koronavírus
Az EMMI menesztette az Operatív törzs utasításait figyelmen kívül hagyó főigazgatót
Az emberi erőforrások minisztere megszüntette dr. Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatói megbízását – közölte az EMMI. A tárca tájékoztatása szerint a felmentés oka, hogy a járványügyi veszélyhelyzetben dr. Cserháti Péter nem teljesítette az Operatív Törzs által jóváhagyott, a Nemzeti Népegészségügyi Központ koronavírus-járvánnyal kapcsolatos utasításait a felkészülésre.Varga Judit a Die Weltnek: Magyarország csak azt teszi, amit mindenki megtesz Európában
A Die Welt című konzervatív német lap "Magyarország csak azt teszi, amit mindenki megtesz Európában" címmel közölt írást vasárnap hírportálján Varga Judit igazságügyi miniszterrel folytatott beszélgetés alapján. A lap tudósítója, Boris Kálnoky írásának bevezetőjében kiemelte: Varga Judit szerint a liberális véleménydiktatúra megnyilvánulását jelentő álhír, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló új magyar törvény kiüresíti a demokráciát.Nem dőlhet hátra Karácsony, a kormányhivatal folytatja a vizsgálatot a Pesti úti idősotthonban
Mint arról beszámoltunk, Karácsony Gergely vasárnap azzal dicsekedett- hamisan-, hogy mindent rendben találtak a hatóságok a fővárosi fenntartású idősotthonokban, nincs ott semmi látnivaló. A PestiSrácok.hu azonban már akkor is jelezte, a jegyzőkönyv szerint legalábbis hatalmas csúsztatásnak minősíthető a főpolgármester kijelentése. Ezt erősítette meg a kormányhivatal közleménye, amelyben arról írnak, nem zárult le minden vizsgálat az idősotthonok körül.Megérkezett Székelyföldre a magyar kormány egészségügyi adománya
Megérkezett szombaton a Székelyföldre a magyar kormány egészségügyi védőfelszereléseket és fertőtlenítőszereket tartalmazó adománya. Ezeket az eszközöket Hargita, Kovászna és Marosmegye egészségügyi intézményei között osztják szét. A magyar kormány 600 ezer maszkot, valamint néhány tízezer védőruhát, védőfelszerelést és tesztet küld a Felvidékre, Erdélybe, Székelyföldre, Kárpátaljára, Szlavóniába a Mura-vidékre és a Vajdaságba. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért a magyar nemzeti közösségeket a határok túloldalán is támogatja a kormány eszközökkel is, írja a kronikaonline.ro- ra hivatkozva a Magyar Nemzet.Boris Johnson: az orvosok az életemet mentették meg (Frissítve)
Kiengedték a kórházból Boris Johnson brit miniszterelnököt - közölte vasárnap délután a Downing Street. A londoni kormányfői hivatal szóvivőjének rövid nyilatkozata szerint Johnson - aki az új koronavírus okozta betegsége miatt szorult kórházi kezelésre - a londoni St. Thomas kórházból Chequersbe, a brit miniszterelnökök vidéki pihenőhelyére távozott.Az amerikai celebek mentik meg a világot a koronavírustól? (Dezse Balázs videóblogja)
Nem volt soha kétséges, az amerikai celebek és Greta Thunberg mentik majd meg a végén a világot. Vagy...nem. Miközben az országok egyre komolyabb intézkedéseket hoznak a járvány megfékezésére, addig az ismert Hollywood-i színészeknek egyéb gondja sincs, mint felhívni a figyelmet a arra, hogy ők bizony csodálatosak, a méltatlanul elfeledett klímahősünk pedig meg van sértődve, mert nem beszélünk eleget a témájáról. Többek között ezekről is fogok beszélgetni húsvéti segítőmmel, Mangóval, aki egy kutya, de most inkább nyúl, mert annyira haladó, hogy neki aztán ne mondja meg senki, hogy mi legyen.Szanyi Kapitány szerint a kormány húsvéti merényletre készül
A keresztények legszentebb és legfontosabb ünnepén Szanyi Tibor volt szocialista politikus úgy gondolta, neki is érdemes néhány gondolatot megosztania közösségi oldalán. Persze, most sem okozott csalódást az IGEN Szolidaritás mozgalom forradalmi vezére, aki a “közalkalmazottakkal szembeni "húsvéti merényletről” fogalmazza meg fura vízióit, miközben akasztókötelet emleget.Lakók fertőződtek meg a zuglói Olajág Otthonok nevű idősotthonban
Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményében öt lakó fertőződött meg - közölte a 444.hu kérdésére Szirmai Viktor főigazgató. A lap cikkéből kiderül, az elmúlt tíz-tizennégy nap során két munkatársuk nem dolgozott, mert az ő tesztjük is pozitív lett. A főigazgató nem szeretett volna feltételezésekbe bocsátkozni arról, hogyan jutott be a koronavírus az intézménybe.Karácsony szerint minden a legnagyobb rendben van az idősotthonokban, akkor is, ha nem
Félrebeszél és leginkább csúsztat Karácsony Gergely, aki ismét a Facebookon osztotta meg magvas gondolatait, ezúttal a fővárosi fenntartású idősotthonokkal kapcsolatban. A főpolgármester közösségi oldalán osztotta meg a Fővárosi Önkormányzat idősotthonaiban lefolytatott vizsgálatok jegyzőkönyveit, kijelentve, hogy az idősotthonok mindenben a jogszabályoknak megfelelően működnek, és ezt állapította meg a Pesti úton tegnap végrehajtott rajtaütésszerű ellenőrzés is. A jegyzőkönyveket fellapozva azonban némiképpen árnyalódik az általa vázolt kép.Ajánljuk még









