Pesti Srácok

Kifosztott boltok: először kelt pánikot Magyarországon a felelőtlen Facebook, a rettegtetésbe az ellenzék is beszállt

Kifosztott boltok: először kelt pánikot Magyarországon a felelőtlen Facebook, a rettegtetésbe az ellenzék is beszállt

Miközben a Facebook titkos ujjai folyamatosan tapodják a globális társadalmi érzékenyítésnek gátat szabó bejegyzéseket és eszeveszetten dúl a politikai cenzúra, Zuckerbergéket láthatóan hidegen hagyja a koronavírus körül kialakuló indokolatlan pánikhullám, amely következményeként hipermarketek és diszkontüzletek kifosztott polcainak látványával szembesülhet az ország. Úgy tűnik, a felelőtlen Facebook lesz az első globális pánikhullám előidézője, amely hazánkba is begyűrűzni látszik. Az ostoba bejegyzések helyett érdemes a koronavírus valós veszélyeit, illetve a megfelelő védekezési módokat elővenni, amelyekről írásunk végén olvashat.

Csütörtökön közölt cikket arról a SzeretlekMagyarország.hu, hogy hazánkba is begyűrűzött a koronavírus-pánik, legalábbis egyes bevásárlóközpontok polcain látványosan kezdtek elfogyni a tartós élelmiszerek. A magyar vásárlókra is átterjedt a vásárlási kényszer, mert amíg kedden még nem volt feltűnő, hogy néhányan elkezdtek készleteket felhalmozni és nagyobb bevásárlásokat tartani, szerdán és csütörtökön egyre több helyről jelezték, hogy a nagy szupermarketekben és élelmiszerboltokban számos tartós fogyasztási cikk elfogyott, hiába töltik fel a polcokat áruval. Időközben portálunkhoz is befutott több olvasói jelzés (kérjük, ha hasonlót tapasztalnak jelezzék felénk a [email protected] címünkön), hogy ürülnek a Tesco-k, Auchan-ok és más bevásárlóközpontok polcai.

A dunakeszi Tesco-t már elérte a pánik,, de hasonló fotókat kaptunk a Dunakanyar más üzleteiből és Dél-Magyarországról is

Nyilvánvalóan nem vagyunk szakértői a koronavírus terjedésének, portálunk is pusztán igyekszik lépést tartani a különböző országokban megjelent hírekkel, és a lehető legteljesebb hitelességgel beszámolni a veszély mértékéről. Előrebocsátjuk, legutóbb a Portfolio.hu közölt a halálozási arány mértékéről hozzávetőleges becsléseket, amelyek lényegében arra engednek következtetni, hogy egy szokványos influenza-járványhoz képest lényegesen több halálos áldozattal jár a megbetegedés. Konkrétabban, ha hihetünk a számoknak, Kínában 78 ezer, az egész világon pedig összesen közel 81 ezer megbetegedésről lehet tudni. A halálozási ráta alakulása Kínában 3,5, míg a világ más részein 1,5 százalék.

PestiSracok facebook image

Mint ismert, a kór a kínai Vuhan tartományban ütötte fel először a fejét még tavaly decemberben, itt a fertőzöttek 2-4 százaléka halt bele a betegségbe.

Mindebből egyetlen dolgot érdemes következtetésként levonni. A fertőzés veszélyes, de elsősorban a gyengébb inmunrendszerrel rendelkező beteg, illetve idős társadalmi réteg van leginkább kitéve a veszélynek, a gyermekek pedig könnyebben viselik a fertőzést. A Portfolió cikke szerint egyébként

Emellett természetesen nem elhanyagolható a koronavírus kommunikációs értéke, amelyet rendre ki is használ a hazai balliberális sajtó, Orbán Viktoron és a Fideszen követelve az általánosan elfogadott higiéniai előírások szigorú betartatását. Talán legeklatánsabb példája a pánikkeltésnek az a momentumos Cseh Katalin, aki a határok szigorú ellenőrzését követeli úgy, hogy a migránsáradattal összefüggésben eközben az átjárható európai határok mellett kampányol. Amit Cseh Katka többek között követel, az

Pedig eddig tőlük úgy tudtuk, nincsenek is határok...

A PestiSrácok.hu-t eközben arról tájékoztatta egy olvasónk, hogy ma a Hollán Ernő utcai trafikban egy hölgy az egyik márka összes ott fellelhető cigarettáját, konkrétan 52 doboz cigit vásárolt a koronavírusra hivatkozva és hangosan Orbánozva. "Orbán idehozatta a koronavírust, azzal akar megöletni, de én inkább a sírba dohányzom magam" - mondta olvasónk tájékoztatása szerint a hölgy, miközben kifizette az 52 doboznyi cigarettát, hogy aztán a "mind elpusztultok" felkiáltással távozzon a dohányboltból.

Talán az általuk gerjesztett para-cunaminak is betudható, hogy a Facebook-közösségi portált aggódó bejegyzések árasztják el azzal kapcsolatban, hogy a hipermarketekben látványosan fogy a konzerv és a száraz élelmiszer. A köztársadalmi pánikra hatással ugyan nem lehetünk, ugyanakkor tény, hogy Magyarországot még nem érte el a fertőzés, bár azt sem borítékolhatjuk, hogy nem fogja.

Itt vannak a valódi jótanácsok a magunk és családunk megóvására

Ezért egyetlen lehetőségként azt tudjuk javasolni, a járvány lecsengéséig ne látogassunk fertőzött országokba, és fokozottan figyeljünk oda a személyes higiéniára, illetve beteg, idős hozzátartozóinkra. A Kormányzati Tájékoztatási Központ a következőket javasolja:

  1. A legfontosabb, hogy ne utazzanak fertőzött területekre.
  2. Ha mégis megteszi ezt valaki, akkor regisztrálja magát a Konzuli Szolgálatnál, hogy tudjunk róla és el tudjuk érni, ha baj van.
  3. Ha valaki fertőzött területről érkezik haza, lehetőleg ne menjen közösségbe és figyelje saját magát. Ha valaki magán tüneteket - láz, köhögés, torokfájás, levertség - észlel, akkor maradjon otthon, telefonon értesítse háziorvosát, vagy hívja az NNK 06 80/277-455, illetve a 06-80/277-456 zöldszámokat.
  4. Aki otthon marad, vigyázzon a saját családtagjaira is. Lehetőleg elkülönülve legyen.
  5. Kiemelten fontos az alapos kézmosás, különösen minden olyan esetben, ha olyan helyen voltak, ahol sok ember van. Pl. a közösségi közlekedés használata után.
  6. A szülők ne engedjék gyermeküket 2 hétig iskolába, ha az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban járt.
  7. Azok a munkavállalók is maradjanak otthon, akik az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban jártak. Ebben a cégek, munkáltatók együttműködését is kérjük.
  8. Azok az egyetemisták is maradjanak otthon, akik az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban jártak.
  9. Az is fontos, hogy másokra figyeljünk. Ha bárki, aki maga körül olyan emberről tud - legyen magyar vagy külföldi állampolgár -, aki fertőzött területen járt, kérje meg őt, hogy maradjon otthon és ne menjen közösségbe, telefonon értesítse háziorvosát vagy a zöldszámot.
  10. Ha valakinél felmerülne a koronavírus gyanú és beigazolódna, hogy fertőzött, akkor működjön együtt a hatóságokkal.
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.