Pesti Srácok

kósa lajos

Kapj el, ha tudsz? - Hollywoodba illő sztori „csengeri Marcsi” ezermilliárdos öröksége

Magyar ugar 2018 március 15.
Csak a PestiSrácok.hu-nak mesélte el részletesen Sz-né Mária mesébe illő örökségének és a hollywoodi forgatókönyvbe illő szélhámosságának történetét Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója. A minap Simicska kampányhajrára időzített egyik kézigránátjával ugyanis éppen a néhány hete még ünnepelt korcsolyaszövetség vezetését vették célba. A tényfeltáró riportnak beállított, valójában a Dörmögő Dömötörbe sem illő történet közvetítésében, mint megtudtuk, az egyik főjobbikos, Apáti István jeleskedett, aki annyira már nem volt büszke művére, hogy kiálljon és sajtótájékoztatón, személyesen bevádolja a sikeres sportszövetség vezetőit, köztük a vidéki városok fejlesztéséért felelős minisztert, Kósa Lajost. Helyette a sok ezer dokumentumból ügyesen kiválogatott egy-két papírost néhány sokat sejtető megjegyzéssel landoltatták Simicska Jobbik-lakájmédiájává szegődött Magyar Nemzeténél. Nos, a történetben néhány sarokkő igaz, a nemzetesek meg valahogy úgy jártak, ahogy a viccben az egyszeri jereváni rádiós: "Igaz-e, hogy Moszkvában a Lenin téren Volvókat osztogatnak? – A hír igaz – közli a jereváni rádió –, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem a Lenin téren, hanem a Moszkva téren, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.”
Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.