koronavírus
Spanyolországban a fertőzöttek több mint egyharmada már meggyógyult
Spanyolországban az új típusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak több mint egyharmada már meggyógyult - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap közzétett napi adataiból. Az azonosított fertőzések száma 4167-tel emelkedett egy nap alatt, szombaton 4830, pénteken 4576 új esetről számolt be a szaktárca. A SARS-CoV-2 vírust eddig 166 019 ember szervezetében mutatták ki.Szijjártó: újabb repülőgép érkezett maszkokkal Kínából
Újabb repülőgép érkezett vasárnap reggel Kínából, Sencsenből, a fedélzeten 1 millió 365 ezer maszkkal - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán. Hozzátette: hat további repülőgép pedig már a felszállási engedélyt várja Pekingben és Sanghajban, hogy "hajnalban sok-sok tonna rakománnyal landoljanak Budapesten".Megkezdte a Magyar Honvédség a Pesti úti idősotthon vegyvédelmi mentesítését (Galériával)
A Magyar Honvédség egységei a hétvégén elkezdték a budapesti Pesti úti idősotthon fertőtlenítését. Az intézményben csütörtök óta 198 fertőzést regisztráltak és eddig nyolc idős ember halt meg.Ferenc pápa: a járvány száműzze az emberek közötti közönyt, egoizmust, megosztottságot
Európában szolidaritást, a világban azonnali és globális fegyverletételt, a nemzetközi szankciók és a szegényebb államok adósságának enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében, amelyet a járványhelyzetben az üres Szent Péter-bazilikában mondott el a központi lodzsa helyett.Von der Leyen: az év végére elkészülhet a vírus elleni oltás
Remélhetőleg az év végére kifejlesztik az új típusú koronavírus elleni védőoltást - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy vasárnapi német lapinterjúban. A brüsszeli bizottság vezetője a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a védőoltás kifejlesztésére világszerte indított kutatási programok sorában a három legígéretesebb közül kettőt az EU-ban folytatják.Ukrajnában is elszabadult a járvány
Ukrajnában egy nap alatt tíz új esettel, 83-ra nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma vasárnapra, az igazolt fertőzötteké pedig 266-tal 2777-re - közölte az egészségügyi minisztérium. A betegségből eddig 89-en gyógyultak fel. Viktor Ljasko egészségügyiminiszter-helyettes, országos tisztifőorvos vasárnapi online sajtótájékoztatóján közölte, hogy az újonnan igazolt fertőzöttek között 26 gyerek van. Az elmúlt napban 650 koronavírus-fertőzésgyanús esetet azonosítottak, köztük 54 gyermeket. Egy nap alatt kilenc embert kellett lélegeztetőgépre kapcsolni, így jelenleg 54-en használnak lélegeztetőgépet, kiskorú nincs közöttük. Megjegyezte még, hogy a felgyógyultak között hét egészségügyi dolgozó van.Meglepő, amit Orbán Viktor mondott saját magáról a szekszárdi kórházban tett látogatásakor
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel a Tolna Megyei Balassa János Kórházban tett váratlan látogatást; az ellenőrzés keretében végigjárta - majd a közösségi oldalán bemutatta - a Covid-gyanús vagy igazolt fertőzöttek szakmai eljárásrendnek megfelelő ellátási helyszíneit - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Németország túl lehet a járvány nehezén
Továbbra is viszonylag lassan terjed a koronavírus-járvány Németországban az igazolt fertőzések számának alakulása szerint, és a hivatalos vasárnapi adatok azt mutatják, hogy a fertőzésen átesett emberek köre már meghaladja a vírust még hordozó emberekét. A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint vasárnap délelőttig 120 479 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2). Közülük 2673 ember belehalt a vírus okozta betegségbe.Ajánljuk még









