koronavírus
Euró milliókat adakoztak az uniós országok a járvány elleni védekezésre
Az Európai Bizottság 1 milliárd eurót adományoz a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, mindenekelőtt oltóanyag, továbbá egyéb gyógyszerek kifejlesztésére, valamint a tesztelésre - jelentette be az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen hétfőn az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet online nemzetközi donor-konferenciájának megnyitóján. A mai nap fordulópont a járvány elleni küzdelmünkben. Sokan vagyunk, de egy a célunk. Ezt a döntést is csapatban hoztuk meg- hangsúlyozta a bizottság elnöke.Már december végén volt koronavírusos beteg Franciaországban
Már tavaly december végén volt koronavírusos beteg Franciaországban, csaknem egy hónappal a bizonyított fertőzések felismerése előtt - adta hírül hétfőn a Reuters hírügynökség.Jól vizsgázott Olaszország az újraindulás első napján
A belügyi és egészségügyi hatóságok értékelése szerint jól vizsgáztak az olaszok a majdnem két hónapja tartó korlátozások utáni újraindulás első napján, hétfőn: nem áradtak ki tömegesen az utcára, és betartották a továbbra is érvényes óvintézkedéseket. A sajtóban közölt összefoglalók szerint a hétfő reggeli csúcsforgalom intenzívebb volt, mint egy héttel ezelőtt, de az utcák többsége üres maradt még a nagyvárosokban is. A metrómegállókban reggel és délután hosszabb sorok álltak, mivel az utasokat egyenként engedték be, és egyszerre nem többet egy tucatnyinál. Sorban álltak a nagyobb vasútállomásokon is azok, akik hetek után visszatérhettek lakóhelyükre, ahova a korlátozások miatt korábban nem tudtak elutazni.Vidéken a legtöbb egyházmegyében újra tartanak nyilvános szentmisét
Vidéken a legtöbb egyházmegyében - szigorú előírások betartásával - újra tarnak nyilvános szentmiséket, az Esztergom-Budapesti és a Székesfehérvári Egyházmegyében, valamint a Váci Egyházmegye Pest megyei területén továbbra sem. A hétfőn életbe lépő, a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat vidéken enyhítő, Budapesten és Pest megyében fenntartó kormányrendelet megengedi a vallási szertartások tartását, ugyanakkor a védőtávolság megtartását előírja a szertartásokon is. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia korábban arról tájékoztatott, hogy a nyilvános szertartások engedélyezéséről a megyés püspökök döntenek.Hajléktalanszállót csinál Karácsony a Városházából
A főváros vezetése a Városháza egyik szárnyába fogadja be a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idejére azokat a hajléktalan embereket, akik vállalják a karantént, miután a csepeli elöljárók tiltakoztak a kerületben kialakítandó hajléktalanszálló miatt - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.Legújabb kirohanásával magát is sikerült alulmúlnia Bangónénak - Kásler higgadt tudott maradni
Talán még Bangónétól is meglepő, hogy az ismert patkányozós megnyilvánulásánál is van lejjebb. Ezt bizonyította a szocialista képviselőnő ma az Országgyűlésben. Az MSZP Kazinczy-bizottságának társelnöke és ügyeletes rágcsáló szakértője ugyanis rendkívül érzékeny módon egy a koronavírusban elhunyt édesanya esetéből próbált meg propagandát csinálni. Szerencsére Kásler Miklós rövid úton rendre tette a kegyeletsértő politikust.Továbbra sem tartanak istentiszteleteket a reformátusok
A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának elnökségi tanácsa arra kéri a református gyülekezeteket és lelkipásztorokat, hogy továbbra se tartsanak nyilvános istentiszteleteket- tájékoztatta az MRE kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-t.Hírszerzési jelentés: Kína bizonyítékokat semmisített meg a járvány kitöréséről
Egy kiszivárgott hírszerzési jelentés szerint Kína elhallgatott bizonyos adatokat, illetve szándékosan bizonyítékokat semmisített meg az új típusú koronavírus-járvány kitöréséről - írta hétfőn a The Daily Telegraph című lap ausztrál kiadása. Az angolszász országok közötti, Five Eyes (Öt Szem) néven ismertté vált hírszerzési szövetség arról számolt be a 15 oldalas értékelésében, hogy a kínai hatóságok eleinte megpróbálták elhallgattatni azokat az orvosokat, újságírókat, akik felhívták a figyelmet a vírus veszélyeire, blokkolták a híradásokat, valamint egészen január 20-ig tagadták, hogy a fertőzés emberről emberre is terjedhet, miközben már december vége óta tudták, hogy ez nem így van.Méltányosnak találták a magyartételeket a diákok
"Diákbarát", méltányos, illetve a vártnál könnyebb feladatoknak nevezték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezettek, igazgatók, szaktanárok és vizsgázók. A vizsgákat a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági előírások mellett tartották. A középszintű magyarérettségi első részében a könyvek történetéről, az olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók, a szövegalkotási részben a sportról és testnevelésről szóló érvelést vagy egy egészségügyi problémákról szóló hivatalos levelet kellett írniuk a diákoknak az Eduline oktatási portál információi szerint. A vizsga második részében a műelemző feladat egy Fekete István-novellához, az összehasonlító elemzés egy Arany János-vershez és egy Tóth Árpád-költeményhez kapcsolódott, a két feladat közül a diákoknak egyet kellett választaniuk.Ajánljuk még

















