Pesti Srácok

koronavírus

Orbán Viktor: A jelenlegi helyzetben Brüsszelt nyugodtan nevezhetjük az ellenségünknek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 3.
Az operatív törzs munkájának menetrendjéről is beszélt szokásos péntek reggeli interjújában Orbán Viktor. A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy még a járvány elején vagyunk, ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy a koronavírus ellen egyelőre nincs ellenszer, a miniszterelnök ezért azt ajánlotta, hogy továbbra is mindenki tartsa be azt az ajánlást, hogy minél kevesebbet érintkezzünk egymással. A kormányfő tiszteletét fejezte ki az egészségügyben és az oktatásban dolgozók iránt, és köszönetét fejezte ki az időseknek is, akik mostanára már tömegesen tartják be a korlátozásokat, amelyek nagy részben az ő érdekeiket szolgálják. Orbán Viktor azt mondta, hogy a következő szerdán dönt arról a kormány, hogy az eddigi intézkedéseket – a járványhelyzet alakulásának függvényében – tovább kell szigorítani, vagy esetleg enyhíteni lehet azokon. A miniszterelnök szerint ugyanakkor arra is fel kell készülnünk, hogy hosszú ideig vállalnunk kell a mostani, korlátok közé szorított életünket, hogy a kór elmúltával biztosabb alapokon folytathassuk. A kormányfő hozzátette: van ugyanakkor egy másik nagy gondunk is, ez Brüsszel, amely a védelemben semmit nem segít, ugyanakkor folyamatosan gáncsoskodik, mert a kormány teszi a dolgát. Hamis állításokkal azt akarják elhitetni, hogy a Magyar Országgyűlés beszüntette a tevékenységét, holott az igazság az, hogy a parlament gőzerővel dolgozik. Ebben a helyzetben Brüsszelt nyugodtan nevezhetjük az ellenségünknek – jelentette ki Orbán Viktor. Brüsszel velünk foglalkozik és nem a vírussal – tette hozzá. Nekünk minden magyar élet elvesztése fáj, és nem lehet senkinek fontosabb dolga, hogyan lehet több életet megmenteni. Brüsszelben buborékban élnek és osztják az észt, és nem azzal foglalkoznak, hogyan lehet több életet megmenteni. Járványügyi alapot állít fel a kormány, minden egészségügyi dolgozó ötszázezer forintnyi pluszjuttatást kap – jelentette ki Orbán Viktor.
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.