy megyei gyűlölködő DK-st is megtalált, aki munkásőr stílusban hergelt és ígért, de a fő fogás ismét Márki-Zay Péter volt, aki egy jobboldaliakat levadászni kívánó gyurcsányista alkotmányjogászra és Róna Péterre, a kétes múltú baloldali köztársasági elnökjelöltre támaszkodva böfögte tovább ostobaságait és sértéseit. Végül Korózs Lajost is megénekelte a Karantén csapata, aki Hadházy Ákost istenítette, majd a biztonság kedvéért páros lábbal beleszállt a határon túli magyarokba is. Nézzétek most is a Karantént! „Alkotmányozási átmenetet”, azaz kőkemény bosszút és leszámolást tervez a Márki-Zay-féle baloldal – Karanténvlog
Hiába telnek a napok és a hetek, Márki-Zay Péter nem változtat faltörő kos módszerén, hiszen legutóbb „négerezésen” kapták a baloldal magát jobboldalinak kamuzó miniszterelnök-jelöltjét. Sokan csak nevetnek Zajos Peti performanszain, de inkább a fejünket kéne fogni, hiszen valóban minden embernél vannak rosszul kimondott, félreérthető mondatok, de nem ennyi. Ami nagyobb baj, hogy a becstelenséget támogatja, nyugodt arcéllel hazudik, a Karantén pedig lecsapott arra a gondolatmenetére is, amelyben a hazáját megtagadó Róna Pétert, az ellenzék köztársasági elnök-jelöltjét dicsőíti. Sajnos Márki-Zay tovább is ment, hiszen szerinte Fleck Zoltán remek megoldás arra a feladatra, hogy bizonyos alkotmányozási átmenetet áthidaljon, de tudjuk, hogy Fleck tulajdonképpen a jobboldaliakat akarja levadászni, felfüggeszteni az Alkotmányt egy baráti leszámolás érdekében. Adásunkban nem feledkeztünk meg a DK szörnyű demagógjairól és hergelőbajnokairól sem, hiszen Dobrev Klára és az egyik vidéki munkásőr-jelöltjük kapott szerepet a mai Karanténban. Korózs Lajoson sem tudtunk nevetni, hiszen a kamuvideót és kamustatisztikát büszkén lobogtató szocialista politikus szokásához híven a határon túli magyarok ellen vette föl a kesztyűt, és Istennek hálálkodott Hadházy munkásságának ürügyén. Végül bónuszként egy egészen elképesztő balatoni gyűlöletkampányra is meginvitálunk benneteket, hiszen a baloldal az építkezés helyett csak a rombolással, pánikkeltéssel és az emberek elbizonytalanításával foglalkozik. Elvégre így is lehet készülni a választásokra és a hőn áhított „kormányzásra”. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri! Varju elszólta magát: esélyes, hogy Dobrev Klára lesz a DK miniszterelnök-jelöltje (videó!)
Varju László szerint ha nem lehet előválasztást tartani, akkor október 23-ig a pártok döntenek a közös miniszterelnök-jelöltről – erről ír az atv.hu. Varju László, a DK parlamenti elnöke az ATV Startban kijelentette, hogy a kormánnyal nehéz szót érteni, különösen akkor, ha olyan "pánikkormányzást" végeznek, amelynek hatására – ahogyan ő fogalmazott – az egészségügy, és a gazdaság összeomlik. Varju szerint a Gyurcsány Ferenc által elejtett mondatot, miszerint Dobrev Klára lehet a DK miniszterelnök-jelöltje, Varju úgy reagált, hogy komolyan kell venni. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.