koronavírus
Az Egyesült Államokban több a vírusfertőzött, mint Kínában
Az Egyesült Államokban a vírusfertőzöttek száma meghaladta a Kínában regisztrált fertőzöttek számát – jelentette csütörtökön délután a Johns Hopkins egyetem és kórház.Tizenöt napjuk van az EU pénzügyminisztereinek a krízis elleni válaszok kidolgozására
Az Európai Unió 27 tagországának vezetői abban állapodtak meg, hogy 15 napot biztosítanak az euróövezet pénzügyminisztereinek, hogy közös uniós szintű választ találjanak a koronavírus-járvány okozta gazdasági krízis megelőzésére – közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön, a tagállami vezetők videokonferencia keretében tartott csúcsértekezletét követően. Az Európai Parlament pedig jóváhagyta a koronavírus-járvány elleni fellépéshez szükséges sürgős uniós intézkedéseket, köztük elfogadták a járvánnyal küzdő országokat segítő 37 milliárd eurós (13 ezer milliárd forint) uniós támogatást.Szijjártó: 43 magyart hoztak haza Izraelből
Negyvenhárom magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből a koronavírus-járvány miatt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a csütörtökön közzétett Facebook-videójában.Így osztotta egymást a két oldal a járványügyi törvény miatt (PS-videó)
Hétfőn napirendre tűzheti, és elfogadhatja az Országgyűlés a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. Ennek alkotmányos előfeltétele az volt, hogy a törvényalkotási bizottság megszavazza a javaslat összegző jelentését. A jelentést a kormánypárti többség megszavazta, ám az ezt megelőző vita újra előhozta ugyanazokat az ellenzéki kifogásokat, amelyeket napok óta hangoztatnak, a rájuk kapott válaszoktól függetlenül. Így aztán a kormánypárti képviselők ismét elhalmozhatták válaszokkal az ellenzéket.Kormányszóvivő: Hamar tett tudatos lépéseket a kormány a járvány megfékezéséért
Hamar tett tudatos lépéseket a kormány a koronavírus-járvány terjedésének fékezéséért és az emberek védelméért – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.Űrhajósok adtak tanácsokat a kis térben töltött hosszú idő átvészeléséhez
Az Európai Űrügynökség (ESA) kötelékében dolgozó német asztronauták adtak tanácsokat a kis térben, másokkal együtt eltöltött hosszú idő átvészeléséhez egy csütörtöki élő internetes adásban.Ukrajna pénteken lezárja határait a saját állampolgárai előtt is
Pénteken a "nap végére" Ukrajna teljesen leállítja a nemzetközi utasszállítást, azaz lezárja határait saját állampolgárai előtt is – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön, a televíziók által is sugárzott videoüzenetében.A védekezés tizenötödik napja (videóval)
Orbán Viktor Facebook-oldalán tűnt fel a videó, ami kicsivel több, mint egy percben bemutatja, hogyan nézett ki a miniszterelnök egy napja. A felvétel készítői valószínűleg nem olvasták az Index című kiadványban, hogy válság idején az újságíró a legfontosabb, megelőzve az orvosokat és a kormányfőket, de aki ennek ellenére megtekintené a magyar miniszterelnök hajnalban indított, éjszaka záruló munkanapjának összefoglalóját, az most megteheti.A szejm mostantól videokonferencia formájában ülésezhet
A lengyel alsóház a házszabály módosításával megteremtette csütörtökön annak a lehetőségét, hogy videokonferencia formájában tarthassák meg a parlamenti üléseket olyan rendkívüli helyzetekben, amilyennek a jelenlegi koronavírus-járvány (Covid-19) is számít.Ajánljuk még

















