koronavírus
Magasról nagyon magasra emelte a koronavírus-járvány globális veszélyének szintjét a WHO
Magasról nagyon magasra emelte a koronavírus-járvány globális veszélyének szintjét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – közölte pénteken Genfben az ENSZ-szervezet vezérigazgatója. A WHO illetékese szerint korlátozó intézkedésekkel határozottan meg lehet állítani a járványt.Nincs ok pánikra és felesleges vásárlásra
A kormány megérti az emberek félelmét a koronavírus-fertőzéstől és az ebből adódó élelmiszer-felhalmozást, de ez a szakértők szerint sem indokolt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Ismét kevésen múlott a Szabadfogásban, hogy egyben maradt a berendezés
A Hír TV Szabadfogás című műsorában Nagy József, a 24.hu újságírója, Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Kukorelly Endre író, költő, Kálomista Gábor, a Thália Színház vezetője, producer, Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője és Pesty László dokumentumfilmes volt Huth Gergely vendége. Mi mással vezethette volna fel a mai műsort Huth Gergely műsorvezető, mint a napjainkban a legtöbbeket érdeklő koronavírussal. Pesty László megjegyezte, hogy ő személy szerint nem „parázik” a vírustól, viszont ha csak a közösségi médiából tájékozódna, ez valószínűleg nem így lenne. Felhívta arra a figyelmet, hogy mindkét politikai oldalon létezik az a „paranoid idióta”, aki a démonjait rá tudja vetíteni még egy koronavírus-történetre is.Pánikot kelt a DK a koronavírus kapcsán
A Gyurcsány-párt országgyűlési képviselője, Oláh Lajos pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Fidesz a "propagandapénzekből hosszú évek óta harcol kitalált ellenségekkel", de most lehetősége van arra, hogy valós ellenféllel vegye fel a küzdelmet. A DK 24 milliárd forintot csoportosítana át a koronavírus elleni védekezésre a kormányzat kommunikációs forrásaiból.Koronavírus: a rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal fellépését kérték a pánikkeltőkkel szemben
Közérdekű bejelentéssel fordult az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz (AH) és a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) Tényi István azután, hogy megírtuk, noha eszeveszetten dúl a Facebookon a politikai cenzúra, Zuckerbergéket láthatóan hidegen hagyja a koronavírus körül kialakuló indokolatlan pánikhullám, amely következményeként hipermarketek és diszkontüzletek kifosztott polcainak látványával szembesülhet az ország. Tényi szerint a Facebookon és az álhíroldalakon terjedő pletyka, illetve – a magyar kormányt is ért - rágalmazások nem férnek bele a véleménynyilvánítás szabadságába, ezért a hatóságok fellépését sürgette.Koronavírus – A Volánbusz soron kívüli higiéniai intézkedésekkel védi utasait és munkavállalóit
A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében, az országos tisztifőorvos és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai alapján a Volánbusz soron kívüli higiéniai intézkedéseket vezetett be utasai és munkavállalói védelmében – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.Koronavírus – Orbán: Nagy a valószínűsége, hogy a vírus megjelenik Magyarországon
Nagy a valószínűsége annak, hogy a koronavírus megjelenik Magyarországon is; mi erre készülünk, akkor is, ha most még nem tudunk ilyen megbetegedésről, fel kell készülni a védekezésre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában. Lehetetlen Magyarországot légmentesen lehatárolni – fogalmazott a kormányfő, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vírus azonosításához szükséges eszközök rendelkezésre állnak, Magyarország nemzetközileg is elismert járványügyi szakemberekkel rendelkezik, huszonnégy órás ügyeleti rendszert működtetnek, a határátkelőhelyeken szűrőmechanizmusokat indítottak el, a repülőtereket pedig különösen figyelik. Harminc-negyven magyar utas tartózkodik a koronavírus gyanúja miatt Mexikóban vesztegzár alá helyezett turistahajón – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva. Szijjártó Péter közölte: a kormány két családdal közvetlen kapcsolatban áll.Kifosztott boltok: először kelt pánikot Magyarországon a felelőtlen Facebook, a rettegtetésbe az ellenzék is beszállt
Miközben a Facebook titkos ujjai folyamatosan tapodják a globális társadalmi érzékenyítésnek gátat szabó bejegyzéseket és eszeveszetten dúl a politikai cenzúra, Zuckerbergéket láthatóan hidegen hagyja a koronavírus körül kialakuló indokolatlan pánikhullám, amely következményeként hipermarketek és diszkontüzletek kifosztott polcainak látványával szembesülhet az ország. Úgy tűnik, a felelőtlen Facebook lesz az első globális pánikhullám előidézője, amely hazánkba is begyűrűzni látszik. Az ostoba bejegyzések helyett érdemes a koronavírus valós veszélyeit, illetve a megfelelő védekezési módokat elővenni, amelyekről írásunk végén olvashat.Itt a kormány 10 pontos javaslata a koronavírussal kapcsolatban
Tíz pontos felhívást juttatott el a sajtóhoz a Kormányzati Tájékoztatási Központ, mert bár továbbra sem tudnak az országban tartózkodó koronavírusos betegről, szerintük „nem zárható ki, hogy ide is megérkezik a vírus, hiszen Magyarországhoz egyre közelebbi országokban is megjelenik.”Ajánljuk még

















