koronavírus
Már megtapasztaltuk, milyen a szocik válságkezelése – köszönjük, de többet nem kérnénk belőle!
Az elmúlt hónapokban minden magyar minden órában szembesülhetett azzal, hogy a baloldalnak semmi nem jó. Bármit tesz a kormány a koronavírus-járvány ügyében, az nem elég nekik, vagy egyenesen megakadályozzák. Oké, akkor nézzük, mit tett a baloldal a válságok idején? Két válság, két kormány, kétfajta válságkezelés. Össze lehet-e hasonlítani a koronavírus-járvány okozta válság mostani és a 2008-as gazdasági világválság akkori kezelését? Megpróbáltuk.Egyre több szülő viszi vissza bölcsődébe a gyermekét
Egyre több szülő viszi vissza a bölcsődébe a gyermekét; helyenként már meg is teltek a kis csoportok és kifejezetten nehéz tartani az 5 fős csoportlétszámot – erről beszélt Péntek Ágnes, a Magyar Bölcsődék Egyesületének alelnöke szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Rövidebb lehet az idősáv, amikor a nyugdíjasok vásárolhatnak
A szakszervezet több javaslatot is megfogalmazott, ugyanis leépítésektől tartanak. Azt kérik, hogy a 65 év felettieknek fenntartott 9 és 12 óra között fennálló vásárlási idősávot szűkítsék le egy órával, valamint a korlátozás hétvégi megszüntetését javasolják.Lassult a vírus terjedése, de még nő a koronavírus-fertőzöttek száma világszerte
Világszerte 4 261 955-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 291 942, a gyógyultaké pedig 1 493 414 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint szerda reggel. Egy nappal korábban 4 177 504 volt a megfertőződtek száma, a halálos áldozatoké 286 330, a gyógyultaké pedig 1 456 209. A fertőzés továbbra is 187 országban van jelen. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.Itt vannak a szerdai adatok: 3341 beazonosított fertőzött, újabb 5 haláleset
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést és elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg – közölte a kormányzati tájékoztató portál szerdán reggel.Csak részlegesen és fokozatosan indulhat újra az élet Los Angelesben
A kaliforniai Los Angelesben július végéig nem indul újra az élet – jelentette be kedd este Barbara Ferrer, Los Angeles megye közegészségügyi vezetője.Nehéz helyzetben a balatoni önkormányzatok, viszont nyitnak a szállodák
Május végére, illetve a pünkösdi hétvégére tervezik az újranyitást a legtöbb balatoni szállodában – erről ír a hírbalaton.hu. Megjegyzik, hogy a kényszerszünetet a hotelüzemeltetők sok helyen felújításokkal töltötték. A turisztikai szektort viselte meg a legjobban a koronavírus-járvány, az ágazati szereplők bevétele gyakorlatilag nullára csökkent. A Balaton-parti önkormányzatok szintén nehéz helyzetben vannak, hiszen az ő bevételeik nagy részét a turizmus adja. A korlátozások enyhítésével vidéken már kinyithattak a kerthelyiséggel, terasszal rendelkező vendéglátóhelyek, amivel meg is jelentek az első kirándulók a tóparton. Most már a szállásadók is készülnek az újranyitásra.Egy nap alatt csaknem 900-an meghaltak Brazíliában
Először lépte át a 800-at Brazíliában a koronavírus-járvánnyal összefüggő halálesetek napi száma; az egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint az elmúlt 24 óra alatt 881-en hunytak el a Covid-19 betegségben. A helyi idő szerint kedd esti hivatalos adatok szerint Brazíliában ezzel 12 400-ra emelkedett a járvány eddigi halálos áldozatainak száma, miközben már 177 589 fertőzöttet azonosítottak az országban.Tirol javaslatot dolgoz ki a turizmus fellendítésére
Tirol várhatóan az őszig kidolgozza a turizmus fellendítésére vonatkozó javaslatát - jelentette be Günther Platter tartományi vezető egy online sajtótájékoztatón kedden. Közben a tartományi ülésen döntés született arról, hogy további 15,3 millió eurót különítenek el a helyi turizmus talpra állítására.Ajánljuk még

















