Pesti Srácok

Így tűri cinkos nyugalommal a Facebook a rémhírkeltést

Így tűri cinkos nyugalommal a Facebook a rémhírkeltést

Olvasóinkat arra kértük, segítsenek lebuktatni a Facebook cinkos közönyét, amellyel nem szab gátat a koronavírus miatti pánikkeltésnek. Az Internet mély bugyraiból elő is került néhány érdekesség, például egy karantén kialakulásával rémisztgető bejegyzés, amely azt is előrevetíti, hogy nem lesz elég rendőr, hogy fenntartsák a rendet. Egy másik álhírportál pedig már azt is tudni véli, ki az első magyar koronavírus-fertőzött. Találkoztunk olyan bejegyzéssel is, amely már a villany- és gázszolgáltatás szüneteltetésétől rettegett. Gyorsan megjegyezzük: a portálunkon megjelenő hírek a hiteles tájékoztatást, és nem a pánikkeltést szolgálják...

Mint arról tegnap beszámoltunk, láthatóan a Facebook néma örömmel nyugtázza a koronavírus miatt elharapózni látszó bevásárlási pánikot, így a felelőtlen közösségi portál az ellenőrizetlen megosztások miatt az első globális pánikhullám előidézője lehet, ami hazánkba is begyűrűzni látszik. Mint megtudtuk, Tényi István időközben az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz (AH) és a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) fordult, mivel véleménye szerint a Facebookon és az álhíroldalakon terjedő pletyka, illetve – a magyar kormányt is ért – rágalmazások nem férnek bele a véleménynyilvánítás szabadságába, ezért a hatóságok fellépését sürgette. Az élelmiszerhiánytól való félelem miatt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) is arra kényszerült, hogy sajtótájékoztatót tartson a témában, azt hangsúlyozva: érthető ugyan az emberek félelme a koronavírustól, de semmi nem indokolja az élelmiszerfelhalmozási lázat.

A vásárlási pánik mindenkit vásárlásra kényszerít

Portálunk időközben arra kérte olvasóinkat, hogy küldjenek fotókat arról, mennyire gyűrűzött be a vásárlási pánik a bevásárlóközpontokba, illetve írják meg személyes tapasztalataikat arról is, milyen rémhírekkel találkoztak a közösségi portálokon. Az olvasónk által küldött, tegnap készült fotókon még jól látszanak az üres polcok, a vásárláskényszer tehát úgy tűnik, tegnap érte el a csúcspontját.

PestiSracok facebook image

Több olvasónk ugyanakkor azt jelezte, mára nem tapasztalt hiánycikkeket semmiből például az Auchanban, az érdi Tescóban vagy a szentendrei Intersparban. Egy másik hozzászólónk ugyanakkor arról panaszkodott, hogy két Lidl-ben sem kapott azonos napon cukrot és lisztet, és konzerv sem volt. Mivel sokak számára a péntek délután és este a nagybevásárlás ideje, még elképzelhető nagyobb roham. Sajnos ugyanis igaz az a tézis, hogy ha többen elkezdenek nagy tételben vásárolni, a többiek is erre kényszerülnek, nem feltétlenül a koronavírus-fertőzéstől, sokkal inkább attól tartva, hogy nem fogják tudni beszerezni a megszokott kényelmes módon az éppen szükséges élelmiszereket.

Karantén, áramhiány, rendőrhiány

Jócskán kaptunk ugyanakkor olvasói jelzést arról, hogy a Facebook-on több olyan cikket is sokan megosztottak, amely riadalmat kelthet az emberekben. Az nlc.hu pánikkeltés-gyanús cikkét például azzal fejelte meg a Zsaruellátó elnevezésű Facebook-oldal, hogy a karantén bevezetése esetén (amelyet állításuk szerint már "elég sokan pedzegetnek") nem lenne elég rendőr, hogy fenntartsa a rendet, majd arra biztatják követőiket, hogy osszák tovább a rémhírt.

A méltatlanul népszerű Retrománia Facebook-oldal pedig a hírhedten kamuhírgyártó ÖtPercPihenő.hu cikkét adta közre, amely már azt is tudni véli, hogy egy gyömrői asszony lehet az első koronavírus-fertőzött Magyarországon, persze lehet, hogy nem; a lényeg a riadalomból származó kattintás.

De akadt olyan fitneszblog is, amely az áruhiányra hivatkozva ajánlgatta saját termékeit. Remélhetőleg így nemcsak az áruházláncok szedik meg magukat a pánikon.

A legbizarrabb mégis az a gödöllői Facebook-oldal, amely nemhogy a karantén bevezetését vetítette előre, de egyenesen azon élcelődött, mi fog történni, ha az élelmiszerhiány mellett nem lesz sem gáz, sem villany, amivel főzni lehetne.

Hát így élünk – jegyezhetnénk meg sommásan, holott a pánik miatt még nem is pánikol az Internet népe, bár ha a Facebookon múlik, és továbbra is szankciók nélkül maradnak a felelőtlen megosztások, elretteg még néhány napig, vagy akár tovább is a digitális Magyarország. Egy azonban már most is biztos: a bevásárlóközpontok nagyon jól jártak ezzel...

Forrás/vezetőkép: facebook.com

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."