Pesti Srácok

Orbán Balázs: az egyszerű emberek képesek helyes döntéseket hozni

Orbán Balázs: az egyszerű emberek képesek helyes döntéseket hozni

Az egyszerű emberek képesek helyes döntéseket hozni, ítélőképességük jó, azonban a tömeges részvétellel zajló döntéshozatalt, amelyet nyugodtan hívhatunk demokráciának, nem mindig tartották a kormányzat megfelelő modelljének – hangoztatta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán. Orbán Balázs a Kvantitatív módszerek a kormányzásban című, részben angol nyelvű, online is közvetített konferencián szólalt fel, amelyet a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, valamint a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. közösen szervezett.

Orbán Balázs, aki egyben az MCC kuratóriumi elnöke is, azt mondta, hogy két, egymással ellentétes alapállás létezik. Az egyik szerint a nép képes jó döntéseket hozni, míg a másik értelmében a szakértelem nélküli kormányzás káoszhoz, összeomláshoz vezet.

– jelentette ki Orbán Balázs.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta.

– mondta az államtitkár.

– vélekedett. Hozzátette: maradjanak demokraták, a népnek próbáljanak megfelelni, ne a szupranacionális intézményeknek.

– hangoztatta Orbán Balázs.

– jelentette ki.

– fogalmazott az államtitkár.

– mondta. Úgy vélekedett: világossá vált, hogy a technokrata út rossz, mert ha a szakértők önteltsége veszi át a kormányrudat, akkor megszűnik a demokratikus elszámoltathatóság.

– jelentette ki Orbán Balázs.

– emelte ki.

A konferencián arra keresnek választ, hogy miként lehet becsatornázni a kormányzati szférába azokat a tudományos ismereteket, amelyek javítják a szolgáltatások minőségét. Az adatalapú elméletek pedig mind ezt segítik – mondta az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.