környezetvédelem
Baráti ügyészt jelölt főügyésznek a brazil elnök
Jair Bolsonaro brazil elnök egy környezetvédelmi kérdésekben vele egyetértő, kevéssé ismert és kollégái által sokat bírált ügyészt, Augusto Arast jelölte főügyésznek – írta hírügynökségi jelentésekre hivatkozva az MTI. A jelölést a szenátusnak jóvá kell hagynia, Aras kinevezése ellen azonban nagy a tiltakozás.Főpolgármesteri biztos: A Főkert már megkezdte a szakmai egyeztetést az Andrássy úti fák megóvásáért
A Főkert Nonprofit Zrt. már megkezdte a sokoldalú, szakmai egyeztetést, hogy biztosíthassa az Andrássy úti fák megfelelő életterét – közölte Szabó József környezetvédelemért és zöldpolitikáért felelős főpolgármesteri biztos kedden az MTI-vel.Környezetkímélő fejlesztésekre és hatékony kutatásra alapozza a jövőt Magyarország
Erős makrogazdasági alapokon áll az ország, ami fontos a várható gazdasági lehűlés előtt – mondta Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter azon a szerdai háttérbeszélgetésen, amelyen Magyarország jövőbeli gazdasági stratégiájáról is beszélt. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozó szakterületekről – mint a környezetkímélő fejlesztések, felsőoktatás, kutatás, közlekedésfejlesztés – részletesen is kifejtette az elképzeléseket, és kategorikusan cáfolta a kormányt ért, propagandisztikusan leegyszerűsítő bírálatokat az európai uniós klímaegyezménnyel kapcsolatban.Szenzációs felfedezés: bioüzemanyagot nyernek a közönséges vízijácintból
A közönséges vízijácint egy Dél-Amerikában őshonos vízinövény, ami az 1900-as évek elején jelent meg először Afrikában, a tudósok korábban a világ legrosszabb vízi gyomjának nevezték, mivel eltorlaszolta a gátakat és folyókat, mára azonban kiderült, hogy ez lehet az ország legfőbb bioüzemanyag forrása – írja a The Guardian.A zöldek együgyűsége
A konzervativizmusnak, mint attitűdnek a francia forradalom óta tulajdonképpen mindig együgyű ideológiákkal kell megküzdenie. Mi, konzervatívok a világ komplex értelmezését védelmezzük az ostobaság ellenében. A különbségtétel fontos: itt nem a butaságról, a híres emberi butaságról van szó, hanem a jobb ügyhöz méltó lelkesedéssel művelt ostobaságról, amelyben egyébként talán gondolkodni képes emberek merülnek el, mert mindent és tényleg mindent csak egyetlen nézőpontból, az épp divatos „monománia” szemszögéből képesek nézni. A naivaknak pedig könnyű követni őket.Újabb zöld mítosz dőlt meg: A WHO szerint nem károsítják az egészséget az ivóvízben lévő műanyagszemcsék
Úgy tűnik, csak "minimális egészségi kockázatot" jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék – állapította meg az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) jelentése.A liberálisok fel vannak háborodva, hogy védekezni merünk!
Felháborodott, már-már hisztérikus írások jelennek meg egyre-másra a szélsőliberális orgánumokban, hogy a magyar jobboldal nemhogy védekezni merészel a liberális hegemónia-törekvésekkel szemben, hanem ezt még sikerrel is teszi. A liberálisok szélsőséges gondolkodásmódja szerint a fogalomhasználat meghatározása is az ő privilégiumuk, tehát teljes egészében ők mondják meg azt is, hogy a köznyelvben, a politikai közbeszédben milyen szavak és kontextusok használata lehetséges. Elképzelésük szerint nekik nem valóságértelmezésük van, hanem ők a valóság egyetlen hiteles interpretálói; minden más kontextus, értelmezési keret csupán ideológia, és így populizmus, hazugság, gyűlölet szavakkal címkézendő a sajtóhisztéria keretében. Legutoljára a 444-en olvashattunk arról, hogy micsoda diktatórikus dolog az, hogy a jobboldal saját értelmezési kerettel merészel rendelkezni.A liberálisoknak a környezetvédelem csupán a hisztériakeltés eszköze
Az ultraliberális szélsőségesek kommunikációs technológiájának alapvetése, hogy mindig az ellenfél gonoszságáról beszélnek egy adott téma kapcsán, és sohasem a problémáról. Ez kommunikációs szempontból érthető is lenne még, habár ez is a jóindulat teljes hiányát feltételezi a részükről. De az elmúlt harminc évben a „mindenféle” zöldek annyira a hatása alá kerültek a saját hisztériájuk sikerességének, hogy a megoldásokat, a megoldási javaslataikat is az abból következő kommunikációs lehetőségek alapján ítélik meg.A környezetvédelmi ipar trükkjei – Nem minden annyira zöld, mint amennyire annak látszik
Az éghajlati aktivisták és a ravasz multinacionális cégek zöld fejlesztői folyamatosan árasztanak el minket olyan termékekkel, amelyekről állítják, hogy kedvezően hatnak a bolygónk környezeti állapotára. Ám ezek közül sok valójában jóval kevésbé környezetbarát termék, mint ahogy az a termékleírásban szerepel.Ajánljuk még
















