környezetszennyezés
Naponta két és fél tonna kénesen bűzölgő zagy ömölhet hetek óta a Sajóba – Ökológiai katasztrófa fenyegeti a folyót
Több mint két hete szivárog vörös színű iszappal kevert szennyvíz az alsósajói vasércbányából a Sajóba. A szennyezettség teljes kipusztulással fenyegeti a folyó állat- és növényvilágát. Az ügyben a szlovák hatóságok már megkezdték az intézkedést. Portálunk felvette a kapcsolatot a magyarországi illetékesekkel is, akik már mozgósították saját mérőcsapataikat. A helyszínen fotókat és drónfelvételeket is készítő Orosz Örs portálunknak arról beszélt, hogy kénesen gőzölgő forró zagy ömlik a Sajóba, szlovák sajtóinformációk pedig már megerősítették nemcsak a szennyeződés tényét, de annak mértékét is megbecsülték: eszerint napi két és fél tonna szennyeződés kerülhet a folyóba.Áder János szerint a "dobd el" kultúra nem fenntartható
A nyersanyagforrások végességéről, a hulladék-újrahasznosítás fontosságáról és új megoldásokról is beszélt Áder János államfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Áder János példaként említette, hogy hogyan lehet aranyat nyerni az okostelefonokból, mit lehet kezdeni a szavatossága vége felé járó élelmiszerekkel, és arról is, hogyan betegítjük meg saját magunkat azzal, ha nem vigyázunk a környezetünkre.Varga Judit: mi nemcsak beszélünk a környezetvédelemről, hanem teszünk is érte
A magyar kormány online konzultációjában mindenkinek lehetősége nyílik, hogy elmondja a véleményét olyan kérdésekben, mint a hulladék-újrahasznosítás, a napelemek telepítése, vagy gyermekeink környezettudatos nevelése – fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán.Ökológiai bűnözés: Von der Leyen klímavédelemről papol, miközben mindenhová magánrepülővel jár
Ursula von der Leyen folyamatosan az unió Zöld Megállapodásának elfogadását (European Green Deal) sürgeti a klímavédelem ügyében, de ő maga nem mindig veszi ennyire komolyan a környezetszennyezés visszaszorítását. Júniusban a Bizottság elnökének Bécsből kellett Pozsonyba utaznia, ami nagyjából ötven kilométert jelent, mégis magánrepülővel tette meg ezt a távolságot – számolt be róla a Focus cikkét szemléző Mandiner.Dömötör Csaba: nem a magyar családoknak, hanem a környezetszennyezőknek kell fizetnie (Videó)
A brüsszeli környezetvédelmi javaslatok értelmében egy kétgyermekes család költségei legalább százhatvanezer forinttal nőnének éves szinten, de a magyar kormány szerint nem a családoknak, hanem a szennyezőknek kell fizetnie – mondta Dömötör Csaba legújabb Facebook-videójában.Nem a családoknak kell fizetniük a karbonadót, hanem a környezetszennyező nagyvállalatoknak
Nem mindegy, hogy ki viseli a környezetszennyezés terheit – jelentette ki Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.Palkovics László: a klímavédelem költségeit a szennyező nagyvállalatokkal kell megfizettetni
A magyar kormány álláspontja az, hogy a klímavédelem költségeit nem az emberekkel, hanem a nagy szennyezőkkel, a nagyvállalatokkal kell megfizettetni – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, Brüsszelben.Ezentúl bűncselekménynek minősülhet a környezetszennyezés
Csütörtökön elfogadta az Európai Parlament azt a kezdeményezést, amelynek célja az ökoszisztéma megóvása és a környezetszennyezés visszaszorítása. A környezet elleni bűncselekmények elkövetőit felelősségre vonnák az EP képviselői, ugyanis a vállalatok körében az említett iparág a negyedik legjövedelmezőbb bűnözői tevékenység – számolt be a tenyek.hu.A tengerbe ürítik a szennyezőanyagot a nagy nemzetközi hajózási társaságok
Az alacsony kéntartalmú üzemanyagok használata helyett a nagy hajótársaságok kiszűrik és az óceánba eresztik a szennyezőanyagot a hajók kipufogógázából, vízben lebegő szeméttelepeket hozva létre a kikötőkben, főleg a Karib-tenger térségében és Floridában. Az ICCT tengerprogramjának vezetője, Bryan Comer szerint a kialakult helyzet annak következménye, hogy nem magát a szennyezést próbálták szabályozni a 2020 januárjában életbe léptetett jogszabályokkal, hanem csak egyes szennyezőanyagok kibocsátását.Ajánljuk még