koronavírus
Válságkezelés: 2008-ban kiszolgáltatottság és megszorítások, 2020-ban szuverenitás és gazdaságvédelem
A magyar kormány azonnal reagált a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkra, és konkrét, gyors intézkedésekkel kezeli a válságot, szemben a 2008-as gazdasági világválsággal, amikor a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok folyamatos megszorításokat hajtottak végre és a magyar emberek terheit növelő intézkedéseket vetettek be. Mégis, a 2008-as válságot félrekezelő szocialisták egykori vezetői – közöttük Gyurcsány Ferenc – azok, akik ma a leghangosabban kritizálják a kormány gazdaságvédelmi akcióit, amelyek a munkahelyek védelmére és a megszűnő munkahelyek helyett újabbak teremtésére fókuszálnak.Fürjes Balázs: Alig emelkedett a forgalom azután, hogy ingyenes lett a parkolás Budapesten
Karácsony Gergelyék a hét elején azzal riogattak, mennyivel megnőtt Budapesten azután a forgalom, hogy Orbán Viktor bejelentette, ingyenes lesz a parkolás a fővárosban. A Magyar Közút adatai szerint ez nem igaz, alig észrevehetően nőtt csak az utakon lévő autók száma.Nézők nélkül indul vasárnap a tajvani labdarúgó-bajnokság
Nézők nélkül ugyan, de vasárnap megkezdődik a tajvani labdarúgó-bajnokság a Szport Ekszpressz orosz szaklap tajpeji tudósítása szerint.Orbán Viktor meglátogatta a Szent János Kórházban ápolt COVID-betegeket (Videó)
"Huszonkilencedik nap. Szent János kórház" – írta hivatalos oldalán Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő látogatást tett ma a koronavírus elleni harc egyik kiemelt egészségügyi intézményében, a Szent János Kórházban; erről közölt rövid videót a közösségi oldalán. A miniszterelnök tanácskozott a kórház igazgatójával, orvosaival, és az ott ápolt COVID-betegekkel is beszélt.A járvány ellenére egyre több a hajléktalan a baloldali vezetésű Józsefvárosban és Ferencvárosban (PS-fotógaléria!)
Miközben a budapesti kerületek lakosainak többsége komolyan veszi a kijárási korlátozást, Ferencvárosban és a főváros szegényházának szerepébe ismét visszakényszerített Józsefvárosban egyre több a hajléktalan az utcákon, köztereken. Az egyértelmű volt, hogy Karácsony Gergely szakítani fog Tarlós István szigorúbb hajléktalanpolitikájával, amelynek célja az volt, hogy minél kevesebbeknek kelljen az utcán élnie. A baloldali kerületvezetők ugyanakkor mára odáig merészkedtek, hogy visszavonták a társasházak jogát saját belső tereik – pincék, padlások, kapualjak – megvédésére. Vitaminosztással és önkormányzati lakásokba költöztetéssel megoldhatóak a hajléktalanok gondjai? Járvány idején mennyire veszélyes, hogy a hajléktalanok nagy számban jelentek meg a köztereken és parkokban? Hogyan védhetőek meg legjobban a hajléktalanok a fertőzéstől? Ezekre kerestük a választ.Kína támogatja Magyarországot a védőeszközök beszerzésében
A kínai hatóságok támogatják Magyarországot, hogy minden szükséges védőeszközt be tudjon szerezni az ázsiai országból – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.Varga Mihály: Egyszeri adóval járul hozzá a bankszektor a védekezéshez
Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra: az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni –jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.Rohamtempóban zajlik a COVID-vakcinafejlesztés, két cég már embereken tesztel
A napokban két cég is megkezdte az általa kifejlesztett koronavírus-vakcina embereken való tesztelését. Ez azt jelenti, hogy 2-18 hónapon belül már lehet működőképes oltóanyag, pedig jellemzően 10 évbe telik egy vakcina kifejlesztése – írja a Webbeteg a CNBC-re hivatkozva.Ajánljuk még









