koronavírus
Pompeo szerint "több jelentős bizonyíték" van arra, hogy a vírus egy vuhani laborból ered
"Több jelentős bizonyíték" van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorának adott interjújában. Az amerikai diplomácia irányítója hangoztatta, hogy Kína "köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban". Konkrét részletek említése nélkül hozzáfűzte: "nem ez az első alkalom, hogy a világ kínai laboratóriumból származó vírus miatt kerül veszélybe".Kétszáz alá csökkent a napi halálozások száma Olaszországban
Több mint egy hónap után most először kétszáznál kevesebben haltak meg egy nap alatt koronavírus-fertőzésben Olaszországban, a fertőzöttek száma valamivel több mint ötszázzal csökkent - közölte vasárnap este az olasz polgári védelmi hatóság.Nagy-Britanniában tetőzött a kórházi kezelésre szorulók és a halálozások száma
Nagy-Britanniában már tetőzött az új típusú koronavírus miatt kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta Covid – 19 betegség halálos áldozatainak száma is – mondta vasárnap a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai részlegének orvosigazgatója.A pápa szerint mindenkivel meg kell osztani a járvány elleni vakcinát
Nemzetközi tudományos együttműködést szorgalmazott vasárnap Ferenc pápa a koronavírus elleni védőoltás létrehozása érdekében, és leszögezte, hogy a sikeres oltóanyagot az egész világon elérthetővé kell tenni. A katolikus egyházfő, aki az olaszországi kijárási korlátozások miatt nem a szokott helyen, a Szent Péter téren mondta el vasárnapi szentbeszédét, hanem a pápai könyvtárban, köszönetet mondott mindazoknak, akik szerte a világban biztosítják a létfontosságú szolgáltatásokat.Karácsony Gergelyt mosdatja a 168 Óra a Pesti úti idősek otthonában történt tragédia miatt
Bár Karácsony Gergely a Pesti úti idősek otthonában történt tragédiára irányuló reflektorfényt tényleg emberfeletti igyekezettel próbálja átirányítani bármi másra, így például a fővárosi sebességkorlátozásra, de egyelőre nem járt sikerrel, így kénytelen volt az önmosdatásba bekapcsolódnia a 168 Órának is. A lap vasárnap kezdett értetlen sápítozásba, és kezdték félteni főpolgármesterüket a csúnya, gonosz sajtótól, amelyik szóvá teszi, ha a király éppenséggel meztelen - nem így az igazi lakájok.A magyarok óriási többsége támogatja az érettségi megtartását
A magyarok 72 százaléka egyetért azzal, hogy most hétfőn megkezdődnek a központi írásbeli érettségi vizsgák, s csak 19 százalékuk osztja az ellenzék véleményét, miszerint inkább a helyi iskolákban kapott jegyekből kellett volna jegyet ajánlani – ez derül ki a Nézőpont Intézet április utolsó két napján készített telefonos kutatásából, amit elsőként az Origónak küldtek el. Az érettségi sikeresen vizsgázhat, de az ellenzék ebben a kérdésben is megbukott.Szovjet himnusz és európai értékek – egy igazán furcsa majálisra bukkantunk (Dezse Balázs videó blogja)
Egy kommunistának látszó szerveződésre bukkantunk Budakalászon, a furcsa majálisról azonban hamar kiderült, hogy csak a RAJT Mozgalom tagjai nem bírtak magukkal ismét. A különös rendezvényen sokat megtudtunk arról, hogyan látják a világot azok, akik minden rendszert (is) meg akartak dönteni, a szervezet tagjaival az álhírekről, Donald Trumpról, Kim Dzsong Un eltűnéséről beszélgettünk (aki közben előkerült), de az is kiderült, hogyan nevezik a belvárosi, harmincas, liberális nőket.Egyetlen új koronavírus-fertőzést sem regisztráltak Szlovéniában
Egyetlen új koronavírus-fertőzést sem regisztráltak Szlovéniában, Horvátországban továbbra is egyszámjegyű az új esetek száma - derült ki a válságstábok vasárnapi sajtótájékoztatóján.Svéd gyógyszerügynökség: az EU gyorsított eljárásban vizsgálja a remdesivir nevű szert
Az Európai Unió gyorsított eljárásban vizsgálja a remdesivir nevű szer használatának engedélyezését a koronavírussal fertőzött betegek gyógyítására - közölte vasárnap a svéd gyógyszerügynökség. A skandináv ország gyógyszerengedélyezési hatóságának járványügyi munkatársa, Charlotta Bergqvist a TV4 svéd televíziós csatornának elmondta, hogy a remdesivir bevezetéséről a döntés néhány napon belül megszülethet.Ajánljuk még

















